Az már régen rossz, ha az ember nem lehet önmaga egy párkapcsolatban

Az ember lányának vannak idegesítő szokásai. Van, aki ezeket észre sem veszi, de van, aki ezeket folyton szóvá teszi.

Gábor mintha észre sem venné ezeket. Bezzeg Olivér mindenért szólt. Így folyton azt éreztem, hogy neki semmi sem jó, és elkezdtem mindent úgy csinálni, hogy neki megfeleljek. Egy idő után teljesen belefáradtam és kiderült, amúgy sincs semmi értelme, mert így is mindig talált valamit, amibe bele tudott kötni.

Miután szakítottunk, sokáig nyalogattam a sebeimet. Nehéz volt újra visszarázódnom a megszokott kerékvágásba, és nem megkérdőjelezni azokat a dolgokat, melyek folyton szemet szúrtak Olivérnek. Gáborral azonban minden egész más. Ő úgy fogad el, ahogy vagyok. Nem kell attól tartanom, hogy váratlanul leszúr valamiért.

Egészen konkrét legyek? Az egyik rossz szokásom, hogy nem mosogatok el rögtön vacsora vagy ebéd után, hanem csak később. Egy másik idegesítő szokásom, hogy induláskor számtalanszor visszamegyek a lakásba, mert meg kell nézzem, hogy kikapcsoltam-e minden háztartási eszközt. Így van, hogy nem egyszer megyek vissza, hanem többször. Ami talán még zavaróbb szokásom, hogy sokszor az aznap hordott ruhákat csak úgy otthagyom a székeken, és nem teszem el azokat a szekrénybe. Mondjuk erre van egy jó magyarázatom. Az öltözéket, amiben az utcán kint voltam, már nem szívesen pakolom vissza a szekrénybe a tiszta ruháim közé, és mivel nincs fix helyük, ezért otthagyom őket egy széken. Így egy idő után nem csak egy pólóról és egy nadrágról van szó, hanem több mindenről. 

Forrás: Shutterstock

A TV nézés is egy sarkalatos pont volt az Olivérrel való párkapcsolatunkban. Én ugyanis sosem szerettem tévézni, de ő folyton valamelyik műsort nézte. A kapcsolatunk legvégén úgy néztek ki az estéink, hogy én elvonultam a hálószobába, ő pedig minden műsort megnézett. Na, de ez inkább az ő rossz szokása volt, hiszen ahelyett, hogy beszélgettünk volna, neki az volt az igazi kikapcsolódás, ha megállás nélkül bámulhatta a képernyőt. 

Aztán ott volt a büntető csend, amivel őt sokszor az őrületbe kergettem, de a végén elég sokszor visszakaptam tőle ezt búcsúajándékként. Sajnos sokszor összeszólalkoztunk, így ahelyett, hogy mindent megbeszéltük volna, csendbe burkolóztam, amit ő büntetésként élt meg. Utólag visszagondolva valóban az volt, mert elég sok mindenbe belekötött, és egyszerűen már nem akartam folyton vitázni vele. 

Folyamatosan úgy éreztem, meg kell magam erőltetni, hogy jó legyek Olivérnek. Az pedig már régen nem jó. Ha az ember nem lehet önmaga, akkor mit sem ér az egész. Gáborral azonban minden más: mintha minden könnyű és magától értetődő lenne, ő nem kérdőjelez meg, hanem elfogad olyannak, amilyen vagyok. Talán mégsincs annyi rossz szokásom, ha ő még egyet sem tett szóvá ezek közül. Igaz, nagyon igyekszem, hogy a használt edények valóban ebéd vagy vacsora után el legyenek mosogatva, és a ruháim számára is megtaláltam a megfelelő helyet.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek