Belenyugodtam, hogy szingli vagyok, de ekkor megismertelek téged

Ilyenkor elzárkóznak a világ elől, és biztosak abban, hogy soha nem fognak randiznak. Őket egyedüllétre teremtette a Jóisten.

Ez természetesen nem igaz.

Valljuk be, hogy amikor véget ér egy hosszú és érzelmes kapcsolat, akkor mindannyian úgy érezzük, soha többé nem tudjuk kinyitni a szívünket, még akkor sem mindennél jobban vágyunk rá, hogy szeressünk és szeretve legyünk.

Velem is megtörtént ez. Biztos voltam abban, hogy a hátralévő életemet a kutyámmal kettesben kell majd töltenem. Nem mentem emberek közé, még a legjobb barátnőimmel is csak ritkán és olyan helyeken találkoztam, amikről tudtam, hogy csak alig vagy szinte egyáltalán nem találkozom emberekkel. Így ment ez több mint fél évig, amikor a nyár kellős közepén kitaláltam, hogy kimegyek a város legeldugottabb strandjára és olvasással töltöm az egész napot.

A tűző napon állva - egyre türelmetlenebbül - a telefonom nyomkodásával ütöttem el az időt, amikor oda fordult hozzám és megkérdezte, hány óra van. Ezzel a kérdéssel kezdődött minden... válaszoltam, és részemről véget is érhetett volna a diskurzus, ám további érdektelen kérdésekkel faggatott. Kivel jöttem? Szerintem jó ez a strand? Találtam a közelben parkolóhelyet? Nem értettem, miért velem, és miért nem az előtte álló kebelcsodával állt le beszélgetni...

Addig-addig beszélgettünk, hogy amikor még épp mondat közben voltam ő következett a sorban. Intett, hogy csak egy perc, kért egy sört és folytassam tovább. Így is lett. Majd, amikor már mindketten beszereztük a hűsítőnket, szinte egyértelmű volt, hogy együtt indulunk el a medencék felé.

Rövid időn belül rájöttem, hogy ez a pasi nem csak dögös, de nagyon okos, értelmes és intelligens is. Magamnak sem mertem bevallani, de teljesen levett a lábamról. Valahogy úgy alakult, hogy együtt ettük a lángost ebédre és a délután hátralévő részét is egymás társaságában töltöttük. Ugráltunk a medencébe, és versenyeztünk, ki tud gyorsabban úszni. Ahhoz képest, hogy olvasással akartam tölteni a napot, még csak ki sem vettem a táskámból a könyvet. Annyira felszabadult és boldog voltam, hogy egyszerűen nem akartam felébredni az álomból.

Újra fantasztikus napot töltöttünk együtt, ami szinte egy szempillantás alatt véget is ért. Mivel egyikünk sem akart még elszakadni a másiktól, megbeszéltük, hogy választunk egy közeli éttermet és együtt vacsorázunk. Hosszú és mély beszélgetéseink után éreztem, hogy a falak, amiket magam köré építek a nagybetűs férfi jelenlétében maguktól kezdenek leomlani.

Belenyugodtam, hogy szingli vagyok, de ekkor megismertelek téged, akit ma a férjemként emlegetek.

Makra Lídia

Nyitókép: Shutterstock