3 lecke, ami megtaníthat újra szeretni

Néha visszasírom a huszonéves önmagam. Akkor elég volt egy kék szempár, egy mosoly vagy néhány kedves szó, és rögtön szerelembe estem. Nem agyaltam túl a dolgokat, nem akartam mindent kisakkozni, egyszerűen csak élveztem a másikkal töltött időt.

Felnőtt koromra viszont sokat változott bennem a párkapcsolatokról alkotott kép. Már kevésbé hiszek az igazi létezésében, és a csalódások eredményeként olyan védőhálót húztam magam köré, amin sokszor még a legelszántabbak is fennakadnak.

Biztosan neked is ismerősek ezek a gondolatok, ha átestél már néhány csalódáson, vagy egy ígéretesnek tűnő kapcsolat elején elriasztottál valakit a keménységeddel. Ha szeretnél esélyt adni magadnak a boldogságra, meg kell tanulnod elfogadni és viszonozni az érzéseket.

Légy tudatában annak, hogy sérülékeny vagy, és merd kimutatni!

Ez nem azt jelenti, hogy már az első randin ki kell tárni a szívedet egy vadidegen előtt, és el kell mesélned azt a rengeteg rossz élményt, ami addig történt veled. Sokkal inkább arról van szó, hogy ha látsz potenciált a másikban, és úgy érzed, ebből lehetne hosszú távú kapcsolat, akkor őszintének és tudatosnak kell lenned. Ne próbáld magadra erőltetni a "kemény csaj vagyok" baromságot! Igenis vállald fel a sérülékenységedet és a gyengeségedet!

Mondd el neki bátran, hogy sokat csalódtál korábban, ezért extra bizalomra van szükséged, és az átlagosnál több törődést, odafigyelést igényelsz. A pasik nagyon nem bírják az érzelmileg elérhetetlen nőket - fordított helyzetben te sem randiznál egy olyan emberrel, aki rajtad veri le a keserűségét.  

Beszélned kell ahhoz, hogy a másik megértsen téged!

Meggyőződésem, hogy legtöbbünk igazi nagymestere a csomagolásnak. Az addigi összes sérelmünket szépen bedobozoljuk, majd eltesszük magunkban. Olyan mélyre, hogy ember legyen a talpán, aki a lelkünk útvesztőjében megtalálja azt.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/GeorgeRudy/Georgerudy

És itt jön a lényeg: ennek a doboznak néha nyitva kéne lennie. És úgysem elég nagy ahhoz, hogy beletöltsük minden szomorúságunkat, minden csalódottságunkat.

Most állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg magadtól: milyen sokszor vágytál arra magányos éjszakákon, hogy elmondhasd valakinek, ami bánt? Az a férfi, aki őszintén figyel rád, nagyon jó hallgatóság tud lenni, ám ehhez szükség van a nyíltságodra, az egyenességedre. A félelmeidet nem tarthatod magad elé, mint egy pajzsot, és nem rejtőzhetsz örökké egy maszk mögé.

Éreztesd vele, hogy számíthat rád!

Sebzett lelkű nő vagy a biztonságot nyújtó csigaházadban, de nem te vagy az egyetlen, akit a sors, a karma (vagy nevezzük bárhogyan) próbára tett. Biztos lehetsz benne, hogy a választottad élete sem volt fenékig tejfel. Sőt, könnyen lehet, hogy még nehezebb utat járt be, amíg eljutott odáig, ahol most van. Ha azt várod, hogy figyeljen rád, akkor meg kell mutatnod, hogy te is képes vagy törődésre és elfogadásra.

Meglepődhetsz, mert olyasmit tapasztalhatsz, ami ellen a szíved és az agyad tiltakozott. Még akkor is, ha az életkörülményeitek látszólag sokban különböznek egymástól, hamar kiderülhet, hogy hasonló félelmeitek vannak a bizalommal, az elköteleződéssel, az intimitással kapcsolatban.  

Pont egy ilyen szituációban vagyok most, hidd, amit mondok. Jobban megérted a másikat, és talán jobban érzed magad a bőrödben, ha tudod, hogy az illető ugyanazokon a megpróbáltatásokon ment keresztül, mint te. Szóval engedd, hogy a belső démonaitok játszanak kicsit egymással, aztán eresszétek szabadon őket!

Nyitókép: iStockphoto

Ezek is érdekelhetnek