Férfivélemény: Szeretlek, de nem tudok mit kezdeni a belőled előtörő gyűlölködéssel

Tudom, hogy jószívű ember vagy, de épp ezért lep meg, hogy néha olyan rosszindulat tör elő belőled, amit nem tudok hova tenni.

Az exbarátnőmet úgy ismertem meg, mint egy családcentrikus, kedves, jószívű lányt, akit őszintén érdekelnek mások gondolatai, érzései. Ezt azért fontos leszögeznem, mert éppen ezért volt nehéz megértenem azt, amikor a kapcsolatunk egy pontján olyan, látszólag nagyon mélyen elnyomott rosszindulat tört elő belőle. Az a fajta, amit ritkán látok a mindennapokban. Eleinte csak másokkal szemben, de később, néhány a kelleténél hevesebb vita folyamán én is ízelítőt kaptam abból, milyen az, amikor kivetkőzik önmagából.

Míg én sok esetben kaptam meg az életben az érzéketlen jelzőt, amiért nem igazán tudtam vagy akartam egyes emberek gondjait átérezni, addig összességében mégis mindig azt gondoltam – és jobbára a hozzám közelállók is ezen az állásponton voltak/vannak –, hogy minden zsémbességem ellenére sem vagyok gyűlölködő vagy rosszindulatú személyiség, már ha mondhat ilyet magáról az ember. Nála viszont egy ponton túl kételkedni kezdtem abban, hogy helyesen ítéltem-e meg. Talán a kedves külsőségek egy olyan nőt rejtettek, akiben mindig is az elnyomott negatív érzelmek voltak a dominánsak, csak épp nekem nem tűnt fel.

Forrás: Shutterstock

Persze könnyen felmerülhet a kérdés bárkiben, hogy mégis milyen jogon értetlenkedtem a belőle előtörő hirtelen érzéketlenségen, ha én sem vagyok mentes az ilyen jellemhibáktól. A válasz talán nem mindenki számára annyira egyértelmű, mint ahogy azt én érzem, de megpróbálom elmagyarázni: ha valakivel érzéketlenül viselkedem, az többnyire a közönyömből fakad. Tudom, hogy nem jó dolog, de amikor már túl sok teher ül az ember vállán, akkor előfordul, hogy képtelen együttérzést mutatni. A közöny viszont nem igényel semmilyen energiabefektetést, szemben a gyűlölködéssel.

Ő gyűlölködött és ami rosszabb, annyi energiát fektetett ebbe, hogy az kihatott a mindennapjaira. Képes volt megállás nélkül szidni valakit, teljesen felspannolva magát. Ilyenkor persze lehetetlen volt hozzászólni, ha nem csak bólogattál és igazat adtál neki. Az utálkozó túlpörgéssel együtt sokszor kéz a kézben jártak az olyan kellemetlenségek is, mint az alvászavar, a gyomorgörcsök és a többi fizikális és mentális tünet.

Gyűlölt más nőket, ha úgy gondolta, hogy belekontárkodhatnak a kapcsolatunkba, amire egyébként reális indoka soha nem volt. Gyűlölte a saját családjának egyes tagjait, amiért képtelenek voltak megérteni őt, gyűlölte a kollégáit, akikről úgy gondolta, hogy a háta mögött keresztbe tettek neki. Az ellenérzéseinek hiába adott hangot, igazán kiadni sosem sikerült őket, így azok folyamatosan csak emésztették őt. Úgy ragaszkodott azokhoz, akiket megvetett, mint a szeretteihez, épp csak az érzelmek cserélődtek fel. Én viszont nem tudtam mit kezdeni ezekkel a néhol villámcsapásként előtűnő érzelmi kitörésekkel, azzal, hogy mennyi fölösleges energiát ölt az idegeskedésbe és mások szidalmazásába.

Képtelen volt elengedni a mások iránti ellenérzéseit, az előidézésükhöz elég volt egy rossz szó vagy egy kósza gondolat. Én pedig nem voltam képes tolerálni azt a sok gyűlöletet, amit magában tartott. Próbáltam megérteni, de hiába, sosem voltam gyűlölködő személy, nem érdekeltek azok az emberek, akik megpróbáltak nekem keresztbe tenni. A pillanat hevében persze én is képes voltam forrófejűvé válni, de aztán pár nappal vagy héttel később mindig elengedtem a dolgokat, az élet pedig ment tovább.

Az elmondottak alapján persze azt gondolhatná az ember, hogy a lány akiről beszélek egy elviselhetetlen, folyton fortyogó hárpia volt. Hatalmas tévedés. Sosem volt rossz ember vagy kiállhatatlan, sőt! Mégis, amilyen intenzitással megélte a szeretetet, azzal élte meg a gyűlölködést is, észre sem véve, hogy mennyit árt ezzel önmagának. Képtelen volt elengedni a sérelmeit és elfogadni, hogy nem utálatra van szüksége, hanem közömbösségre az olyan emberekkel szemben, akiket annyira gyűlölt.

Bár először benne fedeztem fel ezt a habitust, azóta tucatszámra láttam ehhez hasonlóan viselkedő embereket és hallottam rengeteg, az én tapasztalataimhoz hasonló sztorit. Az értetlenségem viszont továbbra sem változott: miért ölné valaki az energiáját abba, hogy más embereken gyűlölködjön, ha az egyetlen személy, akinek igazán árt ezzel, az önmaga?

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek