Az vagy, amit megfőzöl?

Megsokasodtak a kajafesztiválok, főzőműsorok, a gasztrobloggerek, és már nem kell profi, szakképzett szakácsnak lenni ahhoz, hogy valaki mindenféle felületen bemutassa a tudását és az ötleteit.

Vannak, akik továbbra sem tulajdonítanak a főzésnek nagy jelentőséget, mert nincs hozzá kedvük, türelmük, vagy egyszerűen a napi rutinjuk miatt kivitelezhetetlen. Sokan anyagi megfontolásból, mások egészségtudatosságból főznek magukra, valakinek ez hobbi, mindenesetre egyre többen látják: a főzés az általános életminőséget igenis kedvezően befolyásolhatja. Én, mióta az eszemet tudom, számos előnyét tapasztalom. Szerény kampánybeszéd a konyhaművészet mellett.

Nálam a főzés szeretete nem úgy indult, hogy bárkit is le akartam volna nyűgözni, bár mostanra szeretem így is kimutatni, hogy valakivel törődöm. Természetes módon, magától alakult az évek alatt, és mint annyi minden másban, ebben is megtették a hatásukat a vidéki gyökereim. Biztos vagyok benne, hogy az ezzel kapcsolatos hozzáállásom a gyerekkorom alapozta meg: jó emlékekeim vannak a családi közös főzésekből és az ünnepi időszakokból.

Egészen konkrét illatokat és ízeket őrzök az életemnek ebből a korai szakaszából. Például, ősz elején, mikor érik a hagyma, a szántóföldnek van egy jellegzetes, fűszeres illata. Évekkel később is, ha hazalátogatok a szülőfalumba és a termőföldek mellett elhaladva megérzem ezt az illatot, eszembe jutnak a szüreti munka alkalmai, mikor összegyűlt a tág család és közösségben dolgozva valahogy nem tűntek olyan hosszúnak a nyári napok. Ezzel az illattal azonosítom a helyet, ahol felnőttem. Ugyanilyen élénken emlékszem arra is, ahogy a nagymamám konyhájában keveredett a kávéillat a régi szakácskönyvek illatával.

Anyám alapelve az volt, hogy mindig abból kell főzni, ami a legolcsóbb, vagy aminek épp szezonja van, és fillérekből is sikerült zseniális fogásokat az asztalra varázsolnia. Ezt én is igyekszem követni, amellett, hogy vonzanak az egzotikus ízek. Illetve azért is hálás vagyok neki, mert látom annak a hozzáadott értékét, amikor valaki nem készételeken nő fel. Gyerekkoromban kezdtem el vele együtt főzni, ez alapozta meg az érdeklődésem, ami aztán az egyetemi évek alatt mélyült el. Szerintem ebben is jót tesz, ha valaki minél korábban elkerül otthonról és önálló lesz. 19 évesen egy féléven keresztül egyedül laktam, mert a lakótársam szüneteltette a tanulmányait, akkor laktam életemben először teljesen egyedül és élveztem, hogy a saját háztartásomat vezethetem.

Viszonylag hamar kiütközött az is, hogy a klasszikus alapreceptek mellett kíváncsi vagyok a világ ízeire, megismertem a nemzetközi konyhákat. A mai napig bármerre járok, sokat inspirálódom, és ha még nem is tudom olyan jól elkészíteni ezeket az ételeket, mint az éttermekben, az ízvilág, a textúrák folyamatosan tökéletesednek, ahogy a technika is. Szeretek másokat is vendégül látni, párban is jó főzni, vagy csak úgy egyedül, magamnak. Szeretek új dolgokkal kísérletezni, kreatív alkotásnak élem meg. A munka gyümölcsével pedig másokat is meg lehet lepni: egy doboz házi granola vagy saját készítésű zabkeksz, egy üveg lekvár mindig jó ajándék a barátoknak.

A napi logisztikába azért néha nehéz beilleszteni, és egy hosszú, fáradt munkanap után nekem sem sikerül minden a legjobban. Pontosan tudom, hogy milyen sokat jelent, mikor egy húzósabb túlóra-időszakban, amikor annyira sincs időd vagy energiád, hogy egy tányér meleg ételt készíts magadnak, valaki ezt eléd teszi – ez is a gondoskodás egy alapvető formája.

Azzal nyilván nem mondok újat, hogy anyagilag mennyivel jobban megéri főzni, mint készen venni vagy rendelni az ételeket. Eddig is magamra főztem, de az elmúlt egy évben, az árváltozások miatt meg még inkább azon kaptam magam, hogy amit tudok, előállítok magamnak házilag. Ez úgy is menedzselhető, ha lakásban lakunk, ha pedig kertes házban, még több lehetőségünk van, amiket érdemes kihasználni. Gyerekként azt láttam, hogy a szüleim és a nagyszüleim a zöldség-gyümölcsöktől a gyógynövényekig mindent megtermeltek maguknak, amit tudtak.

Az adalékmentes, tiszta étkezés mindenkinek csak jót tesz, függetlenül attól, hogy van-e valamilyen ételérzékenységünk. Egy külön bónusza annak, ha az ember nem feltétlenül drága, de minőségi ételeket és alapanyagokat vesz magához, hogy így kizárja a bolti termékekben lévő adalékokat, ami már önmagában szépít belülről. Én legalábbis érzem és látom a saját bőrömön, főleg az arcomon, hogy a tiszta étkezést mennyire meghálálja a test. Sokszor készítek házilag pakolásokat az arcomra és a hajamra, követve a natúrkozmetikai márkák alapelvét, miszerint ami ehető, az kívülről is táplálhat.

Ez a fajta táplálkozás valamennyire mintha még az öregedést is lassítaná. Persze, egy bizonyos életkor után már a világ összes avokádója és bikram jógája se feszesít vissza a húszéves kori állapotra, de örömmel tapasztalom, ahogy életem lemezén a tű lassan átvált a B oldalra, a narancsbőrrel még mindig nem vagyunk ismerősök.

Mindenki maga dönti el, hogyan áll a főzés kérdéséhez, nem lehet pálcát törni azok fölött se, akik tényleg nem éreznek kedvet ehhez az elfoglaltsághoz. Én magamnak kitapasztaltam, hogy a mindennapokban ez válik be, ezt érzem minden szempontból fenntarthatónak és egészségesnek. Mivel az ételre fordított pénz a havi kiadások egyik kötelező eleme, a főzésről soha nem úgy gondolkodtam, mint egy divatos hobbiról, hanem ami a saját életteredben, a háztartásodban egyszerűen a gazdálkodásod alapja, mindegy, milyen anyagi szinten mozogsz. Ha olyan folyamatként tekintünk a főzésre, ami sokféleképp jót tehet neked, a testednek, a lelkednek és a pénztárcádnak is, hosszú távon minden szempontból kifizetődik, és megéri a plusz időráfordítást!

Drávucz Éva

Nyitókép: Shutterstock