Ha tehetném, minden második kutyatartótól elvenném a kutyáját

Szóval, nézek ki az ablakon, látom, hogy futkos a kertemben a pitbull, futok a teraszajtóhoz, aztán a másikhoz, kinyitom, mintha nem is látna, amikor rászólok. Vadászik. Szaladok a főbejárathoz, kinyitom, a macskám már a fán, a kutya velem szemben áll fél méterre tőlem, a kerítésen kívül két nő, egy idősebb és egy fiatal ácsorog, nem szólnak egy szót se.

Kikiabálok:

- Az önöké ez a kutya?

- Igen, a miénk - jön a válasz, majd csend.

Nézek rájuk, néznek rám, próbálkozom testbeszéddel, hátha magukhoz hívják vagy csak mondanak valamit, de semmi.

- A kutyájuk a kertemben rohangál.

- Igen. Nyitva volt a kapu, azon ment be - mondja az idősebb nő a legnagyobb természetességgel.

- Tehát, ha nyitva a kapu, mert most állt be az autó, szállítanak valamit, kimenni készülünk vagy csak mert így akarjuk, az azt jelenti, hogy az önök kutyája bejöhet rajta? Ha az önök kapuja van nyitva, az bárkit feljogosít rajta, hogy beséltáljon és azt csináljon a kertjükben, esetleg házukban, amit akar?

Néma csend volt a válasz, ezért megkérdeztem:

- Hol van a kutya nyakáról a nyakörv, miért nincs pórázon? Azt tudják, hogy közterületen csak pórázon lehet sétáltatni a kutyát?

- Kiszökött a kapun - mondta a fiatal nő zavartan - próbáljuk megfogni.

- És hogyan tervezik? Csak, mert nincs önöknél se nyakörv, se póráz és a nevén sem szólítják, itt áll velem szemben a házam ajtajában, és önök egy hangot nem adnak ki, amivel jeleznék a kutyájuknak, hogy amit tesz, az nem helyes, menjen ki a gazdáihoz.

A válasz további hallgatás volt, ezért én folytattam az érdeklődést:

- Mit tegyünk? Nincs póráz, nincs nyakörv, csak egy "harci kutya" a kertemben. Hívjam ki a sintért? Aztán majd 40 ezer forintért kiváltják?

A két nő továbbra is csak bámult maga elé, egy szót sem szóltak, a kutyájukat még mindig nem hívták vissza, így jobb ötletem nem lévén, én küldtem ki az ebet. Kiszaladt, nyargalt végig az utcán, majd a másikon, a két nő erőtlenül sétált utána, de utolérni nem tudták és nem is akarták. Kutyájuk egyszer csak ismét ott termett és újra berohant mellettem a kertbe. Nyilvánvaló volt, hogy ez a két nő képtelen befogni a saját kutyájukat, ráadásul semmilyen módon nem tudnak hatni rá. Ezen a ponton már nem voltam sem kedves, sem türelmes. Viszont megjelent egy középkorú nő és egy hasonló korú férfi nyakörvvel, pórázzal a kezében - egyértelmű volt, hogy a másik két "gazdi" és ők egy család -, gondoltam, na, majd ők...

Köszöntem, jeleztem nekik is a problémát, nem válaszoltak a kérdéseimre, de legalább a kutya nevét tudták. Az más kérdés, hogy az állatnak esze ágában sem volt hallgatni arra. Tanácstalanok voltak. Ezzel már tényleg felidegesítettek, mert a macskán kívül van itt négy gyerek is, meg is haraphatta volna őket, ha épp kint vannak a kertben. És annak ellenére, hogy vannak gyerekeink, tőlünk mégsem szökött ki még soha kutya, a kiskorúak is tudják, hogy mielőtt kinyitnák a kaput, be kell zárniuk a házba vagy az elkerített részre a kedvenceiket. Ez nemcsak a mi érdekünk, hanem más emberek, de társállatunk érdeke is.

Felemeltem a hangomat, közben kitessékeltem a kutyájukat.

- Akkor beszéljük meg, hogy a jövőben mi legyen, ha megint kiszökne a pittbulljuk, és ne adj isten hozzám tévedne be. Akkor már nem leszek ennyire elnéző. Legyek önökhoz hasonlóan felelőtlen kutyatartó és engedjem rá a kuvaszt, s hagyjam, hogy néhány perc alatt szétkapja a kedvencüket? Vagy hívjam a sintért, vigye el, s majd valamikor, sok pénzért kiváltják, ha engedik? Esetleg tegyek feljelentést önök ellen, mert a harci kutyájuk a gyerekeimet riogatja?

- Kiszökött - jött újra ugyanaz a válasz, mintha mást nem is tudnának mondani.

- Egyáltalán, hogyan szökött ki? A 13 éves fiam is tudja, hogy úgy nem nyithat kaput, hogy a házőrzőt előtte nem helyezi biztonságba, magyarul nem zárja ki 100 százalékig annak a lehetőséget, hogy kitörjön, ezzel veszélyeztetve a környék lakóit és önmagát is.

Nem válaszoltak, próbálták elkapni a kutyájukat, közben a gyerekeim felöltöztek, hogy kimennek, leszedik a macskát a fáról.

De szép is lenne, ha a tenyésztők, amikor valaki jelentkezik, hogy sok pénzért venne egy példányt valamelyik kennelből, csak abban az esetben adnának el neki kutyát, ha papírja van arról, hogy alkalmas kutyatartónak, tisztában van a felelős kutyatartás szabályaival és vállalja azt, hogy az adásvétel előtt ellenőrzik, hogy a kiskutya új lakóhelye alkalmas a biztonságos tartására.

Márpedig, ha egy ösztönlényt nem tudunk irányítani, abból neki, nekünk és másoknak is könnyen baja lehet.

Ez persze csak a hivatalos tenyésztőktől, törzskönyvezett kutyákat vásárló gazdiknál lehetne érvényes, aki csak az olcsóságot tartja szem előtt és szaporítótól vásárol, eleve a felelőtlen kutyatartók közé sorolandó, hiszen ellenőrizetlen, genetikai betegségekre nem szűrt, bizonytalan származású állatot vásárol, melynek sokszor a tartási körülményei sem megfelelőek. A szaporítás nem szól másról, mint hogy valakinek van két kutyája, minél gyakrabban összeereszti azokat, hogy minél több kiskutyát szüljön a mamaállat, akinek ez egy kicsit sem okoz örömet, sőt! A világra jött kicsiket eladja jóval a tenyésztői ár alatt, de azért épp elég drágán, hogy megéljen belőle, ami meg nem megy el, annak jó lesz az út szélén is... De ez egy külön cikk témája lehetne, nem lehet róla eleget írni, hiszen sokan még mindig nem fogják fel, mekkora kárt okoznak a szaporítók támogatásával.

De visszatérve a viselkedésre: a kutya legyen bármennyire is az ember legjobb barátja, állat, aminek erősebbek az ösztönei, mint a józan esze. Akkor is, ha benne van a nevében, hogy háziasított: Canis lupus familiaris. Sok mindenre meg lehet tanítani, de legyen bármennyire is okos, póráz nélkül, közterületen sétáltatni nem szabad, pláne erdőben. Ugyanis azon túl, hogy a rengetegben a vadászok vadállatnak nézhetik és emiatt kilőhetik a "randalírozó farkasleszármazottat", az utcákat járva is elég egy pillanat, egy hirtelen mozdulat embertől, egy másik állattól, és minden, amit tanult a kutyasuliban, elszáll.

Szabadon futni csak kimondottan erre a célra létesített, körbekerített kutyafuttatón engedhetjük a kutyánkat. Tudom, nem mindenhol van a közleben ilyen, de a felelős állattartásnak az is része, hogy gondoskodom arról, hogy a magamhoz vett kutyámnak a lehető legjobb körülményeket, nyugalmat és biztonságot nyújtom.

És akkor az ivartalanítás szükségességéről, a kutya helyes és egészséges táplálásáról, megfelelő mozgásmennyiség és minőség bizotsításáról nem is beszéltünk.

Sosincs késő elkezdeni: ha van kutyád, kérlek, légy te is felelős kutyatartó!

Nyitókép: Shutterstock