10 év után azt mondtad, vége - a barátságunk neked már semmit nem jelentett

Értetlenkedés, sokk, döbbenet, fájdalom, szorongás – a végtelenségig sorolhatnám még, milyen érzések öntöttek el hirtelen akkor, amikor az egyik legjobb barátom közölte, nem kér már többet belőlem. El sem akartam hinni, amikor összeszedve minden „bátorságát" sikerült 10 év után üzenetben beszámolnia a döntéséről. Persze tudom, van olyan, hogy az emberek egyszerűen csak elhaladnak egymás mellett, és már nem feltétlenül tudnak a másik összes döntésével azonosulni, egyetérteni minden iránnyal.

Nem éreztem úgy, hogy túl sokat panaszkodtam volna neki, de természetesen nem tehetek mást, mint hogy elfogadom a döntését. Egy ember sem egy kapcsolatot, sem egy barátságot nem tud fenntartani. A fájdalmamat viszont nem tudtam tagadni. Mindenáron szerettem volna tudni, hol rontottam el. Mit tettem, vagy nem tettem? Mi volt sok, mi kevés? Miért nem szólt, amikor valamiből nem adtam eleget, és miért nem szólt, amikor túl sok voltam?

10 év alatt megismerhetett volna ahhoz eléggé, hogy tudja, kész lettem volna változtatni. Mindenki tud kicsit sok lenni, főleg, ha összecsapnak a feje fölött a hullámok, és az őszinte, építő kritika is hozzátartozik a barátsághoz. Ő azonban a hallgatást választotta, a kérdéseimre pedig később sem kaptam választ. Kezdeményeztem egy személyes beszélgetést, de nem azért, mert meg akartam győzni bármiről, csak azért, hogy ő is el tudja mondani a sérelmeit, ahogy én is. A lezáráshoz – főleg ennyi év után – szükségem lett volna erre az utolsó találkozóra, de nem.

Először fájt, hogy nem kaptam lehetőséget, aztán persze dühös is voltam rá. Semmivel sem könnyebb egy baráttól elszakadni, mint a szerelmünktől. Évek boldog emlékeit tette semmissé azzal, hogy egyik pillanatról a másikra tűnt el anélkül, hogy pontosan elmondta volna, mikor nem voltam már jó.

Az egész barátságunkat megkérdőjeleztem, és saját magamat ostoroztam. Kutattam az emlékeimben a jelek után, utólag persze könnyebb felismerni, és persze belemagyarázni is ezt-azt bizonyos helyzetekbe. Telítődtem az érzelmekkel, ez olyan helyzet volt, amit a legjobb barátommal akartam volna megbeszélni. Csakhogy éppen neki lett elege belőlem. Ráadásul piszkosul hiányzott, de természetesen nem írtam már neki, azóta sem. A miérteket pedig igyekszem elengedni, mert mindegy, milyen kapcsolatról van szó, akkor a legjobb, ha önmagad lehetsz a másik mellett. Ha pedig valaki nem szeret olyannak, amilyen vagy, akkor nincs dolgotok egymással.

Nyitókép: Shutterstock