Miért hazudsz még olyankor is, amikor nem származik hasznod belőle?

Világhírű operaénekesek barátja volt már általános iskolás korában is, az ország legnépszerűbb műsorvezetőjével csalta a férjét, nagykövetekkel tárgyalt a saját otthonában és a leggazdagabb országok bizniszeltek vele. Ezek egyikét sem tudta bizonyítani, de nem is kérte tőle senki, csak mosolyogtunk rajta.

Persze voltak ennél hétköznapibb lódításai is. Amikor előadta, hogy felhívta egy kávéra az egyik szülőtársát, aki aztán a nercbundájával együtt észrevétlenül távozott, próbáltuk rávezetni, hogy ha a bérelt panelben valóban nercbundák lógnak nála, és ezek közül ellopott egyet a nő, akkor tegyen feljelentést, de felelőtlenül ne mondjon ilyeneket, mert megütheti a bokáját, ha másokat rágalmaz. Nem foglalkozott ilyen apróságokkal, tovább szőtte a meséit.

Pénze sosem volt, kért akitől tudott, keresztbe-kasul tartozott mindenkinek, az egyik kölcsönből fizette a másikat, bízva abban, hogy végszükség esetén a családja majd kimenti szorult helyzetéből, és ők meg is tették, így bátran folytatta az ámokfutását. Felelősséget nem vállalt, ő mindig áldozat volt, és esküdözött, hogy minket, a barátait sosem verne át. De megtette, nem egyszer, nem kétszer, s bár eleinte még bíztunk abban, hogy egyszer majd visszakapjuk a pénzünket vagy kölcsönadott tárgyainkat, ez sosem történt meg.

Később kiderült, hogy az egész családra ugyanaz a hozzáállás jellemző, csak míg a szülők helyzetüket és lehetőségeiket kihasználva sima úton haladtak a vég felé, Nóri göröngyös földutakon keresztül jutott el a hivatásos csaló cím megszerzéséig. Ennek állomásait nem részletezem, a lényegen, hogy Nóri beteges hazudozó, úgysem változtat. A kérdés inkább az, hogy miért?

Állítólag a hazugságok 75 százaléka mögött önzés húzódik meg, önzetlenül, mások érdekében, védelmében ritkán füllentünk, ha mégis, akkor tuti, hogy a "tettes" nő - a férfikamu mögött többnyire valamilyen retorzió, konfliktus elkerülésének vagy előnyhöz jutásnak a szándéka húzódik meg. Ha ezt elfogadjuk, akkor Nóriról akár még az is kiderülhetne, hogy férfi.

Azt is mondják, hogy a legmeggyőzőbb hazugok jól kommunikálnak, megnyerő külsővel rendelkeznek, szimpatikusak, bizalmat sugároznak, szakértőnek tűnnek bizonyos témákban és olyan a hátterük, ami hitelesíti a hazugságaikat. Nagylelkűnek, adakozónak tűnnek, és visszagondolva, ez is igaz, hiszen Nóri mindig elsőként reagált, ha valaki bajban volt. Akár még pár forinttal is kisegített bárkit, ha valakit bántottak, rosszakat mondtak róla, sértegették, ő mindig kiállt érte.

A hazugságot leginkább az arc mikrorezdülései árulják el. Pszichológusok szerint vannak reménytelen esetek, akikről már az első hangnál tudja az ember, hogy egy szó sem igaz abból, amit mondanak, és vannak, akik elhitetnek bárkivel bármit, csak ott buknak el, hogy a hazudós és a nem hazudós viselkedésük - noha mindkettő hitelesnek tűnik -, teljesen más.

Mert azért mindenki hibázik, még a mi Nórink is.

A sok hazugságot nyilvántartani - kinek, mikor, mit, hogyan -, nem könnyű. A szálak egyre kuszábbak, a részletek nem stimmelnek, előbb-utóbb ki fog lógni az a bizonyos lóláb. Nóra esetében is eljött a pillanat, amikor a sok kamuzást már egyikünk sem hitte el. Miközben ő foggal-körömmel küzdött, hogy bebizonyítsa, amit nem lehet, mi egymásnak küldözgettük, mire jöttünk rá éppen. Nem egyszerűen megdöbbentünk, szabályosan lesokkolt, amit megtudtunk róla. Minket csak kisebb anyagi károk értek, meg az érzés, mekkora lúzerek vagyunk, hogy átvert egy "barátunk", akit ezer éve ismerünk. Ám nem mindenki úszta meg ennyivel.

Végső érvként azzal állt elő, hogy az összes barátnő férje fel akarta őt szedni, de ő becsületességét bizonyítandó, mindenkit elutasított és hallgatott, hogy védjen minket. De a barátok feleségei sem úszták meg, ők természetesen egymás férjeivel szűrték össze a levet. Bár elmondta volna az igazat, akkor most minden másban is hinnénk neki, harsogott. Inkább leléptünk, ő pedig magára maradt.

A tartozásait járulékos veszteségként könyveltük el, mi mást tehettük volna. Évek teltek el, mire újra hallottunk róla, azzal próbált találkozót kicsikarni az addigra már nagyjából szétszéledt társaság tagjaiból, hogy azt mondta, rákos, találkoznunk kell mielőbb. Senki nem ment bele, ami miatt volt némi lelkiismeret-furdalásunk, mert az egyikünkben sem merült fel, hogy ilyen komoly dolgokkal viccelne vagy hazudna. Tévedtünk. Nem volt beteg, aminek mindenki örült, de újabb sokként ért mindannyiunkat, hogy erre is képes. Soha többé nem álltunk vele szóba.

Legutóbb a közösségi médiában találkoztunk az arcával, többen keresték. Csalással vádolták, három különböző nevet használt. Küldözgettük egymásnak a képet, de már nem döbbentünk meg. Aztán pár év elteltével, név nélkül ugyan, de megjelent a sajtóban egy hír egy nyugdíjas házaspárról. A történetük egy az egyben Nóri szüleinek a sztorija volt. Hogy róluk szólt, vagy sem, biztosan sosem tudtuk meg.

István történetét Könyves Kata jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock