Valószínűleg te sem az első munkahelyedről mész nyugdíjba...

Egy perc alatt találhatsz magadnak vacsorát, szállást, de akár randipartnert is a telefonod segítségével. Akkor vajon miért gondoljuk azt, hogy amit évekkel (netán évtizedekkel) korábban tanultunk, az most elég ahhoz, hogy jó szakemberek legyünk? Vagy egyáltalán, hogy ami 20 éves koromban érdekelt, az még mindig érdekel?

Szerintem ez nem rossz dolog: annyit változunk mi magunk is az évek során, hogy elképzelhető, hogy ami egykor boldoggá tett, és azt hittem, életem végéig csinálom majd, az ma már egy nyűg. És rájövök, hogy Excel táblák gyártása helyett sokkal inkább szeretnék mondjuk, lángost sütni. Baj ez? Már miért lenne? Könnyű a váltás? Nem. De nem is lehetetlen.

Én kétszer is váltottam karriert. Sőt, ha úgy vesszük, háromszor, hiszen az eredeti végzettségem nem is teljesen passzolt az első munkámhoz. Amikor jelentkezünk az egyetemre, sokszor gőzünk sincs, mit szeretnénk csinálni. Mert tudják a szegény gimnazisták, mit jelent például jogásznak lenni? Nem hiszem. Maximum jók magyarból és töriből, meg hát az mégiscsak doktori cím, akkor legyen a jog. Szerencsés esetben passzol hozzá ez a szak, rosszabb esetben már az első évben a haját tépi a paragrafusoktól.

Kudarc-e ilyenkor otthagyni az egyetemet és másba kezdeni? Szerintem nem. Én azt gondolom, hogy ne másszunk fel a létrán, ha rossz falhoz támasztottuk. Persze ha fogalmunk sincs, hol keressük a megfelelő falat, az már nehezebb eset... De ismertem olyat, aki külkerre kezdett járni, aztán rájött, hogy orvos szeretne lenni. Otthagyta a fősulit, tanult, felvételizett, felvették - orvos lett. Boldog és elhivatott. Vesztett pár évet. Na és?? Inkább pár évet pazaroljon el, mint az egész életét olyan munkahelyeken, amiket utál...

Persze van, hogy ez nem derül ki az egyetemen. Elvégzi az ember, elkezd dolgozni, aztán jön rá, hogy ez nem neki való. Akkor sem késő! Újra lehet kezdeni. Nem mondom, hogy könnyű. Bele kell tenni időt, energiát, pénzt. De megéri? Naná!

Sokkal inkább ez, minthogy lebeszéljem magam: jaj, ez már túl késő, akkor kellett volna, most már nincs idő, nincs pénz, telített a szakma, úgysem sikerülne... Kifogások mindig vannak, de a kérdés az: hajlandó vagy-e tenni az álmaidért, céljaidért, vagy könnyebb sajnáltatni magad?

Persze azzal sincs baj, ha te gyerekkorod óta tudtad, hogy állatorvos akarsz lenni, az is lettél, és ezzel boldogan elvagy. Akkor eszedbe ne jusson váltani! Persze érdemes frissíteni időnként a szakmai tudásodat, de nem kell mindenáron váltani. De akkor sem vagy "defektes", ha változol, és rájössz, hogy ami egykor boldoggá tett, már nem tesz azzá. Akkor vállald fel, készíts tervet és kezdd el megvalósítani! Egyet ne tégy: ne ragadj bele abba, ami nem jó neked! Mert hidd el, ha máskor nem is, a halálos ágyadon, 90 évesen azt fogod gondolni: miért is hittem azt 40 évesen, hogy túl késő?? Elpazaroltam 50 évet...

Nyitókép: Shutterstock