Ciki, hogy 37 évesen nincs saját stílusom?

Elég volt egy zenekaros póló és egy Martens bakancs, vagy egy csótányroppantó diszkós cipő valami borzalmas, neonszìnű haspólóval, és máris megvolt a saját stílusunk. Mindig elképzeltem, hogy felnőtt koromra majd egy roppant csinos nő leszek, akit már messziről kiszúrnak, hogy mennyire választékos és egyedi. Aztán teltek az évek, és 37 éves koromra rájöttem, hogy még mindig nem találtam meg magam az öltözködést illetően.

A bőség zavara

Azt tudom, hogy nem szeretnék mondjuk, batikolt hippi szárongot vagy rövid anyufrizurát viselni. Ám azt már nehéz eldönteni, hogy sportosan laza legyek vagy szolid és nőies. A franciás sikk és az angol vidéki elegancia ugyanúgy vonz, mint a 20-as évekbeli kalandornők ruhái a bézs nadrággal, lenvászon inggel és kalappal. Ember legyen a talpán, aki dönteni tud...

Na, de a női ruhák! Szoknyák (midi, mini, maxi, ceruza, harang, meg a jó ég tudja, mi!), nadrágok (boyfirend, skinny, cica, leggings, jeggings), szoknyának kinéző nadrágok, és nadrágnak kinéző szoknyák. Ki az, aki összerak ebből egy kompakt kapszulagardróbot, ahonnan aztán csak előránt két holmit, amik illenek egymáshoz? Ráadásul kényelmesek, lazák meg elegánsak, egyszerűek, de mégsem unalmasak?

Bevallom, hogy mindig megnézem a jól öltözött nőket, de nem irigységből. Aztán esténként ledarálok pár Pretty Little Liars vagy Gossip Girl évadot, és csak pislogok, annyi jó cucc és stílus jön szembe a tévén keresztül is. Ezeknek köszönhetően meg vagyok győződve róla, hogy rajtam kívül minden nőnek van kialakult öltözködési stílusa, ami csak rá jellemző.

A szekrényeikben csak olyan cuccok találhatók, amik illenek hozzájuk, egymással kombinálhatóak, és mindegyiket szívesen viselik. Sehol egy "jó lesz az még valamikor" holmi, vagy egy leárazási tébolyban vásárolt mintás cucc, ami a következő szezonra már vérciki.

Ide nekem egy stílust!

Nem tudom, mások hogy csinálják, de én fullosra belőtt frizurával, talpig csinosban mindig arra figyelek fel, aki roggyantott gatyában, atlétában, anyukontyban szürcsöli a papírpoharas lattét. Mennyire laza és menő már! Olyankor kicsit feszélyez, hogy túlöltözött vagyok a többiekhez képest, hiába vizionálom magam elé Grace Kelly-t meg Audrey Hepburnt, hogy ők is mindig csinosak voltak. Amikor viszont roggyantott gatyában, atlétában, anyukonttyal battyogok, és szembejön valaki egy tökéletes ruhában, nude tűsarkúban tipegve, akkor bezzeg elkap a vágy a csinos öltözék után.

Ezért elkezdtem olyan cikkeket olvasni, amikben van egy csomó hasznos jó tanács:

• legyen egy példaképed, akitől ellesheted azokat az öltözködési fortélyokat, amelyek illenek a saját személyiségedhez
• ne egyik napról a másikra változtass, hanem fokozatosan építsd be a ruhatáradba a választott stílushoz illeszkedő ruhadarabot

Na, de hogyan válasszak, amikor annyiféle jó vonal van? Vagy lehetek egyik nap joggingos-atlétás csaj, a másik nap meg elegáns üzletasszony? Kell egyáltalán, hogy legyen az embernek saját kialakult stílusa? Szerintetek?

Nyitókép: Shutterstock