Mániákus féltékenység - tényleg van ilyen?

Ahányan vagyunk, annyifélék. Másképp vélekedünk, ki mit tart a legfontosabbnak egy párkapcsolatban, és más nézeteket vallunk arról is, kinek mi számít félrelépésnek. Vannak, akik engedékenyebbek egy kapcsolatban, egy-egy dolgot lazábban kezelnek, mások már akkor is szigorú pillantásokkal ostorozzák a másikat, ha az éppen csak rá mer nézni az ellenkező nem egyik képviselőjére. A féltékenység lehet természetes jelenség, de bizony létezik beteges felfogása is.

A zöld szemű szörny létjogosultsága bizonyos fokig teljesen normális, hiszen, ha együtt vagyunk valakivel, aki iránt mélyebb érzelmeket táplálunk, akivel érzelmesebb párkapcsolati viszonyt tartunk fent, és aki – kapcsolati szempontból – csak a miénk, teljesen érthető, ha meg akarjuk védeni mindkettőnket, és magunknak akarjuk őt teljes egészében.

Az egészséges féltékenységet is túlzásba lehet vinni, ilyenkor csap át a dolog a beteges kategóriába. Vannak ugyanis kényszeres emberek is, akik egyszerűen nem tehetnek róla (vagy nem akarnak tenni ellene), és görcsösen ragaszkodnak a másikhoz, állandóan vele akarnak lenni, és beteges féltékenységük sokszor beteges tettekre sarkallják őket, a helyzet pedig üldözési mániát is szülhet.

Én az átlagos féltékenykedő tipikus mintapéldányának tartom magam, ugyanis nem szedem le a férjem fejét, ha megnéz egy csinos nőt az utcán – hiszen ezért vannak a szemei, és amíg a „mindent a szemnek, semmit a kéznek" elvet követi, ez számomra teljesen rendben van -, de ha valami gyanúsat észlelek, próbálok én is nyíltan és őszintén a dolgok végére járni és kérdőre vonni őt.

Sok olyan párkapcsolatot láttam már, ahol – általában a nő – túlzásba vitt féltékenykedése vetett véget a bimbózó szerelemnek.

Az ilyen cselekedetek megmérgezik az egész kapcsolatot, a betegesen féltékeny fél pedig minden igyekezet ellenére, sohasem fogja elhinni, hogy elég jó párja számára, és igenis szeretik. Mindemellett a féltékeny kommandózások alkalmával sosincs sikerélménye, hiszen az esetek döntő többségében teóriái teljesen alaptalanok.

Ahogy végig néztem a sok gallyra vágott kapcsolatot körülöttem, mindig azt a következtetést vontam le, hogy az ilyen emberek, - miután kidobták őket -, sose javultak meg, folyamatosan ugyanabba a hibába esve újabb és újabb alkalmakkor tanúsították ugyanazt a kétkedő magatartást. Bekerültek egy spirálba, és ugyanazokat a köröket futották mindegyik próbálkozásuk során, és vagy beismerték, hogy igenis segítségre szorulnak, vagy – rosszabb esetben – úgy gondolták, ők mindig jól látták a valóságot, szakmai segítségről pedig hallani sem akartak.

A gyanúsítotti oldalon állva pedig igen nehéz egy ilyen kapcsolatot fenntartani, hiszen bármit is teszünk, valamiért mindig hibásak leszünk, ilyenkor pedig vagy szaksegítséget kérünk a szerelmünknek, vagy véget vetünk a viszonynak.

Nyitókép: Shutterstock