Akkor jöttél az életembe, amikor végképp nem számítottam rá

Már az első tíz percben a tudtomra adtad, hogy figyelsz. Az egyik haverod - határozott kérésem ellenére - a kezembe nyomott egy sört, amit sosem szerettem. Te ezután hosszú percekre eltűntél, majd megjelentél a kezedben egy fröccsel, és azt mondtad, hogy bár sört kértél, "véletlenül" fröccsöt adtak neked, szóval, ha nem bánom, szívesen elcserélnéd velem, mert nem szereted.

Leplezetlenül érdeklődtél utánam. Ott voltak a barátaid, az én barátaim, de hamarosan már csak egymással foglalkoztunk. Szinte vallattál, minél rövidebb idő alatt minél többet akartál megtudni rólam. Bár igyekeztem egyértelműen a tudtodra adni, hogy semmi jóra ne számíts tőlem, te ezt látszólag észre sem vetted. A kitérő válaszaim számodra mind csak olaj voltak a tűzre. Tényleg meg akartál ismerni. Kerested a közös érintkezési pontokat, bár én mindet határozottan elutasítottam. Az első pillanattól kezdve mindent megtettél, hogy nevetni láss.

Életem olyan szakaszában voltam, ahol senkinek nem adtam a bizalmamat, így neked sem. Te viszont nem tágítottál, egész este mellettem voltál, és úgy beszélgettünk, mintha mindig is ismertük volna egymást.

Végül csapatosul egy szórakozóhelyen kötöttünk ki. Rám egyáltalán nem jellemző módon az egész éjjelt végigtáncoltuk. Eközben még csak nem is próbáltál közelebb férkőzni hozzám, mint ahogy azt az illem kívánta. Meg se próbáltál leitatni. Sőt, ketten ittunk egy fröccsöt, így még abban is biztos lehettem, hogy semmilyen oda nem illő dolog nem landol az italomban. Végül, mivel annyira illedelmes voltál, és nem vártál cserébe semmit, kénytelen voltalak én megcsókolni.

Az első pillanattól kezdve megvolt a kötődés, csak nem akartam tudomást venni arról.

Az este folyamán valahogy a zsebembe keveredett az igazolványod. Azt mondtad, hogy így muszáj lesz újra találkoznunk, hiszen vissza kell adnom neked. Mivel nem voltál hajlandó visszavenni, kénytelen voltam egy óvatlan pillanatban belecsempészni a személyidet egy barátnőm táskájába. Még véletlenül sem akartam, hogy azt gondold, ezzel kicselezel, és megúszod a tisztességes randira hívást egy "szükségtalálkozóval".

Már világosodott a februári ég, amikor hazaértem. Valójában eszembe sem jutott, hogy lesz folytatás. Sosem hittem a szórakozóhelyes ismerkedésben, komolytalannak gondoltam. Ráadásul egy szép, alkoholmámoros este még sosem volt garancia semmire.

Ezután jött a meglepetés, amikor másnap mégis jelentkeztél. Ezután következett az első hivatalos randevúnk. Majd a második, és így tovább, lassan két éve.

Te voltál az első, aki küzdött. Persze nem sárkányokkal vagy gonosz mostohákkal, de te voltál az, akit nem tudtam eltántorítani attól, hogy engem akarjon. Bár megláttad a sérülékenységemet, nem fordultál sarkon azzal, hogy veszélyes évszak vagyok, hanem elkezdted kibogozni az összekuszálódott lelkemet. Engem akartál, és ezt nem pusztán a szavak szintjén adtad tudtomra, hanem tettekkel. Nem kellett azon görcsölnöm, ha önmagam leszek, akkor eltűnsz. Türelemmel kivártad, hogy eljöjjön az idő, amikor meg tudom mutatni magam.

Nyitókép: Shutterstock