A kutyámmal együtt meghalt egy részem: örökre hálás leszek érted...

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy négylábú olyan fontos szerepet tölthet be az életemben, mint a legfontosabb családtagok. Másnak egy kutya - jobb esetben - csak egy cuki, jópofa, szőrös, ugatós teremtmény, de nekem a kutyám jelenti a világmindenséget.

Már az első pillanattól kezdve, amikor legelőször a kezembe vettem, tudtam, hogy egy különleges utazás kezdődik. Ahogy nézett rám a kis ártatlan szemeivel, és konstatálta, hogy mostantól ő és én örökké társak leszünk, leírhatatlan nyugalmat éreztem. Mintha mi mindig összetartoztunk volna.

Szempillantás alatt minden új értelmet nyert, és tudtam, hogy innentől kezdve minden más lesz, hiszen ezért a kutyáért felelősséggel tartozom életem végéig, és mivel ő úgy bízik bennem, mint ahogy soha, senki, nem hagyhatom cserben.

Nem mondom, hogy nem voltak nehezek az első hónapok, mert Meki mindent szétszedett, mindent megcsócsált, folyamatosan próbára tette az idegrendszerünket, és sokáig úgy tűnt, sosem lesz szobatiszta, de egy bájos farokcsóválással és egy nagy, nyálas puszival minden haragomat elűzte.Így lettünk mi legjobb barátok, és szép lassan azon kaptam magamat, hogy ő az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb teremtmény az életemben.

A kutyákban az a legjobb, hogy amikor saját magadat is idegesíted, ő akkor is szeret. Érzi, mikor kell hozzád bújni, mikor szabad odahozni a játékot, hogy egy kis mosolyt csaljon az arcodra, és minden rezdülésedet úgy figyeli, mintha pontosan értené, mi játszódik le benned.

Kölyökkorában azért van szüksége rád, mert te tanítod meg mindenre, később úgy élitek együtt a mindennapokat, mintha teljesjogú családtag lenne, idős korában pedig minél több nyavalyája jön elő, annál jobban igényli újra, hogy a közelében legyél.

Az elmúlt négy évben sok rossz történt, folyton volt valami baja. Hol a füle volt begyulladva, hol felfázott, hol éhségsztrájkolt, a diszplázia pedig szép lassan az én kanapéra ugráló kutyámat a földhöz makacsul ragaszkodó, csoszogó, gyakran leülő kutyussá változtatta.

Forrás: Shutterstock

Tudtam, hogy nincs már sok időnk együtt, hiszen 14 év rengeteg, és már a legelső közös pillanatunktól kezdve igyekeztem minél több időt veled tölteni, de van, amire nem lehet felkészülni. Együtt vészeltünk át egy csomó tragédiát, ha te nem vagy, sokkal rosszabbul élem meg anyukám halálát, de most sehol nem vagy. Most te mentél el, nekem pedig egyedül kell megbirkóznom azzal az űrrel, amit itt hagytál.

Tudod, kiskutyám, mindenről te jutsz eszembe. A plüsseid még a helyükön vannak, a boltban a kedvenc konzervedet látva folynak a könnyeim. Gyűlölök felébredni, mert nem ülsz már a kosárkádban, az üres házba hazamenni pedig olyan, mintha kést szúrnának a mellkasomba. Nincs már az a rutin, ami 14 éve minden áldott nap, nincs kit kiengednem reggel egy gyors pisire, nem bújsz hozzám édesen esténként, és nincs, aki este 7-kor ugatással jelzi, hogy vacsoraidő van.

Nem lehet felsorolni, mennyi mindent éltünk át együtt, de az biztos, nálad jobb kutyát nem is kívánhattam volna. Téged azért teremtettek, hogy jobbá tedd az életemet. Elmentél, nekem pedig veled ment egy részem, de amit tanítottál, azt viszem tovább. Még mindig hallom a lépteidet, ahogy jössz utánam a lakásban, látlak a szemem sarkából, ahogy azt figyeled, épp mit csinálok.

Most itt ülök az ágyad mellett, felidézve az elmúlt 14 év minden pillanatát. Érezlek kiskutyám, és hallom, ahogy békésen szuszogsz. Mosolyognom kellene, de záporoznak a könnyeim, és áztatják a párnát, amin utoljára aludtál. A legcsodálatosabb kiskutya voltál, én pedig a legszerencsésebb, hogy az életed része lehettem. Ég veled, édes kis Cucikám!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek