Szakítanunk kell, különben belehalok, hogy szeretlek téged

Személyiségfüggő, hogy ki mennyi áldozatot hajlandó meghozni az áhított cél érdekében, viszont jó, ha az út során egyensúlyban tartjuk a mérleg nyelvét. Amikor már több energiát, érzelmet, időt, pénzt emészt fel a vágyunk elérése, mint amennyi hasznunk lenne belőle siker esetén, akkor érdemes egy percre megállni és elgondolkodni.

A kudarc sokszor javunkra válik és arra ösztönöz, hogy még elszántabban küzdjünk. Ha viszont folyamatos szenvedés kísér minket, akkor előbb-utóbb kénytelenek leszünk észrevenni, hogy nem jó úton járunk. Ilyenkor a magunk dolgát könnyítjük meg azzal, hogy az első elágazásnál letérünk a pályáról.

Életem legnehezebb döntése volt, hogy elengedtelek.

Soha nem szerettem még senkit ennyire, mint téged, és úgy érzem, már soha nem is fogok. Évekig küzdöttem a kapcsolatunkért. Minden vágyam az volt, hogy működjön, ami köztünk van és boldogok legyünk. Hiába hallgattam mindenkitől, hogy nem vagyok észnél, hogy magamat készítem ki, hogy nem érsz ennyit. Nekem értél ennyit. Sőt, még sokkal többet is! De egy idő után az ember bármennyire is ellenkezik, bekapcsolnak az önvédelmi funkciói.

Senki sem képes azért megfulladni, mert direkt nem vesz levegőt - bármennyire is akarja. Lehet, hogy sokáig bírja, de az utolsó pillanatban előtör az életösztön, ami megmenti az embert. Éveken keresztül kínoztam magam miattad, és elviseltem a mindennapos késdöféseket. Azt hittem, megéri, és ha ezt elviselem, egyszer majd elérem a vágyott célt, amiért dolgoztam: egy közös, boldog életet veled. De eljött az a pont, hogy elfáradtam.

Sokáig bírtam, le a kalappal magam előtt, nagyon kitartó voltam. Ezt még te is elismerted. De amikor már annyi sebből vérzel, hogy nem is tudod, melyik fáj a legjobban, akkor bekapcsol az a bizonyos életösztön. Nálam négy hónappal ezelőtt kapcsolt be. Bár az első időszak borzalmas volt, mégis ott pislákolt bennem a remény, hogy ez volt a helyes döntés, és ha túlélem a következő napot, akkor végre jó dolgok fognak történni.

Bármennyire is valósnak éreztem, hogy ebbe bele fogok halni, túléltem. Eltelt négy hónap, és én teljesen megváltoztam. Most már senkinek sem hagyom, hogy úgy bánjon velem, ahogy te tetted. Megkeményedtem, és ezt neked köszönhetem. Az általad átélt tapasztalatok révén már időben észreveszem, ha rossz útra hajtottam fel, és nem kergetek délibábokat. A naiv, álmodozó, sebezhető kislányból céltudatos, magabiztos nő lett, aki már nagyon megválogatja, kit enged közel magához.

Az emlékeimből viszont soha nem tudlak majd kitörölni, a gyomrom pedig még mindig összerándul, ha eszembe jutsz. Bármennyire is próbálom tagadni, de a szívem már sosem lesz teljes, egy darabja ugyanis nálad maradt, és ezt senki más nem adhatja vissza...

Nyitókép: Shutterstock