Tudom, hogy kegyetlenül hangzik, de nem vagy elég jó nekem

Szerintem a legtöbb ember szenved attól, hogy azt érzi, nem elég jó másoknak. Én is milliószor éreztem ezt, számtalanszor szorongtam amiatt, miért nem vagyok csinosabb, vagányabb, háziasabb. Kerestem az okokat, próbáltam megmagyarázni, miért nem kellek a másiknak. Többször megéltem, hogy egy férfi nem szeretett belém, mert számára valami hiányzott belőlem. Persze ezt sosem mondták a szemembe, inkább jöttek a hülye kifogások: „nem látom magunkat 5-10 év múlva", „én most ennél többet nem tudok beletenni ebbe a kapcsolatba", „semmi baj nincs veled, de én most nem akarok elköteleződni" blablabla.

Persze, fájt volna az igazság, de legalább tisztán láttam volna, hogy éppen mi volt velem a probléma. Ráadásul értelmes nőnek tartom magam, aki fel tudja fogni, hogy bár fáj, de az élet normális velejárója, hogy nem mindenki olyan nőre vágyik, amilyen én vagyok.

Most viszont én kerültem fordított helyzetbe. Itt vagy te, a világ legkedvesebb pasija, de nem érzek irántad semmit. Pedig helyes vagy, vicces, odaadó, mégis azt érzem, nekem ez kevés. Próbálom megtalálni az okokat, mi lehet a baj: talán az, hogy nem vagy az a „jég hátán is megélek" típus, nem másztad még meg a Kilimandzsárót, nem találtad fel a spanyolviaszt...hát mégis mi a fene bajom van veled? Persze a szívem mélyén tudom, valójában az a baj, hogy én nem ilyen férfira vágyom. Nem az a típusú férfi vagy, akitől megremegnek a térdeim vagy akire fel tudok nézni. Magam előtt is szégyellem bevallani: minden vonzó tulajdonságod ellenére kevés vagy nekem.

Azt mondják, hogy a nők általában felfelé választanak, olyan férfira vágynak, aki erősebb náluk. Ezzel én is így vagyok. Olyan férfit szeretnék magam mellé, aki okosabb, tehetősebb, magabiztosabb, mint amilyen én vagyok. Olyan férfiről álmodozom, aki inspirál, aki mellett teljes biztonságban érezhetem magam, aki mellett újra törékeny nő lehetek és te sajnos nem ilyen vagy.

Sokszor kínoztam magam azzal, hogy túl magasak az elvárásaim, hogy túl sokat várok tőled és másoktól is, többször megfordult a fejemben, hogy nem keresem tovább az igazit, itt és most kompromisszumot kötök. Önmagamat azonban nem tudom és nem is akarom megtagadni.

Tanácstalan vagyok, hogyan mondhatnám ezt el neked. Egyszer azt kamuzom, hogy most nincs időm egy komoly kapcsolatra, másszor csak ugratlak, hogy amúgy sem gondolom, hogy komolyak a szándékaid. Kerülöm a kínos pillanatokat, eltűnök, menekülök. Nem akarlak megbántani, nem akarom, hogy sérülj. Észre sem veszem, de valójában úgy viselkedem, mint a gyáva exeim, akik nem merték az igazságot az arcomba vágni. Nyugtatom magam, hogy csak a te érdekedben teszem, de valójában én is gyáva lettem.

Nyitókép: Shutterstock