Bárhová is utazunk, nem tudunk megszökni saját magunk elől

Gyerekkorom óta imádok utazni. A szabadságvágyam mindig erőteljesen ott mocorgott bennem. Ha bárhová elutaztam, igyekeztem mindent kizárni azért, hogy a problémák otthon maradjanak, és ne kelljen azokkal még a nyaralásom alatt is foglalkozni.

Azonban csak egy hosszabb út tud kellő mértékben kizökkenteni abból a mókuskerékből, amibe olykor belekerülök. Egy külföldi út során az ember sokkal jobb fényben látja a dolgokat, eltávolodik a problémáitól, és már-már nem is érzi azokat valósnak, majd miután hazatér, szépen lassan minden visszatér a megszokott kerékvágásba.

Azzal nincs semmi gond, ha egy pár napra, vagy akár két hétre is eltűnünk, hogy kicsit kizökkenjünk a megszokott hétkönapokból, de sose feledjük, hogy a problémáink attól még velünk tartanak. Saját magunk elől nem tudunk elmenekülni, bármennyire is szeretnénk. Ha egy új országba költözünk, attól még a problémáink a nyakunkon maradnak. Önmagunkat nem tudjuk lecserélni  és egy másik ember bőrébe sem tudunk bújni. 

Többektől hallom, hogy külföldön próbálnak szerencsét, de aztán egy idő elteltével, amikor már "kijózanodnak" abból a kicsit földöntúli állapotból, amit az új hely varázsa jelent, szép lassan előjönnek a csigaházukból a problémák, amelyek egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek. Egy új hely gyógyír lehet a sebeinkre, de csak egy adott pillanatig, a következőben pedig már ott találjuk magunkat egyedül a gondjainkkal.

Forrás: Shutterstock

Mindannyian futunk valami vagy valaki elől, de azt nem tudatosítjuk magunkban, hogy örökké nem futhatunk, nem menekülhetünk el. Budapesten túl sok helyhez kötődöm és túl sok helyhez fűz egy-egy emlék. Szerintem már nincs olyan szeglete a városnak, ami mellett - ha elhaladok -, ne tudnék arról egy emléket felidézni. Gondolok itt egy randira, az első csókra vagy egy utolsó ölelés helyszínére. Ezekből pedig egy idő után túl sok lesz. Rengeteg helyszín emlékeztet az apró kudarcaimra, az utolsó csók ízére.

Ezek pedig mély nyomot hagytak bennem, és talán másvalaki nem emlékezne ezekre, és nem tulajdonítana nekik nagy jelentőséget, számomra azonban ezek fontos színterek, amiket nem tudok csak úgy kitörölni a lelkemből. Egy új városban élni - ilyen szempontbból - tiszta lapot jelent. Sokszor eljátszadozom azzal a gondolattal, milyen lenne egy idegen helyen teljesen új életet kezdeni. Igaz, hogy saját magam elől nem menekülhetek, de talán az őrlő és keserű emlékektől megszabadulnék és remélhetőleg egy új városban nem ezek lennének túlsúlyban. 

Vajon mennyi értelme lenne elmenekülni az emlékeim elől? Vajon, ha később visszatérnék, megszépülnének ezek? Az idő és a távolság nagy úr, és valamennyi idő elteltével hajlamos lennék másként tekinteni arra a bizonyos utolsó, keserédes csókra. De, talán jót tenne a lelkemnek, ha örök nyári ruhába bújna a Károlyi kert, vagy pedig örök tavasz köszöntene a Margitszigetre. Jelenleg hiába váltakoznak az évszakok a szívemben mintha örök tél és búskomorság lenne, hiszen az emlékeim ilyen erővel bírnak...

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek