„Apu, segítek, amiben csak tudok, de az ápolónőd nem leszek!"

Amíg nem kerül az ember olyan helyzetbe, hogy mások jóindulatára szoruljon, el sem tudja képzelni, milyen segítséget kérni. Ugyanakkor a másik oldalon sem fenékig tejfel az élet. 

Ha a szülőd minden percedre igényt tart, mert átmenetileg nem tudja másképp megoldani az életét, és nem érti meg, hogy nem tudsz minden feladatot elvégezni, és van, amire egyszerűen képtelen és alkalmatlan vagy, nem beszélve arról, hogy van egy életed, amit közben menedzselned kell, akkor hamar elszakad a cérna. Mindkét oldalon.

Amikor Györgyi édesapját, Lacit baleset érte, még nem sejtették, mekkora a baj. A férfi a saját lábán sétált az autópályán a mentősökhöz, úgy érezte, egy olyan autóban, mint az övé, nagy baja nem eshetett. De esett, méghozzá nagyon nagy baja, csak akkor és ott ez nem derült ki, ő meg úgy volt vele, ha az autón alig látszik valami, rajta még annyi sem.

A mentősök sem voltak elég erőszakosak, így Laci, aki mindig is büszke ember volt, kisebb-nagyobb fájdalmakkal ugyan, de köszönte szépen, nem kívánt kórházi kivizsgálásra menni, inkább emelt fővel távozott a helyszínről. Aztán pár hét múlva már csak fájdalmak árán tudott menni, végül már csak kerekes székben tudta a család eltolni a maszek orvoshoz - covidos időkben nem igazán volt más lehetőség -, aki MR-vizsgálat után azonnal gerincműtétet javasolt. 

A több órás műtétet Laci szíve nagyon rosszul viselte, ráadásul kiderült, hogy ez nem olyan, mint egy sérvműtét, itt a lábadozás nem pár hét lesz, hanem több hónap, de akár másfél-két év is lehet. Amikor a kórházból kiengedték, szembesült azzal, hogy TB-alapon nővért szerezni, aki kimegy kötözésre minden második nap, nem egyszerű - még mindig tombolt a koronavírus -, vagy ha mégis, akkor nem tart sokáig az öröm, mert a nővérke szeretné mindezt maszek alapon csinálni, de legalább félmaszek legyen már. Legyen, mondta Laci, és a gatyáját kifizette az ápolóra, ahogy a „hol volt, hol nem volt" gyógytornászra is. 

Forrás: Shutterstock

Közben Györgyi vásárolt, főzött, mosott, takarított. Kiszolgált, felszolgált minden nap. „Az apám, segítenem kell neki" - gondolta, de azért az is megfordult a fejében, hogy van neki még két lánytestvére. Próbált velük beszélni, de mindkettő messzebb lakik, mint ő, és családjuk van, neki viszont nincs gyereke, mondták. Az apja is ezzel érvelt. Amikor minden nap munka után nála szorgoskodott, amibe már a párját is kénytelen volt bevonni, mert az ápolónő eltűnt, ő meg nem tudta az apját egyedül emelgetni, érezte, hogy nem bírja tovább. Pláne, amikor Laci bejelentette, hogy mostantól kötöznie is neki kellene.

Na, azt már nem, gondolta Györgyi, de végül megoldotta. De akkor már fürdetni is kellene, vagy legalábbis bevinni a fürdőbe, vizet engedni, segíteni. Nemet mondott, és újra felhívta a testvéreit, hogy ha más nincs, fizessenek együtt egy nővért, mert ő ezt nem bírja, nem fogja megfürdetni az apját, cipelni képtelen, már lumbágója van, lassan ő is olyan nyomorék lesz. 

Ezen a ponton beszállt a történetbe a két sógora és az egyik unokaöccse is, de Laci szerint nonszensz, hogy dolgozó családapák és épphogy felnőtt unokája gondoskodjon róla, ez nem az ő dolguk, hanem Györgyié. „Az enyém? Miért csak az enyém?" - kérdezte döbbenten, mire édesapja azt mondta: „Azért, mert neked nincs férjed, nincs gyereked. Te nem vagy családos ember. A többiektől ezt nem várhatom el. Tőled viszont igen, mindig minden körülmények között."

„Mindig minden körülmények között" - ízlelgette a mondatot Györgyi, na meg a hozzátartozó magyarázatot, miszerint vele volt gyerekkorában a legtöbb gond, ami nem panasz, de akkoriban mindig számíthatott az apjára, most ő akar számítani rá. „Jogos?" - kérdezte magától, és igazából annak érezte, de felmerültek benne egyéb gondolatok is, melyeket a testvéreivel beszélt meg.

Például, hogy az apjuknak mindig fontosabbak voltak az idegenek, mindig mindenki rajongott érte - micsoda okos, vicces, jóképű férfi -, akadt is az életében nő bőven, többször is megnősült. Mivel mindig csak az aktuális felesége és annak családja volt fontos számára, volt olyan 10 év az életükben, amikor egyáltalán nem látták, sem a gyerekei, sem az unokái, a való életben és a közösségi oldalakon gyerekeiként a felesége gyerekeit, unokájaként a felesége unokáit mutogatta. Aztán elvált, lett egy újabb nő, aztán újabb feleség, de továbbra is mindig a női és azok családjai voltak az elsők, ha szórakozásról, ünnepekről volt szó, a gyerekei pedig az utolsók. A családnak évente 1-2 nap jutott, amolyan összevont ünnepeket tartottak. Ám most, a legnagyobb nyomorában nincs nő az életében, nincs, aki szeresse, segítse.

„Mindig, minden körülmények között" - pörgette az agyában a mondatot, és egyre gyakrabban merült fel benne a kérdés, hogy miért is kellene neki mindig minden körülmények között az apja mellett állnia? Miért kellene neki feltétlen hűséget fogadnia annak az embernek, aki sokszor úgy beszélt róla mások előtt, mintha legalábbis idióta lenne, akit a családban csak úgy emlegetett, hogy „Györgyike az aranyos, de kissé buta kislánya". Igazából egész életében ezt hallgatta, volt idő, amikor el is hitte, hogy ő mindenre alkalmatlan, semmire nem jó, kis aranyos, de ostoba nő. Pedig egész életében szorgalmasan dolgozott, s bár későn jutott el odáig, hogy tanulni is kéne, mert az érettségi lófütty, amikor ráébredt, tovább is tanult. 37 évesen. És sikerült. Akkor? Talán mégsem olyan hülye... - gondolta.

Ekkor már fél éve gályázott az apjánál második-harmadik műszakban, nap mint nap, közben Laci elfogyasztott három gyógytornászt, négy ápolót, mert mind nagyon hülye volt, ezért úgy beszélt velük, mint a gyerekeivel szokott: üvöltve. Naná, hogy leléptek.

Ekkor Györgyi azt mondta, elég volt, már nem tud több segítőt szerezni, minden követ megmozgatott, ha az apja ennyire élhetetlen, akkor keressen ő valakit, aki segít, mert ő most már fizikai és lelki ereje végére ért, nem tudja ezt tovább csinálni. 30 kilométerről rángatja őt 4 db zsemle miatt, vagy mert kimaradt a porszívózásból egy kisebb szőnyeg. Nem rabszolga, nem érdekli a „mindig, minden körülmények között", és nem is érzi erkölcsileg, sem semmilyen szempontból jogosnak, hogy egyedül küzdjön. 

Forrás: Shutterstock

„Apu, én segítek, amiben csak tudok, hetente háromszor továbbra is jövök, főzök otthon, hozom az ételt, de a továbbiakban már nem fog működni ez a mindennapos ittlét. Nem vagyok sem orvos, sem nővér, sem gyógytornász, és azt sem tudom, honnan tudnék még leakasztani másikat az elüldözöttek helyett. Ha szükség van rám, jövök, de az ápolónőd nem leszek!" - magyarázta nyugodt hangon, és maga is meglepődött a saját bátorságán. Alapvetően félt az apjától, talán még soha ellent nem mondott neki, most mégis megtette.

Lacit is meglepte, de beleegyezett, hogy akkor heti 3 alkalom. Ugyan minden nap kétszer hívta Györgyit, hogy panaszkodjon, meg elmondja, mi mindent kell majd csinálnia, ha jön, valamint azt, mit kellene vinnie, de működött a dolog. Láss csodát, járókerettel, de magától is ki tudott menni vécére, és a háziorvosa gyógytornászt is intézett neki, akivel ugyan kevésbé elégedett, de legalább van. Aztán 1-2 hónap múlva Laci kevesebbet hívta, volt, hogy a hétvégi időpontot le is mondta, Györgyinek kezdett gyanús lenni az apja. 

A sejtése beigazolódott: Laci, aki korábban is szívesen használta a társkereső appokat, beregisztrált az egyik oldalra, és nem egy nő fantáziáját megmozgatta, miután telefonon beszéltek, néhányan meg is látogatták. A lehengerlő dumája, az esze, no meg a viszonylagos jómód, amiben élt, hatott, még ebben az állapotában is. Pláne, hogy ha nő volt a láthatáron, egészen elképesztően össze tudta magát szedni. Az más kérdés, hogy utána napokig szenvedett, de arra a pár órára, míg meglátogatta őt valamelyik potenciális feleségjelölt, nagyon egyben volt. 

Aztán eltelt még egy hónap, és egy alkalommal, amikor Györgyi a szokásos második műszakjára érkezett Lacihoz, egy apjakorú, nagyon csinos, jól öltözött nőt talált a házban. Az új barátnő, sőt, hamarosan menyasszony, mert hogy össze fognak házasodni - magyarázta az apja vigyorogva, és a nő is boldognak tűnt.

Hasonló anyagi körülmények között él, felsővezetőként ment nyugdíjba, szereti a nagyvilági életet és odavan az apjáért és viszont. Borsó meg a héja - gondolta Györgyi, de már ott tartott, hogy az se érdekelné, ha nem így lenne, közel egy éve viselte az apja gondját, és most végre azt érezte, hogy bár az ő egészsége is tönkrement az elmúlt időszakban, van fény az alagút végén

Apja új feleségjelöltje még előtte hazaindult, saját autóval, nem is akármilyennel, Laci és Györgyi kettesben maradtak. Mielőtt ő is hazaindult volna, még elmosogatott, elpakolt, amikor végzett, és búcsúzkodtak, az apja vigyorogva mondta neki: „Emlékszel, hogy azt mondtad, segítesz, de nem leszel az ápolónőm? Nos, láthatod, nem is kell, hogy az legyél. Találtam másikat..."  És ezen olyan őszintén nevetett, ahogy egy éve senki nem hallotta már nevetni őt. 

Györgyi nem akart elgondolkodni azon, mit jelent ez valójában, de két nővére rögtön tudta, hogy pontosan arról van szó, amiről mindig is: Laci megtalálta a következő szolgálólányt. De nem bánták, különösen kishúguk nem, aki úgy érezte, semmi nem érdekli, felnőtt emberek, egy felnőtt nő el tudja dönteni, mit vállal be „mindig, minden körülmények között". 

Apja és a párja azóta is boldogan élnek. Lacinak a saját családjára nincs sok ideje - hacsak nem valami dokihoz kell cipelni, mert olyankor azért eszébe jutnak -, lekötik a bulik, grillezések, közös programok az új feleség gyerekeivel és unokáival, minden visszaállt a régi kerékvágásba, ahogy az „mindig, minden körülmények között" lenni szokott. Györgyi és testvérei megszokták, elfogadták és amúgy is ez nekik a komfortos, Laci meg úgysem érzi, hogy ez így nem oké. Sosem érezte. 

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek