A házasságod olyan, mint a házad - ha nem tatarozod, rád fog omlani

Egy barátnőm, Laura, hét éve él házasságban, de már tizenegy éve vannak együtt a férjével. Az utóbbi négy évben gondokkal küzdenek: előbb anyagi és munkahelyi problémák, azután a férj inni kezdett és gyakran részegen ment haza. Sokat veszekedtek, miközben lelki és testi szinten is eltávolodtak egymástól.

Hát ez a baj a társadalmunkkal: mindent eldobhatónak ítélünk, mindenki pótolható lett. Az emberek elkényelmesedtek, nem akarnak erőfeszítéseket tenni sem a céljaikért, sem egymásért. A könnyebb - és egyben biztosabb - utat választják. Minek szenvedni, ha lehet az embernek másik felesége, férje? Hiszen ezért van a válás, nem igaz? Ha valami nem működik, le lehet lépni.

De az isten szerelmére, mikor összeházasodunk, nem arra esküdünk meg, hogy az első gondoknál csomagolunk és lelépünk. Nem az EXIT feliratú táblába kellene görcsösen kapaszkodni, hanem a partnerünk kezébe. Nem kényszeredetten, hanem szeretettől telve. Ahogy az esküvőnk napján is megfogtuk a kezét, mikor hűséget esküdtünk neki. Magabiztos szorítással, hogy igenis, jóban-rosszban, betegségben-szegénységben is együtt maradunk, és kiálljuk a ránk váró próbákat.

Kérdem én, a "szurkolókat" és minden kétkedő váláspártit, hogy miért olyan gáz az, ha valaki szereti a férjét, ha meg akarja menteni a jó alapokkal bíró házasságát? Miért hiszik azt olyan sokan, hogy ez ökörség?

Én olyan házaspárnak látom őket, akiknek gondjaik vannak, de azok nem megoldhatatlanok. Látom azt a két embert, akik nem tudják helyesen megfogalmazni az érzéseiket, a gondolataikat, a vágyaikat. Ennek a két embernek nem elég erős az önbizalma, és félnek a kudarctól, a csalódástól, a bizonytalan jövőtől. A magukban felfedezett hibákat a másikra vetítik ki. Ugyanakkor igenis szeretik egymást, csak az évek során nem figyeltek oda eléggé egymás igényeire. Természetesnek vették, ami van, és elfelejtettek rakni a tűzre. Nem ápolták a szép, csillogó házasságukat, ami mostanra megkopott és a szerkezete megrogyott a terhektől.

A házasság olyan, mint egy ház, amit meg kell védenünk - nem szabad túladni rajta, csak mert repedezettek a falai és ráfér a javítás. Az nem megoldás, hogy akkor hagyjuk a francba és elköltözünk egy másikba. Egy idő után az is a régi ház sorsára jut, ha nem tanuljuk meg: gondoskodni kell róla!

A házasság kemény munka, és folyamatosan dolgozni kell rajta. Kisebb-nagyobb pihenők lehetnek, amit becsülni is kell. De előbb-utóbb fel kell venni a munkáskesztyűt. Mert a környezeti csapások megrongálják a házat. A különböző problémák, kellemetlen szélként söpörnek végig rajta. A nehézségek esős viharként tépázzák otthonunkat. Na és persze ott vannak a szőnyeg alá söpört problémák, melyek belülről is kikezdik az épületet. Magunktól vagy segítséggel, de meg kell tanulni megjavítani, és nem sietősen, összecsapva - hanem alaposan.

Szóval, hadd szögezzem le: nem ciki dolgozni a házasságon - sem a megmentésén! Ez a világ egyik legtermészetesebb, ugyanakkor legtiszteletreméltóbb dolga. Ha két ember összeházasodik, vegyék a fáradságot, időt, energiát, pénzt, és oldják meg a gondjaikat! Ugyanis a legtöbb gondot meg lehet, csak változtatni kell. Amennyiben két ember őszintén szereti egymást, akkor meg tudják menteni a házasságukat.

Nyitókép: Shutterstock