A meghódíthatatlan agglegény, akiknek már csak a család hiányzik az életéből

Biztos mindenki találkozott már a „tipikus agglegény" kategóriájú férfival, azaz a pasival, aki élete csúcspontján jár, helyes, megnyerő, biztos egzisztenciális háttere van, ne adj isten saját lakása és autója is, tehát mindene megvan, ami csak kell. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk azonban, hamar megfigyelhetjük, hogy egy nagyon lényeges dolog bizony nincs neki. A család.

Persze, van az a réteg is, aki a 30-as évei vége felé maga mögött tudhatja élete nagyobb mérföldköveit, karriert épített, és most látja elérkezettnek az időt arra, hogy belekezdjen a családalapításba. Mert természetesen ilyen is van, de most nem róluk lesz szó.

Azokról az életük csúcspontján lévő pasikról beszélek, akiknek mindenük megvan, így ideje lenne egy lépcsőfokkal feljebb lépni és találni egy rendes nőt az életükbe, majd családot alapítani. De ez az idő sosem jön el számukra. Mert mindig lesz valami kifogás, hogy miért nem. És sokszor, mikor már elérkezettnek látják az időt agglegény életük nyugdíjazására, szomorúan eszmélnek fel, hogy koruknál fogva, életüknek ezt az etapját már lekésték. Legalábbis a családalapítást biztos.

Nagyon sokan, akik hasonló cipőben járnak, jól érzik magukat, hiszen úgy gondolják, munkájukban elérték a legmagasabb pozíciót, amit lehetett, ezer helyet meglátogatva világot is láttak, jól menő autójukkal és lakásukkal abszolút elégedettek. Aztán beléjük hasít a rideg felismerés: egyedül vannak. Igaz, lányok tömkelege áll rendelkezésükre, hogy partnerként társuk lehessen, de valamiért egyik sem az igazi. Az egyik kedves, de nem olyan szép, a másik nagyon házias, de egyáltalán nem jó vele a szex, a harmadik igazi domina az ágyban, de nem akarnak vele nyilvánosan mutatkozni. Mindenki csak meg akarja változtatni őket, s így minden nőben találnak valamilyen kifogást, amiért hiba lenne összekötni vele az életüket, holott elképzelhető, hogy szimplán csak nem akarnak megállapodni. Nekem is van egy ilyen kaliberű haverom.

Forrás: Shutterstock

Jó negyvenes a pasi, hatalmas, menő autója van, minden holmija márkás és már bejárta a fél világot. Saját penthouse lakása van az ötödiken egy nagyon nívós lakóparkban, jakuzzival, szaunával, meg mindennel, amit csak el lehet képzelni.

Valamiért mégis folyton egyedül van. Nem mondom, hogy nincsenek alkalmi kapcsolatai, hiszen ideiglenes jelöltek szinte hétről hétre adogatják a kilincset egymásnak, de pár hétnél tovább egyiket sem látom nála, sőt, bemutatni sem igen szokta őket. Valószínűleg nem tartja érdemesnek őket arra, hogy megismerjék a barátai.

És hányszor látom a szemében, mikor meglát engem a férjemmel és a két gyerekemmel, hogy igenis vágyódik egy család után, és igenis szeretne egy meghitt jövőt, egy harmonikus kapcsolatban, egy számára megfelelő nővel, majd később gyerekekkel. De valahol, a lelke mélyén ő is nagyon jól tudja, hogy ez számára sosem jön el. Mert egy bizonyos kor után már megváltoztathatatlan ez az agglegénytípus, és ezt el kell fogadni nőként is. Berögződött dolgaik vannak, megszelídíthetetlenek, szabadok. Nem akarnak és nem is fognak lejjebb adni szokásaikból, életszínvonalukból, mindennapi rutinjukból. A család, a gyerekek márpedig némi lemondással és áldozattal járnak, melyeket ők – kényelmi okokból és korábbi felvett szokásokból – már nem tudnának biztosítani.

Szóval, nem mondom, hogy lehetetlen betörni egy ilyen agglegényt, akinek teljesen más elképzelései vannak a világról, mint nekünk, de egy biztos, változtatni rajta kemény dió.

Szerző: Hegedűs Henriett

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek