Egy kismama feljegyzései - 1 rész: Amikor a főnöködtől tudod meg, hogy terhes vagy

Alapjáraton elég tervszerűen élek, nem szeretem a hirtelen változásokat és általában mindenre van B és C tervem is. Életem első 32 évében remekül működött ez a taktika, aztán jött a terhességem, ahol semmi sem alakult tervszerűen. Kezdve a fogantatással és a terhesség felismerésével.

Várakozás. Hónapról hónapra. Miért nem jön a baba? Éveken át minden hónapban azért drukkoltam, hogy ne jöjjön, erre mikor azt szeretném, hogy jöjjön, felénk sem szagol. Hallatlan! Pedig ez nem a terv része. Se az A, se a B, se a C tervé. Mi van itt? Lassan egy éve házasok vagyunk és lassan egy éve próbálkozunk. Hiába. Nem engedem, hogy a pánik úrrá legyen rajtam, de azért a biztonság kedvéért felhívom a kiszemelt szülész-nőgyógyászt és időpontot kérek tőle egy alapos kivizsgálásra. Sajnos csak hat hét múlva tud fogadni, mert nyári szabira megy. Hát legyen, néhány hét ide vagy oda már úgysem számít. Marad a várakozás.

Utálok várakozni, főleg hogy csendben, magányosan teszem. Senkinek nem kötöm az orrára, hogy épp próbálkozunk, elég a saját kételyeimmel megküzdeni, nincs szükség a sajnálkozó pillantásokra vagy az okoskodásra. Csak a férjemre nézek minden hónapban bánatosan, amikor kiderül, ebben a hónapban sem kopogtatott be hozzánk a gólya. Tuti eltévedt valahol, nem ártana neki egy jó navigációs rendszer. Elvégre itt van két egészséges, felnőtt, anyagilag és érzelmileg is stabil ember, akik alig várják, hogy szülők lehessenek. Már csak a piros célkereszt nem villog a homlokunkon, hogy erre, erre repülj, te gólya!

A furcsa gólyahírnök

Az ember lánya teljesen bele tud pistulni ebbe a babadologba. Én is azon kapom magam, hogy míg ezen gondolkodom, majdnem lekésem a megbeszélt meetinget. Minden héten egy óra az igazgatóval. Gyorsan felkapom a jegyzetfüzetemet és lecsattogok az irodájába.

Széles mosollyal köszönt, mint mindig. A kapcsolatunk kifejezetten hivatalos, magázódunk, mégis van benne némi baráti attitűd. Talán a sokévnyi közös munka... Leülök, kicsit csevegünk az unokáiról, ő megkérdezi hova megyünk nyaralni idén, aztán jöhet a hivatalos rész. Átbeszéljük, amit kell, majd amikor becsukom a noteszemet és éppen indulnék, csillogó szemmel rám néz és izgatott hangon csak ennyit kérdez:

- Beszélhetünk róla?

Értetlenül nézek rá, mert abban a hitben vagyok, hogy mindent átvettünk, ráadásul a lelkesedése is kissé zavarba hoz.

Forrás: Shutterstock

- Miről? - kérdezem végül.

- Tudja... - meresztgeti a szemét cinkos módon.

- Nem igazán.

- Hát, beszélhetünk-e róla MÁR?

- Beszélhetünk gondolom... de miről?

- Hát jó – sóhajt és hátradől a széken, némi csalódottsággal az arcán. Na, ez az amitől totál ideges leszek. Amikor valaki valamit elkezd, majd a lógva hagyja az egészet.

- Most már beszéljünk róla! - szólítom fel kissé ingerülten. - Csak árulja el, mire gondol.

Az igazgató újra előre hajol, a szeme fürkészően kutatja az enyémet.
- Hát arról, hogy kisbabát vár! - böki ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Beszélhetünk-e már róla?- Nem vagyok terhes! - vágom rá zsigerből. - Próbálkozunk – vallom be kissé zavartan –, de nem vagyok még terhes. 

Ő azonban csak mosolyog. Nem szól többet. Elbúcsúzunk, én pedig visszamegyek az irodámba ennek a furcsa beszélgetésnek a hatása alatt. A dolog azonban csak nem hagy nyugodni. Egy hét után nem bírom tovább, s bár még egy hét van a bizonyosságig, és a legtöbb teszt azt mondja, hogy a menstruáció elmaradása utáni 2-3. napon érdemes próbálkozni, én otthon gyorsan elvégzek egy ellenőrzést. És alig hiszek a szememnek!

A férjem még alszik, kora reggel van, szombat. Alig bírok magammal, legszívesebben sikoltozva, ugrándozva rohangálnék a lakásban fel és alá. De nem teszem. Kell egy komolyabb teszt! Ráadásul jövő héten lesz az első házassági évfordulónk, akkor mondom el neki a jó hírt. A babánk érkezését, amiről a főnököm hamarabb tudott, mint én.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek