Hinni akarok abban, hogy neked is sokat jelentettem

Idő- és energiapazarlás lett volna minden gondolat, ami rólad szólt? Jelentéktelen az összes emlék, amiken elmerengve félmosolyra húzódik a szám? Számít bármit is, hogy ennyire szerettelek? Érezted vajon, és érzed-e még most is a távolból? Bár hihetnék abban, hogy volt értelme neked adnom mindenemet!

Mi, nők mindig a miérteket keressük: analizálunk, összefüggéseket keresünk, tudni és érteni szeretnénk, hogy mi miért történik velünk. Jó abba a hitbe ringatni magam, hogy az életemben minden okkal alakult úgy, ahogy - még ha nem is tudom ezt 100%-osan bebizonyítani.

Az biztos, hogy tapasztaltabbak leszünk minden minket ért esemény után - akár jó, akár rossz élményről van szó. De amikor azt mondják, hogy ne sírjak, amiért elmúlt, hanem örüljek annak, ami megtörtént, akkor úgy érzem, hogy ez is csak egy közhely! Hiszen ha egyszer megtapasztalom az igazán jót, elhúzzák előttem a mézesmadzagot, aztán mindezt hirtelen kikapják a kezemből, akkor utána bizony veszettül fáj. Néha úgy érzem, bár ne éltem volna át veled mindezt, és bár ne kaptam volna tőled annyi mindent, mert akkor most nem halnék bele abba, hogy már nem vagy.

Aztán elgondolkodom, és rájövök: egy dolgot már sosem vehetnek el tőlünk: azt, amit egymásnak adtunk. Történjék bármi, az a meleg ölelés, az a szerelmes tekintet és azok a gondoskodó szavak, amiket tiszta szívemből neked adtam, örökre a tieid maradnak. Ahogy én is becsben tartom és féltve őrzöm az emlékeimben minden simogatásod, a reggeli kávékat és a csókokat, amikkel ébresztettél. De aztán vége lett, és most fáj nélküled.

Csak agyalok, hogy vajon megérte-e. De nincs válasz, nincs egy bölcs tanító, aki szavaival megsimogatná a lelkemet: "Igen, ebből a sok fájdalomból merítkezve majd megérted, hogy..." Csak a saját gondolataim vannak, és a képességem arra, hogy megnyugtatásképp - és az elengedést elősegítve - ne a sebeimmel, hanem az emlékeimmel foglalkozzam. Hogy ne átokként, hanem áldásként gondoljak a kapcsolatunkra.

És ha arra a mértéktelen gondoskodásra gondolok, ahogy figyeltél rám, örömet okoztál, védelmeztél, és büszke voltál rám, nos, akkor is tudom, hogy volt értelme szeretnem téged.

Nyitókép: Shutterstock