Boldog szingli vagy...? Biztos?

Persze azzal teljesen egyetértek, hogy egy boldog párkapcsolathoz két egész ember kell, annak pedig az az alapja, hogy az ember akkor is jól érezze magát a bőrében, ha éppen egyedül él. Az egyedüllétnek mindenképpen van jótékony hatása: egyrészt az ember jobban megismeri magát, másrészt egy idő után megérzi a saját erejét. Rájön, hogy nem függ egy másik embertől, egyedül is képes eltartani magát, becsavarni egy villanykörtét, elvinni a kocsit a szerelőhöz. Ez mind szép és jó, és ezzel nincs is gond, de én úgy vélem, a teljes boldogsághoz mégiscsak kell egy férfi is. Legalábbis nekem kell. Az intimitást és a szerelmet ugyanis nem tudod magadnak megadni.

Ebből kifolyólag azt gondolom, ha valaki állandóan hangoztatja, hogy ő mennyire boldog szingli, akkor ott valami bűzlik. Nem egy olyan nőről hallottam már, aki évek óta egyedül él és berendezett magának egy olyan életet, amiben a lehetőségekhez képest jól érzi magát.

Könnyebb behúzódni a csigaházba vagy épp nagyvilági életet élni, mint belevetni magadat a társkeresés érzelmi útvesztőjébe, ahol újabb csalódások érhetnek.

Azt ugyanis nem annyira trendi bevallani, hogy egyedül boldogtalan vagy és nagyon hiányzik egy társ az életedből. A társadalom folyamatosan a pozitív gondolkodást tolja a képedbe, a panaszkodást nem annyira tolerálja, másrészt azt hangsúlyozza, hogy egyedül is jól kell érezned magadat a bőrödben, hiszen hogy akarsz úgy kapcsolatot, ha még magadat sem szereted?

Itt jön a következő megbélyegzés: ha harminc felett még egyedül vagy, akkor sanszos, hogy valami nagy gond van veled. Hiszen az a társadalmi norma, hogy a húszas éveinkben megtaláljuk az igazit, férjhez megyünk és gyermeket szülünk. Ennek így kell lennie és pont. Ha neked nem jön össze, akkor vagy túl magasak az elvárásaid vagy te magad vagy az elviselhetetlen perszóna. S bár manapság nem divat a „vénlány" szót használni, az emberek minimum felhúzzák a szemöldöküket, ha kilógsz a sorból. Szerintem már ezért is nehéz boldog szinglinek lenni.

Én sokszor szégyelltem magam amiatt, amiért még mindig egyedül vagyok. Sokszor éreztem magam emiatt kevesebbnek másoknál. Sokszor kerestem erőltetve a szerelmet, akkor aztán mindig megkaptam, hogy amíg ilyen görcsös vagyok, addig biztosan elkerül majd az igazi. Milliószor hallottam, hogy először önmagammal kell szerelembe esnem. Aztán azt is, hogy égvilágon semmi baj nincs velem és hamarosan tuti rám talál a nagy ő. Könyvet tudnék írni a szingliségről, de az nem szerepelne benne, hogy boldog szingli vagyok. Nekem ugyanis a boldogsághoz több kell. És nem azért, mert egyedül nem érzem jól magam, hanem azért, mert családom csakis egy férfi oldalán lehet.

Nyitókép: Shutterstock