Csak a hálószobáig engedtelek, pedig a szívemben lett volna a helyed!

Egyedülálló, gyermekeit egyedül nevelő apaként sokáig csak a kezdetekig jutottam el, amikor ismerkedtem. Elkezdtük, de csak egy bizonyos pontig jutottunk el - és aztán már vége is lett.

Én is okolható voltam a történtekért, mert éles, jól érezhető határvonalat húztam az új nők és a gyerekeim között - és nem engedtem, hogy azon bárki átlépjen. Pedig igenis be kell vonni az új résztvevőt is a magánéletbe, be kell engedni az intim szférába, hogy ne érezze magát kirekesztettnek - vagy csak egy külső megfigyelőnek -, ami miatt joggal elgondolkodhat a szakításon.

Ha a másik fél valóban érdemes rá, és úgy érzed, el tudnád vele képzelni a jövődet, akkor bizalmat kell adni neki. Persze ettől még kellenek olyan programok, olyan együtt töltött hétvégék, amikor csak kettő a létszám - de éreztetni kell vele, hogy az ajtó nyitva áll, a család szívesen látja, és van lehetősége becsatlakozni, ha akar.  

Vannak természetesen olyan alkalmak, amikor az élet közbeszól. Nem tudunk elmenni egy betervezett hétvégi programra, mert a gyerek lebetegedett, vagy éppen versenye lesz - ahol ott szeretnénk és ott is kell lennünk. De ilyen esetekben is lehet szépíteni. Például megkérhetjük a másikat, hogy kísérjen el minket a versenyre - vagy felajánlhatunk egy közös esti filmezést. Hiszen attól még, mert beteg a gyerek, nem muszáj külön lakásban kuksolnunk. Minden csupán kompromisszum kérdése.

Forrás: Shutterstock

Lehet úgy is filmezni, hogy többen vannak kiterülve a kanapén. Így a gyereket sem kell attól félteni, hogy kirekesztettnek érzi magát - és az új kedves sem fog hátrányos megkülönböztetést érezni, mert neki is van helye a többiek között. Persze ez csak egy példa. Még millió és egy olyan szituáció adódhat, amikor az ember automatikusan eltaszítja a másikat, mert ahhoz van szokva, hogy egyedül kell megoldania a problémáit

Pedig sok esetben pont ez a berögződés taszítja el a másik embert. Nem szabad úgy elindítani egy új kapcsolatot, hogy tiltásokba ütköztetjük az embert - mert akkor csak távol tartjuk. Engedni kell, hogy jöhessen, közelíthessen addig a pontig, ameddig neki az jó. Ne legyünk mi magunk a fal, amiről visszapattan, amit nem tud átmászni!  

Adjunk neki bizalmat, és ne csak az elő- vagy hálószobába engedjük be! Éreznie kell, hogy nem csak mint hálóvendég látjuk szívesen, hanem azt akarjuk, hogy otthon érezze magát az otthonunkban is. Akkor is hívjuk, ha a gyerekkel várjuk!Lássuk vendégül akár egy kedd estén, engedjük, sőt, kérjük meg, hogy segítsen - mert éreznie kell, hogy szívesen, bizalommal fordulunk és viszonyulunk hozzá.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek