Egy hazugsággal választottál el az igaz szerelmemtől

Főleg, amikor emlékezett. Pedig a legtöbb emléke nem volt éppen szépnek mondható...
Fiatal lányként élte meg az első világháborút, tanúja volt az '56-os forradalomnak, az oroszok bevonulásának, a Kádár-korszaknak. És közben mindvégig fáradhatatlanul dolgozott. Életébe mindössze egyetlen szerelem fért bele. De az végzetes és végleges volt.

A fiúról nem sokat mesélt. Csak annyit, hogy szép barna szeme volt és hamiskás mosolya. És nagyon szerette őt. Megbeszélték, hogy összeházasodnak. Csak éppen közbeszólt a második világháború.

Amikor a fiút besorozták, a lány úgy érezte, nem sok értelme maradt az életének. De megrázta magát. Mint oly sok magányra ítélt nő, ő is a munkába menekült. A szakácsnők abban az időben jó szolgálatot tettek a sok sebből vérző kis országnak. Úgy érezte, lélekben így kicsit közelebb lehet a szeretett férfihoz, hiszen katonák ellátásáról is gondoskodtak.

Mindvégig várta haza a fiút. De sosem látta többé... Amikor vége lett a háborúnak és az oroszok bevonultak az országba, a hatalmas káosznál csak a lány szívében volt nagyobb a zűrzavar. Minden egyenruhás alakban őt látta, minden bicegő, mankóval közeledő férfi láttán kihagyott egy ritmust a szíve. Hátha... hátha most tényleg ő lesz az. De ahogy teltek a hetek, úgy kopott meg fokozatosan a remény.

Annál ismerősebb volt az érzés, amikor a hazatérő katona kimondta a fiú nevét. Arra később nem nagyon emlékezett, mi történt a "Sajnálattal és mély szomorúsággal..." kezdetű mondat után. A kanapén tért magához. A fiatalember nedves konyharuhával törölgette az arcát. Szeme végtelen szomorúságot tükrözött.

A férfi ezután kitartóan udvarolt a csinos, dolgos lánynak. Aki végül igent mondott, amikor feleségül kérte. Persze ennek az is nagy lökést adott, hogy megtudta tőle: a háborúban elesett szerelme azt kérte, ha vele valami történik, akkor a barátja keresse meg, és gondoskodjon róla. Mert az ő lelke csakis akkor fog megnyugodni.

A lány a maga módján szerette a férjét. Két gyermekük született, egy kisfiú, majd rá néhány évre egy kislány. Évekig tartott ez az állapot, amibe azért boldog percek is belefértek, bár a fiatal férj egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére. Az ifjú feleség ezt annak tulajdonította, hogy képtelen volt feldolgozni a háborúban átélt borzalmakat. Egészen addig, amíg meg nem találta férje íróasztalának fiókjában A LEVELET:

"Drága Gizikém!

Örülök, hogy Feri mellett megtaláltad a boldogságot! Nemhiába nézett mindig csodálattal a fényképedre. Nem kérhettem, hogy várj meg. Meg is értem, hogy egy ilyen jóképű fiú láttán úgy érezted, nem vársz egy fantomra. Gondolom, elmondta, hogy hadifogságba estem, és amikor utoljára találkoztunk, azt kértem, ha hazamegy Magyarországra, keressen meg téged, és mondja el, mennyire szerettelek.

Később, amikor már tudtuk, hogy jön a felszabadító orosz hadsereg, sikerült eljuttatnom egy levelet Ferinek, amiben megírtam neki, hogy felmentem kötelezettsége alól, és én majd személyesen mesélek el neked mindent.

Amikor végre elvergődtem Budapestig, súlyosan megbetegedtem. Hónapokig élet-halál közt lebegtem. Azt is csak a házinénitől tudtam meg, hogy Feri meglátogatott. Amikor már jobban lettem, a Naplóban olvastam a házasságkötésetekről. Sokáig nem tértem magamhoz. De megértelek. Te lezártad a múltat, őt választottad, én pedig nem akartam ennek kerékkötője lenni.

Nehezen tudtalak elfelejteni, sőt, talán sosem sikerült. Megnősültem ugyan, de a házasság nem tartott sokáig. Most jutottam el arra a pontra, hogy úgy döntöttem, Amerikában próbálok szerencsét. Már mindent megszerveztem. Az Isten áldjon meg, drága Gizikém! Örülök, hogy Feri meg tudta neked adni azt a boldogságot, amit én sosem tudtam a feleségemnek.

Szeretettel gondolok rád:

Jóska"

Ennyi volt. A világa összeomlott. Gizi az elvált anyák keserű kenyerét választotta. Sosem ment férjhez többé. Szerelmes is csak akkor, egyszer volt életében. De annak beteljesülésétől csúfosan megfosztották. Mindezt akkor mesélte el nekem nagyanyám, amikor sokadszorra faggattam, hogy miért emlegeti mindig mérhetetlen utálattal a sosem látott nagyapámat. És akkor hirtelen elkezdtem másképp nézni rá...

Nyitókép: Shutterstock