Nem mindenki ostoba, lusta, lúzer, aki szelíden él

Az alfák világában élünk, farkastörvények uralkodnak. A nagy hal megeszi a kishalat, az erősebb kutya b*szik. Sorolhatnám a közhelyeket, amelyek alapján évtizedekig abban a hitben éltem, hogy én gyenge vagyok és szinte kizárt, hogy boldoguljak ebben a vad világban, elismerésre pedig ne is nagyon számítsak.

Inkább nem teszem, mert ennek az írásnak pont az lenne a lényege, hogy bemutassa, nem vagyunk állatok. Bár az állatvilágban sem csak és kizárólag az boldogul, aki vad és agresszív. Ott vannak például az álcázás nagymesterei (lepkék, kaméleonok, sáskák), a tökéletes védelmi rendszerrel rendelkezők (teknősök, kagylók, csigák) vagy az eszükkel győzedelmeskedők (delfinek, emberszabású majmok).

"Kislányom, te nem vagy erre a világra való" – jelentette ki édesanyám, a következő történet után:  

Még általános iskolában, egyszer fogalmazást kellett írnunk arról, hogy mi a legnagyobb vágyunk, minek örülnénk a legjobban. Míg az osztálytársaim a Disney matiné reklámszünetében bemutatott összes játékot felsorolták, én egy kisiskoláshoz képest, viszonylag hosszan értekeztem arról, hogy milyen jó lenne, ha nem éheznének a gyerekek Afrikában, béke lenne a Földön és senki sem pusztítaná az esőerdőket.

Szépen becsomagolt kis füzetemet az osztályfőnököm a következő megjegyzéssel küldte haza: "Kedves Szülők! Kérem, legközelebb ne írják meg gyermekük helyett a házi feladatot, mert én az ő gondolataira vagyok kíváncsi." A tanárnő mentségére szólva, még új voltam a suliban, így nem tudhatta, hogy született filantróppal van dolga.

Édesanyám aggodalma nem volt teljesen alaptalan, hiszen a világ mostanában tényleg nem kedvez a magamfajta "szelídeknek". A siker kulcsa sokak szerint az, ha ráerőszakolod magad mindenkire és keresztülgázolsz mindenen. Nem hiszek ebben, és kérlek, Te se higgy!

Az, hogy nem vagyok hangos, kerülöm a konfliktusokat és nem megyek bele méltatlan szócsatákba, nem jelenti azt, hogy ne tudnám ellenfeleimet megsebezni egyetlen, rövid félmondattal vagy ne tudnám őket nehéz helyzetbe hozni egy gyors telefonhívással, ha akarnám.

Forrás: Shutterstock

Csak éppen nem akarom, mert a felesleges erőfitogtatás számomra értelmezhetetlen.

Tapasztalataim szerint, a sikert és pénzt hajszolók számára nehéz elfogadni, ha valaki más értékrend szerint él és hajlamosak gyengének, életképtelennek, alárendeltnek gondolni azt, aki máshogy gondolkodik, mint ők. Pedig mi lenne velük, ha nem lennének a számok világában, csendesen bíbelődő könyvelők, akik "rendbe teszik" a mérleget? Hogy tudnának az "üzletre" koncentrálni, ha gyermekeikre nem vigyáznának türelmes, széplelkű óvónők? Mit hallgatnának a dugóban ülve, ha nem lennének elvarázsolt zenészek?

"... arról, aki szelíd, általában azt gondolják, hogy gyenge, erőtlen. Sőt, nem csupán gyenge, hanem ő az áldozat. Holott a szelídségben mindig van erő. Attól, hogy valaki nem tüntető módon erős, még nem gyenge. [...] Aki szelíd, az attól még lehet kemény, mint a kő. Rendíthetetlen, mert olyan szilárd a hite abban, amiben hisz, hogy megengedheti magának, hogy kedves legyen és szelíd"

– írja Dr. Csernus Imre, Főnix című könyvében.

Tehát, nem mindenki ostoba, lusta, lúzer, aki szelíden él. Egyszerűen csak mások a prioritásai. Fogadjuk el, hogy valakinek előbbrevaló, hogy békében éljen, mint az, hogy minden nap harcoljon a pénzért vagy a hatalomért.

Az élet nem szkander, nem kell mindenáron "leuralni" a másikat. Tisztelni az érdemeit viszont annál inkább.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek