4 dolog, amitől könnyen rémálom lesz a várva várt nyaralás

Amikor nagyon elegem van a világból és belefásultam a szürke hétköznapokba, akkor az első, ami az eszembe jut, hogy mennyire jó lenne elutazni valahová. A levegőváltozás általában jót tesz, kivéve, ha nagyon nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeltem.

Pár hónapja nagyon stresszes időszakom volt, semmi másra nem vágytam jobban, mint egy jó kis nyaralásra, hogy szépen kisimuljon az idegrendszerem. Nos, az utazás összejött, azonban minden volt, csak nem pihentető. Szinte minden nap felhúztam magam valamin, és semmi sem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Akkor fogalmaztam meg magamnak, hogy irreális azt elvárni, hogy egy nyaraláson minden szuper legyen és rajtunk is múlik, hogyan éljük meg a stresszes helyzeteket.

Most összegyűjtöttem pár necces dolgot, ami elronthatja a jól megérdemelt pihenésünket. És mint tudjuk, ami elromolhat, az el is romlik.

Amikor a szállás nagyon nem úgy néz ki, mint a képeken

Nos, talán nincs olyan ember, aki ne futott volna bele abba, hogy a szállás teljesen másképp nézett ki a valóságban, mint a képeken. Sok ország esetében a csillagok száma sem jelent semmit, legutóbb az 5 csillagos török szállásunk éppen megütötte a 3 csillagos színvonalat. De van olyan is, amikor a szállás élőben is jól néz ki, csak éppen kiderülnek egyéb turpisságok. Így jártunk a barátnőmmel, akivel lefoglaltunk egy szépséges kis apartmant Olaszországban. Az már nem volt jó jel, hogy a házigazda füldugót osztogatott nekünk és előre figyelmeztetett, hogy hangos lesz az este, mivel központi helyen vagyunk. Maradjunk annyiban, hogy annyira hangos volt, hogy azon a füldugó sem segített. De nem ez volt az egyetlen probléma. A falak vizesedtek, dohos szag volt, a WC pedig konkrétan annyira kicsi volt, hogy ahogy leültem, a lábam beleütközött az üvegajtóba. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a szállás olasz reggelivel volt meghirdetve, ami mint kiderült, egy kávét és egy croissant-t jelent.

A rossz időnél nincs frusztrálóbb egy nyaraláson

Pár éve történt, hogy a barátnőmmel május végére terveztünk egy szicíliai nyaralást. Nyáron ott már elviselhetetlen a hőség, így azt gondoltuk, májusban kellemes időnk lesz. Sajnos nem így lett. Az egy hét alatt összesen egy órát tudtam napozni, olyan hűvös és esős idő volt. Végül a strandolás helyett kirándultunk, ami nem volt rossz, de én végig átkoztam az időjárást és frusztrált voltam amiatt, hogy nem tudom kiélvezni a tengerpartot.

Forrás: Shutterstock

Bocs, mégis csak van frusztrálóbb... egy jó kis ételmérgezés

Én imádom a tengeri herkentyűket, ha tehetem, tengerparton halat, rákot és tintahalat eszek. Így tettem Horvátországban is pár éve: rendeltem egy jó nagy adag tintahalat, s bár elég fokhagymás volt, jó étvággyal elfogyasztottam. Majd visszamentünk a szállásra, kifeküdtem a tengerpartra és aludtam egy jót. Amikor felébredtem, fordult velem egyet a világ, az volt a szerencsém, hogy volt a közelben egy WC. Miután könnyítettem magamon, annyi időm volt, hogy felértem a szobába és onnantól fogva órákon át ki sem mozdultam a fürdőszobából. Megkíméllek titeket a részletektől, a lényeg, hogy kegyetlenül kiütött a tintahal, azóta nem is nagyon ettem, és a fokhagymás illattól a mai napig felfordul a gyomrom.

Amikor téves információt kapsz az utazási irodától

Márciusban utaztam Törökországba, nyilván számítottam rá, hogy nem lesz gatyarohasztó meleg, de gondoltam, kirándulni majd lehet. Kifejezetten rákérdeztem az utazási irodánál, indulnak-e a fakultatív programok, amire azt a (téves) infót kaptam, hogy igen. A helyszínen aztán kiderült, hogy alig indul valamilyen program, de szerencsére 1-2 helyre sikerült így is eljutni. Az egyik kirándulás alkalmával egy csordultig tele kisbusz jött értünk, kérdeztem a sofőrt, mégis hova üljek, amikor a busz legvégébe mutatott. A folyosó végén volt egy fél ülés, ugyanis jobbról is – balról is egy meglehetősen termetes férfi lógott rá az ülésemre. Gondoltam, ez így érdekes lesz, de hát kénytelen voltam leülni, úgyhogy konkréten beszorultam a két nagy test közé. Ezen már nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, mindenesetre azzal nyugtattam magamat, hogy egy nagy fékezés esetén is biztonságban vagyok. Úgy be voltam ékelődve közéjük, hogy meg se tudtam moccanni.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek