Ha szerelmes vagy, nem félsz elköteleződni!

Önmaguk és a másik érdekében is. Ezekben az esetekben ráadásul a hirtelen hidegzuhany, az egyik pillanatról a másikra történő szakítás sem megoldás, ugyanis felszítja a tüzet, és azt a hamis illúziót kelti a másikban, hogy mégis akarja a kapcsolatot, ami aztán újabb bonyodalmat szül. Kezdődhet elölről az egész...

Ennél még nehezebb szituáció, amikor a másik fél nemcsak egy kiszemelt, potenciális partner, - aki néha megjelenik, de szívesebben van távol, mint közel -, hanem olyasvalaki, akivel igazán működik is a dolog. Valaki, aki odaadóan viselkedik, aki kérlelés nélkül is ott van, ha szükség van rá.

Aki mindent megad, de azért időről időre emlékeztet - hol szavakkal, hol tettekkel -, hogy nincs elköteleződés, nincs párkapcsolat. Csak szabad szerelem van, meg jelenidő. Ilyenkor mi a teendő? Dobni mindent, mert nehezen bírja el a szív, hogy az egész csupán illúzió, vagy időt és távolságot adni a másiknak, hátha egyszer megoldódik a dolog, és megérik benne az elköteleződés gondolata?

A manipulációt és az önámítást biztosan kerülni kell. Véletlenül sem szabad magunkat meggyőzni, hogy jó ez így, csak azért, mert alkalmazkodni szeretnénk a szituációhoz. Tilos átverni magunkat, mert a végén bizony nem lesz kit hibáztatni - és az a legfontosabb, hogy nyugodt lélekkel tudjunk tükörbe nézni, akármekkora fájdalmat is kell megélnünk.

A másik legfontosabb dolog az őszinte kommunikáció. Nem kell ezen állandóan veszekedni, és nem szabad, hogy napi téma legyen, mert csak elrontja a jó pillanatokat, felesleges feszültséget szül. De azokban a helyzetekben, amikor a másik viselkedése vagy szavai bántólag hatnak, ki kell fejezni a nemtetszésünket.

Nem önkéntes céltáblának álltunk, még akkor sem, ha éppen hagyjuk, hogy a dolgok ne pontosan úgy történjenek, ahogy szeretnénk.

Fontos megállapodást kötni saját magunkkal, és azt be is tartani. Nem kell eldobni a nagy szerelmet csak azért, mert mondjuk, kötődési zavaros a partnerünk, vagy mert bármilyen más okból éppen nem szeretne komoly kapcsolatot. De mindenképpen végig kell gondolni, hogy mennyi időnk van erre, és hogy mik a határaink. Hol a határ, ameddig még nem fárad bele annyira a lelkünk, hogy apátiába zuhanjunk.

Mindennél fontosabb, hogy önmagunknak meg tudjunk bocsátani és képesek legyünk saját magunkkal szemben empatikusnak lenni! A szégyen és a magunk iránti harag a legmérgezőbb érzések a világon. Ameddig ezeket sikeresen el tudjuk kerülni, addig minden - még a legnagyobb fájdalom is - feldolgozható.

Nyitókép: Shutterstock