Nincs B-tervem. Szeretlek. Nem tehetek mást, mint hogy várok rád...

Emlékszem, milyen boldogok voltunk négy évvel ezelőtt. Emlékszem még arra, milyen volt, amikor először megpillantottuk egymást. Május elseje volt, hatalmas tömeg árasztotta el a Római-partot, mozdulni is alig lehetett.

Előttem álltál a sorban a hekkesnél, aztán véletlenül elejtetted a pénztárcádat, én felvettem a földről, másnap meg már együtt sétáltunk ugyanott. Útközben beszélgettünk mindenféléről, majd legnagyobb meglepetésemre elővettél a táskádból egy gyerekkönyvet, amit te illusztráltál. Szinte hallom a hangod, ahogy lelkesen mesélsz a képekről, az írókról.

Volt a lényedben valami egészen különleges, de csak akkor tudatosult bennem, milyen izgalmas és izgató vagy, amikor először csókolóztunk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mély szenvedély lakozik benned. Az ajkad puha volt és meleg, az érzés pedig olyan, mintha áramütés futott volna végig a gerincemen. Beleborzongtam a vágyakozásba, ami átjárta a testemet.  

Máig emlékszem arra a napra, amikor a Mátrában túráztunk. A nap vakítóan sütött, csicseregtek a madarak, minden az életről szólt körülöttünk. Szinte észrevétlenül vettük át a természet lüktetését, és egy tisztáson szerelmünk újabb lépcsőfokára léptünk. "Te vagy a legszebb ajándék, amit valaha kaptam" - súgtad a fülembe, és a rossz emlékek egy pillanat alatt elhamvadtak bennem. Csak a tiszta boldogság maradt meg, a létezés öröme, ami kipréselte a lelkemből a múltat. Akkor és ott adtál valamit nekem, amit rajtad kívül senki más nem tudott adni.

Annyi minden jut most eszembe: például egyszer elromlott a zár, és nem tudtunk bemenni a lakásba. Úgy kívántuk egymást, hogy nem tudtuk kivárni, amíg a szerelő megérkezik, így szabadon engedtük vágyainkat a lépcsőházban. Három év távolságból is felelevenedik az a reggel, amikor hazaértem a futásból, te pedig a kanapén ülve vártál rám. Ilyen erotikus férfit még életemben nem láttam. "Ez a félisten tényleg az enyém?" - kérdeztem magamtól.

Forrás: Shutterstock

Tökéletes voltál. Izmos, erős, energiától duzzadó. Szó nélkül megragadtad a kezemet, letépted rólam a ruhát, aztán berángattál a zuhany alá. Vajon te is gondolsz néha azokra a délutánokra, amikor kiszöktünk az irodából, és megcéloztuk az első félreeső helyet, ahol kettesben lehetünk? A pajzán üzenetekre, amelyek tele voltak a hetedik mennyországba vezető ígéretekkel, és amiket aztán be is váltottunk?

Akkoriban semmi más nem érdekelt minket, csak a forró lángolás. Szeretkeztünk éjjel-nappal: az ágyban, a kádban, a konyhapulton, a szabadban, mindenhol. Biztosak voltunk benne, hogy a szenvedély megmarad, és soha nem fognak meglazulni a bennünket összefűző szálak - de nem így történt. A láthatatlan kötelék elszakadt. Nem én változtattam meg a helyemet az életedben, hanem te távolodtál el tőlem - egyre messzebbre és messzebbre.

Az együttléteinkből teljesen kiveszett a meghittség, a romantika. Már nem akarsz adni, csak elvenni. Elvenni azt, ami neked jó. Korábban sohasem voltál ennyire rideg és közömbös. Elárulva érzem magam, megsemmisülve, mintha belöktek volna egy hatalmas lyukba, ahol nincs fény. Vissza akarom kapni a szerelmemet! Én ugyanúgy vágyom rád, vágyom a testedre, a megnyugtató ölelésedre, arra, hogy újra elmerüljünk az eksztázisban.

Ám nem akarlak faggatni, azt sem akarom, hogy a csalódott arcom szánalmat keltsen benned. Magamra erőltetek egy álarcot, de iszonyúan szenvedek belül, mintha egy hurrikán ragadta volna el az életkedvemet. Szenvedek a bizonytalanságtól, a lelkem fájdalmától - attól, hogy ilyen lett a kapcsolatunk.  

Nincs B-tervem. Szeretlek. Nem akarok mással lenni, ezért nem tehetek mást, mint várok. Reménykedve, türelmesen. Várom azt a pillanatot, amikor átölelsz, és a fülembe súgod: "Te vagy a legfontosabb az életemben."

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek