Még mindig a mentségeket keresed arra, miért nem keresett? Biztos csak elfoglalt. Biztos csak rossz napja van. Biztos azt várja, hogy te keresd. Ez azonban sajnos mind kamu. Ha tényleg téged akarna, tenne érte, és nem csak áltatna.
Olyan könnyű hamis biztonságérzetbe ringatni magunkat. Ha szeretünk valakit, az a szeretet őt is, és az összes tettét is megszépíti. Mindegy, mit mond, mit tesz, úgyis mindenre megtaláljuk neki a legjobb mentséget, és kellemes hazugságokba ringatjuk magunkat ahelyett, hogy reálisan tekintenénk a helyzetre.
Hányszor estem bele ebbe a hibába. Valaki megtetszett, elvarázsoltak a szép szavai, a szép szeme, és nem vettem észre, hogy a szép szavak pusztán szép szavak. Pedig a tettek sokkal világosabbak és őszintébbek voltak. Csak könnyebb volt becsukni a szemem, és úgy tenni, mintha nem látnám azt, ami történik.
Nagyon akartam, hogy működjön köztünk. Már két éve voltunk együtt, de addigra csak alig-alig működtünk. Külön programokat szerveztünk, ha pedig együtt voltunk, ő játszott a gépen, én pedig olvastam. Ha időnként meg is beszéltük, hogy kimozdulunk valamerre, valahogy végül mégis otthon maradtunk. Hosszú hónapokon keresztül tapicskoltunk ebben a pocsolyában, és bármikor hoztam fel, hogy valami nem oké, ő mindig elhessegetett azzal, hogy csak képzelődöm.
Aztán volt egy bizonyos mondata. Az a mondat volt az, amelyik végleg összetört. Ebből kiderült, hogy már nem tekint nőnek, már nem tekint partnernek, már igazából olyanok vagyunk, mint a boldogtalan házasok, akik csak azért vannak együtt, mert ezt dobta a gép.
Addigra már ezerszer kértem, hogy történjen valami. Kértem szépen, voltam türelmes, kiabáltam, összevesztem vele, de mégsem hallott meg. A szerelmünkből pont a szerelem és az intimitás veszett ki, és míg én a falat kapartam, hogy változtassunk valamin, ő csak vett egy új számítógépes játékot, és éjszakába nyúlóan játszott a barátaival. Akkor is, amikor egy hétig nem találkoztunk, és másnap ismét el kellett köszönnünk egymástól.
De nem ez a baj. Ezt még el tudtam volna fogadni. Előfordul, hogy a szerelem elmúlik. Persze, fájdalmas, de hát az ember idővel megtanulja, hogy vannak helyzetek, amikor nincs mit tenni. Ez van.
Amikor végül kiléptem ebből a haldokló párkapcsolatból, először megkönnyebbültem. Aztán bepánikoltam. Végül megint megkönnyebbültem, hiszen tudtam, ez a helyes döntés. Ezután ismét bepánikoltam, mi lesz velem. Ez az állapot hosszú hetekig tartott, ő pedig nem könnyítette meg. Elmondása szerint, akkor jött rá arra, hogy mit veszített.
A kedvenc kávézómban kifizetett nekem előre egy kávét, így amikor legközelebb betértem oda, már csak a kezembe nyomták, hogy ajándék, tőle nekem. Később megkeresett, és győzködött, hogy szeret, és már tudja, mi volt a bajom, de én vagyok az élete, és tudja, hogy rosszul bánt velem.
Szóval egy hónap különlét után kibékültünk, és vártam a csodát - de hiába. Újrakezdésünk harmadik napján már visszatértünk a régi kerékvágásba, így néhány hónap után ismét szakítottunk, és kezdetét vette ez az ördögi kör. Bizonygatta, hogy engem akar,de pusztán a szavak szintjén. Hosszú, szerelmes üzeneteket írt, de amint tettekre került volna sor, mindig közbejött valami.
Minden alkalommal, amikor úgy érezte, hogy a szavai célt értek nálam, visszahúzódott, mint aki meggondolta magát. Amikor pedig alkalmazkodtam ehhez, és elfogadtam, ismét megjelent az életemben.
A szavak szintjén nagyon könnyű örök szerelmet esküdni. Nagyon könnyű azt mondani, hogy veled akarok lenni. Nagyon könnyű azt mondani, hogy érted lehoznám a csillagokat is. De idővel meg kellett tanulnom, hogy a szavak nem elegek semmire, és nem jelentenek semmit. Egyedül a tettek számítanak.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
