Távol a zombi léttől: életem legjobb nyaralása volt az okostelefonom nélkül

Az élet egy átkozott mókuskerék, panaszkodhatnék én is, ahogy annyian teszik, de nem teszem. Az viszont tény, hogy baromi nehéz egyensúlyt tartani, mert általában nem jut elég idő magunkra, és úgy általában semmire.

Legalábbis ezzel védekezünk, amikor azt érezzük, egy kicsit összecsaptak a hullámok a fejünk felett. Közben, ha végiggondolod, hogy napi hány percet töltesz telefonnyomkodással, esetleg csekkolod a képernyőidődet, rögtön rájössz, hogy annyira mégsem vagy elfoglalt, mint amennyire gondolod.
Arról van csupán szó, hogy az okostelefonok (és az internet) által az egész világ előttünk hever, és hajlamosak vagyunk azt hinni, ha nem tudunk mindenről és mindenkiről azonnal, nem is vagyunk fontosak ebben az átkozott univerzumban.

Arról nem beszélve, hogy már a munkahelyek nagy része is elvárja, hogy mindig online legyél, csekkold az e-maileket és rögtön válaszolj, ha a munkád esetleg azt kívánja, tartsd az emberekkel a kapcsolatot. Nem csoda tehát, hogy az utcán, a buszon, az autóban, az étteremben, és jóformán MINDENHOL folyamatosan lefelé bámuló, telefont nyomkodó zombikat látunk. De vajon ez így tök oké? És mi a helyzet a nyaralással? Miért van az, hogy még abban a pár napban is, amikor nyaralunk, folyton a telefont pásztázzuk? Tisztelet a kivételnek, de az olasz tengerparton mást sem láttam, csak a telefonjuk képernyőjét bámuló, púpos zombikat. Csak arra gondoltam, minek ezért tengerpartra jönni? Mobilozni otthon is lehet, és úgy felhúztam magam, mint az állat. Azt hiszem öregszem...

Az én digitális detoxom

Az idei nyaralás előtt egy dolgot tartottam csak szem előtt: akármi is lesz, a telefonomat a szobában hagyom. Nem, még fotózni sem vagyok hajlandó, mert tuti engednék a kísértésnek, ezért azt beszéltem meg magammal, hogy csak este használom Rozit (így hívom a telefonom), amikor haza csörgünk, na meg lövök 1-1 kötelező kaja fotót a vacsoránál.

Forrás: Shutterstock

Eldöntöttem, hogy ebben a négy napban esélyt sem adok a bugyuta közösségi oldalaknak, és magasról teszek arra, kivel mi történik, amíg én pihenek, hiszen a pihenéshez semmi szükség telefonra. És én most pihenni mentem, nem TikTok-videókat bámulni, azt csinálhatom itthon is...

A medence parton, a napágyon hesszelve, iszogatva a narancsos Aperolomat jöttem rá, milyen jó döntést hoztam, bár rajtam kívül szinte mindenki a telefonján lógott. Ismerve magamat, csekkolva az e-maileket és az értesítéseket én is órákon át pörgettem volna a TikTokot, de ígéretet tettem magamnak, és ehhez tartottam magam.

Az első nap furcsa volt, néha aggódva kerestem a mobilomat, mire feleszméltem, hogy nincs is nálam, a második nap közepére viszont belejöttem a digitális detoxba, és elkezdtem marhára élvezni. Sőt, büszke voltam magamra, milyen jól bírom. És rájöttem, hogy nekem csak úgy megy a pihenés, ha maximálisan kizárom a külvilágot, magasról tojok az értesítésekre, az üzenetekre, a hírekre, és ha betartom az alapvető játékszabályokat, maximálisan kipihenve, feltöltődve jövök haza.

Esténként is csak kétszer vittem el magammal, és ahhoz képest, hogy itthon kis túlzással egész nap a telefonomon lógok, kint egy nyomógombosnak sem vettem volna nagy hasznát. El sem tudom mondani, milyen felszabadító érzés volt így létezni.

Mióta hazajöttünk, sokkal kevesebbet nyúlok a telefonom után, és a képernyőidőm is a felére csökkent. Azt tanácsolom mindenkinek, aki úgy érzi, kissé túltolja az okostelefonozást, és unja, hogy annyi inger éri, tegye le pár napra, próbálja meg, milyen az élet nélküle. Ja, és kérlek, te, aki a nyaraláson is bele vagy butulva a telefonodba, tedd már el, és éld meg azt a rohadt pillanatot...

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek