Az ikonikus naivák titka - miért jó butácska, csinos nőket bámulni a képernyőn?

Az egyik legjobb barátnőm ajánlására kezdtem nézni a Csajok, szilikon, ez lesz a Paradicsom! című kolumbiai sorozatremeket. Másképp nem tudok nyilatkozni róla, ugyanis zseniálisan megkomponált, cukormázas, színes trashről van szó, ami olyan komoly függőséget okozott nálam, hogy csak lestem.

Akkoriban gyakorlatilag napi szinten, hosszú órákon át szükségem volt a fejhangon visítozó, falatnyi, harsány cuccokban tipegő lányok, az irgalmat nem ismerő drogdílerek és más piti bűnözők kalandjaira, különben nem éreztem motiválva magam a napi feladataim elvégzésére.

Hatalmas felüdülést jelentett, hogy végre nem kell értelmeznem a valóban színvonalasnak bélyegzett filmes alkotások fondorlatosan összeszőtt szálainak miértjeit, hogyanjait, elvont üzeneteit. Csak őszintén izgultam az együgyű, nagyravágyó, ám végtére is jólelkű Catalináért, akinek az volt az álma, hogy műmelleket csináltasson magának, hogy a gazdag és hatalmas drogbárók kegyeibe férkőzzön – arrafelé ugyanis szexuális értelemben véve nem nő az, akit csak A-s vagy B-s kosármérettel áldott meg az anyatermészet.

Én mint európai, félig-meddig értelmiségi, mókuskerékben teperő nő, aki annak is örül, ha néhanapján van energiája szépnek és kívánatosnak érezni magát, olykor hihetetlenül üdítőnek találom az ilyesfajta filmes-sorozatos élményeket.

Gyakorta nem is kell más a jó szórakozáshoz, csak a gondtalan ifjúság vitalitása pálmafás-kánikulás körítéssel, faék egyszerűségű, mégis izgalmas cselekménnyel fűszerezve – nem csoda, hogy ez a recept oly sokszor bevált már a filmiparban.

Paris HiltonForrás: AFP/Jean-Baptiste Lacroix

Paris Hilton például gondosan megkomponált, személyes brandet épített a butuska, szőke naiva figurája köré. Miután exe kiszivárogtatta és árulni kezdte kettejük szexvideóit, az egész világ könnyűvérű, elkényeztetett, gazdag libaként könyvelte el őt, ám a kezdeti sokk után úgy döntött, a búslakodás helyett inkább meglovagolja újonnan szerzett, megkérdőjelezhető hírnevét. Elvállalta a Hilton a farmon című reality főszerepét, melyben gyermekkori barátnőjével, a szintén dúsgazdag Nicole Richie-vel karöltve próbáltak boldogulni vidéken.

Paris állítása szerint akit akkor a nézők a képernyőn láthattak, csupán egy általa és a rendezők által kreált karakter volt és köszönőviszonyban sem állt az örökösnő valódi személyiségével. Ennek ellenére mindenki elhitte, hogy ő valóban annyira egybites, kényes, lusta és flegma nőszemély, mint a műsorban. Volt kitől tanulnia: édesanyja és számos rokona is színészként tevékenykedett, családja pedig a kezdetektől fogva rajongott Hollywood csillagaiért.

Marilyn Monroe, Audrey Hepburn és más legendás színésznők is alakítottak már a vásznon tipikus bimbókat, tehát a jelenség abszolút nem újkeletű. A bimbo megnevezés az angol szlengben egyébként a környezetük által erőteljesen szexualizált, csinos, naiv, nem kimondottan intelligens hölgyeket takarja. Megítélésük a médiában sokáig kifejezetten negatív volt: kifigurázták, gúnyolták, lealacsonyították őket, a szőke nős viccek aranykorukat élték, illetve az is sértésnek számított, ha valakit plázacicának neveztek.

Audrey HepburnOrigo

Néhány éve azonban egyes videós tartalomgyártók, akik főképp a TikTokon tevékenykednek, egy egész kis hashtagmozgalmat indítottak annak érdekében, hogy a bimbókat végre újra emberszámba vegyék. Kifejtették, hogy a modern bimbomentalitás lényege és célja a színtiszta női energiák és a szabad szexualitás megélése, az uniszex vagy kissé maszkulin stílussal szembeállítva a hamisítatlanul csajos külső kialakítása és a múltban velük kapcsolatban uralkodó negatív sztereotípiák megdöntése.

Én úgy vélem, hogy női egyenjogúságról csak akkor beszélhetünk, ha a társadalom nem veti ki magából, illetve nem ítéli el azokat a hölgyeket, akik az értelmiséggel ellentétben inkább femininitásukat kihasználva igyekszenek érvényesülni és nem hajlandóak elférfiasodni a patriarchális világrend nyomására.

Örülök, hogy egyre nagyobb teret hódít a nyílt kommunikáció az emberek sokszínűségével kapcsolatban, és a felszínes ítélkezés helyett inkább megpróbáljuk megérteni, hogy a másik mit miért csinál. Ma már teljesen átlagos jelenség, hogy egy magát értelmiséginek bélyegző egyén egyaránt fogyasztja a magas kultúrát és a trasht, hiszen mindkettőt képes a helyén kezelni.

Épp ezért soha nem fogom letagadni, hogy amellett, hogy rendszeresen járok operaelőadásokra, olvasom elismert szerzők színvonalas műveit és nézek művészfilmeket, néha a „ZS" kategóriás tinilimonádék, a különböző komolytalan popelőadók munkássága és a Mónika vagy a Balázs Show mellett döntök, mert épp azokhoz van kedvem. Elvégre a lényeg az egyensúly, nem igaz?

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek