Randik, melyekre sosem kellett volna elmennem

A társkeresés rögös útjain mindannyian végigmegyünk, hogy megtaláljuk az igazit. Én sem voltam ezzel másképp, de amíg rá nem találtam a nagy Ő-re, volt jó pár olyan randim is, amire már akkor és ott tudtam, hogy sosem kellett volna elmennem. 

Amikor végre megtaláltam az igazit, eszembe jutott, hogy bárcsak ő lett volna az első, az egyetlen. Ha csak 5-10 évvel előbb találkoztunk volna, milyen más lett volna minden, és hasonlók. Pedig minden bizonnyal épp a kevésbé jó tapasztalatok és választások miatt ismertem fel benne azt az embert, akit mindig is kerestem.

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden korábbi, elfuserált randira szükség volt, sőt, a következő háromra, ha előre tudtam volna, miként végződik majd, el se indultam volna. 

Hideg leves és kézigránát

16 éves voltam, amikor a strandon megismerkedtem egy 17 éves sráccal, aki a szülei büféjében dolgozott. Mivel a testvéreimmel nyáron szinte minden nap a strandon lógtunk, sokat beszélgettünk a fiúval. Elhívott randizni. Az első néhány alkalommal nem is történt semmi különös, két tinédzser ismerkedett egymással. Aztán a családja meghívott hétvégi ebédre, de én nem ülhettem egy asztalhoz a többiekkel, mert a fiú nem szereti a meleg ételt, a levest is csak hidegen eszi meg, ezért nekem is hidegen kell ennem az ebédet, mondta az édesanyja. Amíg hűlt az étel, felmentünk a szobájába, ő pedig elkezdte mutogatni a büszkeségeit. Nem, semmi olyasmit, amire most elsőre gondolnál... Egy ládából pakolta ki a kedvenc kézigránátjait, melyeket a haverjaival találtak egy volt orosz laktanya területén. Hogy mennyire voltak veszélyesek, nem tudom, ahogy azt sem, hogy a szülei tudtak-e róla, de ezek után a hideg húsleves már meg se kottyant. 

A pasi, aki elővett egy zacskó fehér port, majd megkérdezte, összeköltözünk-e

A kollégáim mutatták be a nálam pár évvel idősebb férfit, korábban ő is ott dolgozott, ahol akkor én. Mindenki szerette, rajongott érte, kedves, udvarias és művelt embernek tűnt. Saját ház, menő kocsi, drága ruhák. Legalább nem nekem kell támogatnom, gondoltam, s ez az előző kapcsolatom után valóban fontos szempont volt. Randira hívott, igent mondtam, pár nap múlva találkoztunk, megebédeltünk, trécseltünk, és megbeszéltünk egy újabb találkozást, aminek a végén a házába mentünk. Nem volt konkrét szándék, nem volt szó szexről, csak elvitt, hogy megmutassa, hol él - nem a tömegközlekedés vonalán. Mondta, hogy kicsit fáradt, elment a fürdőszobába, ahonnan anyaszült meztelenül tért vissza, s ahogy volt, leült az íróasztalához. A hangszórókból goa zene szólt, elővett egy kis zacskó fehér port és egy bankkártyát, és elkezdte, amit addig csak filmekben láttam. A szeme csillogott, a tekintete homályos volt, felém fordult, és megkérdezte, kérek-e. Visszautasítottam, és ő hála az égnek nem erőltette a dolgot.

Forrás: Shutterstock

Mesélni kezdett a volt barátnőjéről, akivel többször bejárta Afrika számos országát, de se veled, se nélküled kapcsolat volt, ezért összejött egy kolléganőjével, de a másik nő éjszakánként a kerítésnél ordította a nevét, ezért szakított vele - majd megkérdezte, nem költözünk-e össze.Nemet mondtam, haza akartam menni, de azt sem tudtam, hol vagyok, busz nem járt arrafelé, így várnom kellett, míg olyan állapotba kerül, hogy kocsiba ülhessen. Soha többé nem vettem fel neki a telefont, és miután kiderült, hogy a kollégáim tudták, milyen a srác, a munkahelyemről is kiléptem. Húsz éve történt, már az arcára sem emlékszem, de félelemre, amit akkor éreztem, arra ma is. 

Tűzpiros autó, cumisüveg, kiflivég és piros tréningruha

Munkahelyi rendezvényen ismertem meg a férfit, egy vidéki nagyvárosban volt az egyik középvezetőnk. Kb. egyidősek voltunk, magas, jóképű pasas volt, ebéd közben és után is sokat beszélgettünk. Úgy tűnt, jól kijövünk egymással, s bár a távolság aggasztott, igent mondtam, amikor randira hívott. A következő szombatra az egyik plázába beszéltük meg a randevút, úgy gondoltuk, mozizunk egyet. Megérkeztem, szolíd sminkben, „díszmagyarban", ő már ott volt a megbeszélt helyen, tűzpiros tréningruhában.  Közben elsétáltunk a kocsijához - az is tűzpiros volt, mint a "mackója" -, udvariasan kinyitotta az ajtót, és megkérdezte, hogy akkor moziba menjünk, vagy inkább ebédeljünk meg valahol? Épp válaszoltam, hogy tréningben szerintem nem illik étterembe menni, amikor megláttam a kocsi hátsó ülésén két kiflivéget és egy üres cumisüveget. Kérdőn néztem rá, mire azt mondta, nem öltözhetett máshogy, mert a feleségének azt mondta, hogy csak elugrik valahova„Van feleséged?" - kérdeztem, ő pedig azt válaszolta: „Feleségem és két gyerekem. Akkor hova menjünk?" „Én a legközelebbi metrómegállóhoz, te meg ahova akarsz" - mondtam, és vissza se néztem. 

Azóta hála a jó sorsomnak megtaláltam az igazit, akivel 15 éve élünk boldogan. Ha eszembe jutnak ezek a régi randik, még mindig nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. 

Ezek is érdekelhetnek