Beszélgettünk, beszélgettünk és egyszer csak beléd szerettem…

Mindig megkaptam, hogy "huh, Kornéliának mennyi pasija van!". Itt szeretném leszögezni, hogy ez nem volt igaz. A házinyúlra nem lövünk elvet vallva, meg, mivel a legtöbb srácnak tartós párkapcsolata volt, eszembe sem jutott, hogy a barátságnál többe keveredjek.

Tény, hogy nem voltak köztünk tabuk. Nem volt idegen a gyakori, fizikai kontaktus (ölelés, átkarolás) és az sem, hogy lelkileg megnyíljunk egymásnak. Igen, hölgyeim és uraim, a pasik is tudnak lelkizni és igenis, képesek meghallgatni a nőket!

A népes, fiú baráti körömből Fülöp volt az, akinek nem volt ciki rinyálnom időnként arról, hogy mennyire elegem van, hogy ez vagy az bánt. Nem azt mondom, hogy a többiek nem hallgattak volna meg, de több mint valószínű, hogy valami pia társaságában lelkiztünk volna. Fülöppel a kávé volt a legütősebb, ami fölött kibeszéltük egymásnak a lelkünket nyomó dolgainkat.

Bevallom, hogy az elején azt hittem, hogy Fülöp a másik térfélen játszik. Aztán, mikor három hónap ismeretség után láttam smárolni egy csajjal az egyik buli alkalmával, rájöttem, hogy tévesen ítéltem. Akkor tudatosult bennem, hogy igenis léteznek érző, értő srácok a világban. Csak rájuk kell hangolódni és ránk találnak. Azt hiszem, így lettem jóban én is Fülöppel.

Hat év szoros barátság után kezdtem el másképp tekinteni Fülöpre.

Egy közös kávézás alkalmával hasított belém a felismerés, hogy mintha megmoccanna bennem valami irányába, ami több a szimpla barátságnál. Ahogy beszélt, azon a rekedtes hangján. Ahogy gesztikulált tetovált kezével. Ahogy a szájához emelte a cigit, beleszívott, majd kifújta a füstöt. Ahogy megigazította a sapkájától összekócolódott haját, majd visszanyomta a fejébe a siltest.

Egyrészről, kicsit ignorálni kezdtem szegény srácot. Az ominózus, közös kávézás után szinte menekültem és csak ritkán, vagy abszolút nem is válaszoltam Fülöp üzeneteire. S bár kellemes, szinte ismerős volt az új érzés, magamra maradtam vele. Ekkor jöttem rá, hogy mégis csak jobb lenne, ha több nőnemű barátom volna, mert akkor meg tudtam volna beszélni egy teljesen kívülállóval a helyzetemet.

Végül vettem a bátorságot és az egyik srác épp aktuális kapcsolatára írtam rá, hogy lenne-e kedve egy kis csajos beszélgetéshez. Nem ismertem nagyon a lányt, de néha az a legjobb, ha egy totál kívülállónak mondjuk el, hogy mi nyomja a lelkünket. Szóval összeültünk egy-egy tonik fölött és megesketve, hogy nem kotyogja ki, elmondtam neki, hogy milyen érzések ébredtek bennem Fülöp iránt.

A lány nagyon cukinak találta a helyzetemet, és szemrebbenés nélkül azt mondta, hogy mondjam el neki, mert nem kizárt, hogy ő is hasonlóan érez. Mit veszíthetek? Az egyik legjobb barátomat? Kérdeztem. Mire a lány azt felelte, hogy, de mi van, ha nyerek valami egészen mást?
A telefonomra néztem, és pötyögni kezdtem Fülöpnek egy üzenetet, hogy beszélnünk kell...

Kornélia történetét Pokk Brigitta jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock