Miért múlik el mindaz, ami szép volt?

Nagyjából egy éve találkozott először Dáviddal egy buliban. Egy nehéz hét állt mögötte, csak szeretett volna kikapcsolódni, ami annyira jól sikerült, hogy egy idegen pasi lakásán kötött ki. Nem akart gondolkozni, csak szerette volna nőnek érezni magát, Dávid pedig királynőként kezelte az ágyban. Szenvedélyesen estek egymásnak, úgy kényeztették egymást, mintha nem lenne holnap. Anna félt attól, hogy kínos lesz a reggel, de nem így lett. Dávid reggelit csinált neki, és még a számát is elkérte, azt mondta, hogy biztos abban, hogy nekik dolguk van egymással.

Innentől fogva szinte éjjel-nappal együtt lógtak. Felváltva töltötték egymásnál az éjszakát, de még az is előfordult, hogy az ebédszünetben is összefutottak. Olyan elemi erejű vonzalom volt közöttünk, amilyet Anna még sosem érzett, bár mindig is szeretett volna megtapasztalni. Eddig csak unalmas, diszfunkcionális párkapcsolatai voltak, ahol neki kellett noszogatni a srácokat, hogy találkozzanak, így teljesen el volt ájulva attól, hogy Dávid rendszeresen keresi, virágot hoz, nem tűnik el, legalább annyira akarja ezt a kapcsolatot, mint ő, ha nem jobban.

Pár hónap elteltével úgy érezte, hogy halálosan beleszeretett és elkezdett rettegni attól, hogy mi lesz, hogyha elveszíti. Bár nem volt egy féltékeny típus, mégis összeszorult a szíve, amikor Dávid egy másik lánnyal beszélgetett vagy egy kolléganőjét emlegette. Az sem tetszett neki, ha arra hivatkozott, hogy mennyire elfoglalt, szorongott attól, hogy mi van, ha ez csak egy kifogás és valójában Dávid már nem akar vele időt tölteni?

Lassan a férfi megszállottja lett, már a barátaival is alig találkozott, mert csak vele akart lenni, de ha nem voltak együtt is csak rá tudott gondolni, róla tudott beszélni. Minél jobban ragaszkodott hozzá, Dávid annyira kezdett tőle távolodni. Túl sok lett neki ez a követelőző szerelem, rosszul viselte a számonkéréseket, hisztiket, szemrehányásokat. Kezdett megfulladni ebben a kapcsolatban és bár szerette Annát, de egyre inkább azt érezte, hogy nem ez az, amire vágyik. Egyre többször mondta le a randikat, már nem ért rá ebédszünetben, minden megváltozott. Időt kért a lánytól, de közben mindvégig érezte, hogy itt a vége, csak még nem volt ereje kimondani.

Anna kezdett beleőrülni a bizonytalanságba. Percenként nézegette a telefonját, nem tudott aludni, úgy viselkedett, mint egy drogos az elvonón. Megőrült a gondolattól, hogy Dávid nem lesz többé az élete része. Folyamatosan arra gondolt, hogy milyen boldogok voltak a kapcsolatuk elején, látta maga előtt a férfi arcát, amikor először kimondta, hogy szereti és boldogan omlottak egymás nyakába. Nem, egyszerűen nem tudta elhinni, hogy itt a vége, ennyi volt.

Miért múlik el mindaz, ami szép volt? – töprengett folyamatosan és egyfolytában a múltba kapaszkodott. Biztos Dávid is emlékszik, milyen boldogok voltak, amikor elmentek egy hétvégére a Balatonra, amikor spontán felültek egy repülőre vagy amikor a barátnője esküvőjéről meglógtak, hogy egymásnak essenek a kocsiban. Ahogy azonban telt az idő, a csodás emlékek is távolodtak és Anna is belátta, hogy ami szép volt a múltban, az már nem működik a jelenben. Hiába voltak boldogok, hiába szerették egymást, elmúlt és az idő kerekét nem lehet visszafordítani.

Nyitókép: Shutterstock