Ha téged akar, tenni fog érte, a többi csak sallang

Olyan könnyű hamis biztonságérzetbe ringatni magunkat. Ha szeretünk valakit, az a szeretet őt is, és az összes tettét is megszépíti. Mindegy, mit mond, mit tesz, úgyis mindenre megtaláljuk neki a legjobb mentséget, és kellemes hazugságokba ringatjuk magunkat ahelyett, hogy reálisan tekintenénk a helyzetre.

Hányszor estem bele ebbe a hibába. Valaki megtetszett, elvarázsoltak a szép szavai, a szép szeme, és nem vettem észre, hogy a szép szavak pusztán szép szavak. Pedig a tettek sokkal világosabbak és őszintébbek voltak. Csak könnyebb volt becsukni a szemem, és úgy tenni, mintha nem látnám azt, ami történik.

Nagyon akartam, hogy működjön köztünk. Már két éve voltunk együtt, de addigra csak alig-alig működtünk. Külön programokat szerveztünk, ha pedig együtt voltunk, ő játszott a gépen, én pedig olvastam. Ha időnként meg is beszéltük, hogy kimozdulunk valamerre, valahogy végül mégis otthon maradtunk. Hosszú hónapokon keresztül tapicskoltunk ebben a pocsolyában, és bármikor hoztam fel, hogy valami nem oké, ő mindig elhessegetett azzal, hogy csak képzelődöm.

Aztán volt egy bizonyos mondata. Az a mondat volt az, amelyik végleg összetört. Ebből kiderült, hogy már nem tekint nőnek, már nem tekint partnernek, már igazából olyanok vagyunk, mint a boldogtalan házasok, akik csak azért vannak együtt, mert ezt dobta a gép.

Addigra már ezerszer kértem, hogy történjen valami. Kértem szépen, voltam türelmes, kiabáltam, összevesztem vele, de mégsem hallott meg. A szerelmünkből pont a szerelem és az intimitás veszett ki, és míg én a falat kapartam, hogy változtassunk valamin, ő csak vett egy új számítógépes játékot, és éjszakába nyúlóan játszott a barátaival. Akkor is, amikor egy hétig nem találkoztunk, és másnap ismét el kellett köszönnünk egymástól.

De nem ez a baj. Ezt még el tudtam volna fogadni. Előfordul, hogy a szerelem elmúlik. Persze, fájdalmas, de hát az ember idővel megtanulja, hogy vannak helyzetek, amikor nincs mit tenni. Ez van.

Amikor végül kiléptem ebből a haldokló párkapcsolatból, először megkönnyebbültem. Aztán bepánikoltam. Végül megint megkönnyebbültem, hiszen tudtam, ez a helyes döntés. Ezután ismét bepánikoltam, mi lesz velem. Ez az állapot hosszú hetekig tartott, ő pedig nem könnyítette meg. Elmondása szerint, akkor jött rá arra, hogy mit veszített.

A kedvenc kávézómban kifizetett nekem előre egy kávét, így amikor legközelebb betértem oda, már csak a kezembe nyomták, hogy ajándék, tőle nekem. Később megkeresett, és győzködött, hogy szeret, és már tudja, mi volt a bajom, de én vagyok az élete, és tudja, hogy rosszul bánt velem.

Szóval egy hónap különlét után kibékültünk, és vártam a csodát - de hiába. Újrakezdésünk harmadik napján már visszatértünk a régi kerékvágásba, így néhány hónap után ismét szakítottunk, és kezdetét vette ez az ördögi kör. Bizonygatta, hogy engem akar,de pusztán a szavak szintjén. Hosszú, szerelmes üzeneteket írt, de amint tettekre került volna sor, mindig közbejött valami.

Minden alkalommal, amikor úgy érezte, hogy a szavai célt értek nálam, visszahúzódott, mint aki meggondolta magát. Amikor pedig alkalmazkodtam ehhez, és elfogadtam, ismét megjelent az életemben.

A szavak szintjén nagyon könnyű örök szerelmet esküdni. Nagyon könnyű azt mondani, hogy veled akarok lenni. Nagyon könnyű azt mondani, hogy érted lehoznám a csillagokat is. De idővel meg kellett tanulnom, hogy a szavak nem elegek semmire, és nem jelentenek semmit. Egyedül a tettek számítanak.

Nyitókép: Shutterstock