Sznob liba vagyok, mert nem akarok gyorsétterembe menni az első randin?

Megfogadtam, hogy soha többé nem ismerkedem az interneten, de egy elkeseredett pillanatomban mégis visszaregisztráltam. Így ismertem meg Gábort, aki hamarosan el is hívott egy randira, de arra nem számítottam, hogy ez majd milyen indulatokat vált ki belőlem.

Nem igazán szeretem az első netes találkozókat. Olyan az egész, mint egy vakrandi, bár van némi elképzelésed a másikról, de nagyon ritka, hogy valaki tényleg úgy néz ki, mint a szétretusált fotókon vagy ahogy a képzeletedben él. A randik nagy része már az első öt percben csalódás, és a maradék 1-1,5 óra pedig általában arról szól, hogy úgy csinálsz, mintha érdekelne a másik és ebből lehetne valami, holott mindketten tudjátok, hogy nem.

Én legtöbbször már csak azért imádkozom, hogy legalább ne legyen pszichopata a randipartnerem, ebben a mai világban már az is valami. Ha már egy jót beszélgetünk, akkor örülök, és ha még kölcsönös szimpátia is van, az a non plus ultra.

Gábor első körben szimpatikusnak tűnt, meg is beszéltük, hogy szombaton délután találkozunk, akkor viszont teljesen lefagytam, amikor felvetette, hogy üljünk be egy kávéra az egyik gyorsétterembe. Nem vagyok én egy sznob lány, aki csak Michelin-csillagos helyekre jár, de őszintén szólva 40 évesen már kinőttem a gyorséttermekből. Nekem ez egyértelműen azt mutatta, hogy a srác vagy nagyon igénytelen vagy nagyon olcsón meg akarja úszni a randit és lássuk be, egyik sem volt túl pozitív rám nézve.

Forrás: Shutterstock

Ez 25 évesen még rendben volt, örültem is, hogy nem kell feszengeni, de az én koromban ennél már többre vágyik egy nő. Ha ezek magas elvárások, akkor vállalom, de én már azt szeretném, hogy valaki udvaroljon, el akarjon varázsolni, és nem arra, hogy egy fapados helyen megigyunk egy kávét. Ez számomra csak azt tükrözi, hogy a másiknak mennyire nem fontos ez az egész. És tudom, ez egy netes randi, mégis mit várok, nyilván nem fogja senki elém teríteni a vörös szőnyeget, de akkor is, azért legalább valamennyire adjuk meg a módját. Vagy ha valaki nem akar fizetni, nekem az is rendben van, akkor menjünk el sétálni egy parkba, az legalább hangulatos és ingyen van.

Persze, erre mondhatjátok, hogy szegény férfiak, mennyi első randijuk van, ahol ők fizetnek és lehet, hogy sosem látják újra a másikat, érthető, hogy jól meggondolják, kire mennyit költenek. Sokszor az a kérdés is felmerül, egyáltalán köteles-e a pasi meghívni a nőt, vagy fizesse mindenki a saját fogyasztását. Én ebben nagyon régimódi vagyok, azt gondolom, hogy az első randin a fizetés a férfi dolga, főleg, ha csak egy kávéról van szó. Értem én, hogy sok találkozó esetén ez drága mulatság, ugyanakkor szerintem egyrészt nem kell fűvel-fával ismerkedni, másrészt ezt a kockázatot egy férfinak vállalnia kell. Az viszont baromi kiábrándító, ha érzed, hogy a másik sportot űz a randizásból és igyekszik ezt a legolcsóbban megúszni.

Úgyhogy megint csak csalódtam az internetes társkeresésben, hisz, ha jobban belegondolok, mit várok valakitől, aki csak pár fotót látott rólam, nincs még semmi kapcsolódás közöttünk és feltehetően amúgy is volt már pár rossz tapasztalata, amit már elöljáróban kivetít rám. Ha valakivel a való életben ismerkedtek meg, ott már legalább van egy első benyomás és ez talán jobban motivál valakit arra, hogy a másik kedvébe akarjon járni.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek