"Két saját gyerekem van, a harmadikat örökbe fogadtam, ő a férjem" - Nem, ez nem vicces, ez probléma!

Ha két egyenrangú fél él kapcsolatban, akkor a közös dolgaikon kívül mindkettejüknek van saját élete is, nem szorulnak egymásra, nem a szükség miatt élnek együtt, hanem mert szeretik egymást. Például mindketten képesek ügyintézésre, be tudnak vásárolni egyedül is, ha szembesülnek egy problémával, nem a másiktól várják a megoldást, hanem nekifognak a feladatkezelésnek. Nem gyerekként élik meg az életüket, kapcsolatukat, nem anyutól, aputól várják a segítséget, saját kezükben tartják az életük gyeplőjét. Felnőtt éntudatuk van.

Döntesz vagy hárítasz?

Vannak döntések, melyeknek nincs jelentőségük, azokat meghozhatja egyedül bármelyik fél, de vannak felvetések, melyek megoldása konszenzuson kell, hogy alapuljon. Nehéz feladat, nehéz döntéssel jár, közben álláspontok ütköznek, hogy aztán a végén olyan megoldás szülessen, melynek felelősségét mindkét fél teljes mellszélességgel tudja vállalni.

Luca barátnőmnek volt egy hosszú élettársi kapcsolata, amiből sosem lett házasság, amit ő nem is bánt, mert hiába próbált meg mindent, az exe, Gábor nem tudott felnőni a feladathoz. Szakítottak. Ő mesélte, hogy a pasas 10 év alatt jó, ha két döntést hozott, ezzel Lucát, aki ki nem állja a hatrozatlanságot, már-már az őrületbe kergette.

A „mi legyen a mai ebéd" kérdésköre ugyan nem tartozik a közös életet közvetlenül befolyásoló döntési helyzetek közé, de már ott elkezdhetünk gyanakodni, hogy valami nem stimmel.

Lucáéknál az ebédkérdés minden hétévégén külön küzdelem volt:

„Ha azt mondtam, készítek mondjuk rakott krumplit, nem jött válasz, csak azt láttam, hogy húzza a száját. De ha megkérdeztem, mi legyen az ebéd, rendszerint azt a választ kaptam, hogy „nekem mindegy" vagy „nem tudom, döntsd el te", esetleg „tudod, hogy nekem bármi/minden jó". Én meg csak álltam és néztem rá, mert egyrészt nem, nem tudom, másrészt a „mindegybármimindennemtudom" vége nem ritkán pofavágás volt, „én ezt nem szeretem, nem kívánom" reakciókat szült. Pont, mint az oviban.

Aztán volt, hogy mikor megfőztem az ebédet, amiről végül én döntöttem, és úgy hívtam ebédelni "őfelségét", hogy az asztalon üresek voltak a tányérok, akkor meg azzal jött, hogy márpedig ő nem azért nősült meg, hogy magának szedje ki a „mindegynemtudomakármit"; őt akkor hívjam asztalhoz, amikor már a tányérban van az ebéd. Meg a reggeli és a vacsora." - Tipikus gyerek, mondhatnánk Gáborra.

Gyermeki éntudattal felnőtt kapcsolatban

Tehát, ha a párunk nem dönt, nem konfrontálódik, kerüli a vitás helyzeteket, igyekszik minden felelősséget hárítani, akkor ő a kettőnk kapcsolatában gyermekként van jelen. Mint Luca és Gábor esetében. Viszont, ha az egyik félnek gyerek éntudata van a házasságban, akkor a másik szülői szerepbe kényszerül. Így már nem is olyan vicces, amikor egy nő, feleség, anya azt mondja:

Ám szülői szerepbe nem csak kényszerülhet az ember. Van, hogy az egyik félnek eleve ilyen a párkapcsolati hozzáállása, és ő viszi bele a másikat a gyerekszerepbe azzal, hogy megold helyette feladatokat, elvégzi helyette a nemszeretem munkákat, vagy éppen megdorgálja a másikat, ha nem rakja el a cipőjét, mert ő már megmondta százszor, hogy hol van a helye.

A társak egyike lehet a pozitív, segítő szándékú, megmentő hozzáállású szülő, aki terelgeti, támogatja csendes, szófogadó gyermekét. A másik lehetőség, amikor a partner irányító, parancsolgató, újabb és újabb elvárásokat támasztó anyaként vagy apaként jelenik meg, párja pedig akarat nélküli, tehetetlen gyerekként, aki mást se csinál, csak társa áldozataként sajnál(gat)ja önmagát.

Van, hogy a férfi a szülő és a nő a gyerek

Az egyik unokatestvérem 12 évig élt olyan kapcsolatban nőként, ahol ő sodródott gyerekszerepbe, mert a párja, Gyula vagy a gondoskodó apa szerepét játszotta, vagy az elvárásokat támasztó parancsolgató szülőjét. Amihez éppen hangulata volt. Hajni alig-alig dolgozott, mert Gyuszi szerint nem kell, csak ha nagyon akar, akkor is csak részmunkaidőben, de felesleges, mert ő sokat keres, elvannak abból ketten is, jólétben. Sosem hozta fel, hogy Hajni sokat költene, nem érdekelte, úgy gondoskodott róla, mint egy gyerekről.

„Egyszer azt mondtam, hogy ha nagy, üveges üdítőt veszünk, a folytonos nyitogatástól kimegy belőle a szénsav, ezért onnantól a sokkal drágább, két deciliteres változatot vette, egyszerre több tálcával, hogy mindig legyen, amikor inni szeretnék. Amikor azt mondtam, hogy szeretnék továbbtanulni, másnap egy rakás könyvvel jött haza, mondván, utánanézett, és ahhoz a szakhoz, ahova menni akarok, emelt szintű érettségi kell biológiából, ezért minden könyvet megvett, amire szükségem lehet.

Viszont mindeközben folyton le voltam szidva, ha valami nem úgy állt a lakásban, ahogy ő akarta - centikről beszélünk -, nem abban a sorrendben végeztem a házimunkát, amilyenben szerinte logikus, nem úgy mostam, nem úgy teregettem stb., ahogy szerinte helyes lenne" - meséli Hajni, aki szerint a szexuális életük is elviselhetetlen volt számára, mert ahogy semmi másban, ott sem dönthetett arról, mit szeretne, neki mi a jó, mindig Gyuszi mondta meg, mikor és mi lesz, néha szó szerint. Így neki sok öröme ilyen szempontból nem volt a 12 év alatt. Végül a testvérei nyomására szakított, és most egy fordított kapcsolatban él, de ez már egy másik történet.

Mitől felnőtt a felnőtt?

A felnőtt ember tudatosan hoz döntéseket, - az érzelmi életében is -, bármennyire tűnjék is ez elsőre paradoxonnak. Meghúzza a határait, képviseli a saját érdekeit, céljai vannak, melyek mentén halad az élete. Nem sodródik az árral, nem hagyja, hogy mások mondják meg, neki mi a jó, mert tisztában van vele, hogy a saját életét neki kell élnie. Nem keres mentséget és nem is mentegetőzik, ha meghoz egy a saját életével kapcsolatos döntést, főleg nem áll le miatta magyarázkodni, miért is tenné, a döntése következményei nem mást terhelnek, csakis őt, az ő vállát nyomják, ő vállal érte felelősséget.

Két felnőtt énképpel sem zökkenőmentes az együttműködés, együttélés, de mindenképpen örömtelibb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb, mint játszmától játszmáig élni valakivel, akinek így vagy úgy, de idővel púp leszel a hátán.

Nyitókép: Shutterstock