Észrevétlenül gabalyodtam bele a hálódba, ami lehúzott a teljes sötétségbe

Este van, gyomorgörccsel ülök a kanapén. Még nem értél haza, de már előre rettegek, mi lesz, ha belépsz az ajtón. Ma nem voltam jó kislány, mert elmentem a konditerembe úgy, hogy a telefonomat itthon felejtettem. Te vagy hússzor hívtál és tajtékzottál a dühtől, amikor pár óra elteltével visszahívtalak.

Már az is bátor lépés volt a részemről, hogy elmentem egyedül egy konditerembe, az elmúlt pár hónapban ugyanis alig tettem ki a lábamat a lakásból nélküled. Egy roncs lettem, aki már fél mindentől és mindenkitől, pedig régen nagyon más ember voltam. Én voltam az a nő, aki szinte soha nem volt otthon, aki imádott a barátaival találkozni, nagyokat beszélgetni, a világot megváltani. Aztán megjelentél az életemben, s az elején teljesen normálisnak tűnt, hogy lemondom a baráti programokat, hisz legszívesebben veled lettem volna éjjel-nappal. Még azt sem éreztem túlzásnak, amikor totál kiakadtál azon, hogy pár hónap együttjárás után elmentem bulizni a csajokkal. Akkor még cukinak tartottam a féltékenységi jeleneteidet, amik azóta megkeserítették az életemet.

Ma már szinte sehova nem megyek nélküled. Szép lassan, kitartó munkával sikerült ezt elérned. Először csak megjegyzéseket tettél, hogy miért megyek ilyen csinosan egy barátnős találkozóra, aztán meggyanúsítottál, hogy flörtölök a pincérrel, végül a fejemhez vágtad, hogy tuti nem is a barátnőimmel találkozok. Ha ennek ellenére beültem egy barátnőmmel egy kávézóba, már előre rettegtem, mit fogsz most kitalálni, úgyhogy egy idő után inkább nem mentem. A barátaim kezdtek elmaradozni mellőlem, rajtam pedig úrrá lett a folyamatos szorongás.

Általában 2-3 óránként hívogatsz. Persze mondhatjuk, ez milyen figyelmes tőled, de én pontosan tudom, hogy minden léptemet kontrollálni szeretnéd. Neked mindig tudnod kell, hol vagyok, mit csinálok, kivel beszélgetek és miről. Néha már azt érzem, mintha a gondolataimban is olvasnál és ezért nem is merek gondolkodni. Lassan egy élettelen baba leszek, egy szobanövény, aki udvariasan mosolyog és szétteszi a lábát, csak ne legyen feszültség és veszekedés.

Forrás: Shutterstock

Rettegek tőled. Már remeg a kezem, ha megcsörren a telefon, félek, most épp mibe kötsz bele, mit csináltam rosszul. Mert hibát mindig találsz bennem. Elhittem, hogy nem érek semmit és tulajdonképpen még te teszel nekem azzal szívességet, hogy velem vagy. Számtalanszor a fejemhez vágod, hogy nélküled életképtelen vagyok és tulajdonképpen igazad van. Már nem emlékszem a régi életemre, amikor független és életerős nőként léteztem. Elfogyott az erőm, kiszipolyoztál belőlem mindent, s most lefogyva, sápadtan, összetörve élem a mindennapjaimat.

Senki nem érti, miért vagyok még veled. Nem értik, hogy lehetek ennyire gyenge, én pedig legszívesebben már senkivel sem beszélek, mert szégyellem, mi lett belőlem. Szégyellem, mert tudom, csak az én hibám, hogy beengedtelek az életembe és nem kaptam fel a fejem az intő jelekre. A szerelemre fogva mindent megbocsátottam neked és alárendeltem magam a te akaratodnak. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, észrevétlenül gabalyodtam bele a hálódba, ami lehúzott a teljes sötétségbe.

Sok cikket elolvasok a témában és mindegyik azt tanácsolja, hogy meneküljek, de fogalmam sincs, hogyan boldogulok majd nélküled. Néha még magam is elcsodálkozom ezen, de sokszor azt érzem, minden szörnyűség ellenére szeretlek, de valószínűleg ez már csak a függőségről és a félelmeimről szól. Úgy döntöttem, kis lépésekben szakadok el tőled, úgyhogy ma, hosszú idő után elmentem a konditerembe. Pechemre a telefonomat itthon hagytam, de úgy döntöttem, emiatt nem fordulok vissza. Bár rosszul voltam a gondolattól, mit fogok ezért kapni, de már nem érdekel, mert ez így nem élet.

Úgyhogy most ülök a kanapén és rettegve nézem az ajtót. Egyszer csak fordul a kulcs, én veszek egy mély levegőt és felkészülök a legrosszabbra..

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek