Attól még, mert nincs diplomám, nem vagyok hülye!

Szerintem normális esetben azért járnak az emberek egyetemre, hogy közelebb kerüljenek az álmaik megvalósításához. Sokan azonban úgy gondolják, hogy egy diploma csak a presztízsről és magamutogatásról szól, mert ugye akinek diplomája van, az bárkit lenézhet. Nem állítom, hogy nincs ilyen, de vajon minden diplomás így érzi?

A társadalom óriási jelentőséget tulajdonít az egyetemi végzettségnek. Akinek van diplomája, az sok esetben elvárja, hogy a gyerekeinek is legyen, akinek pedig nincs, az reméli, hogy a saját gyerekének majd lesz. Persze jó szándék vezérli a szülőket, mert a diplomához egzisztenciális biztonságot is társítanak, ami hellyel-közzel megállja a helyét de azért nem minden esetben járnak kéz a kézben.

Kiskoromtól kezdve festő akartam lenni. Valaki, aki egész álló nap ontja a képeket a műteremben, és hálás, ha képes ebből megélni.

A 24 életévemből 20-at ez a hivatástudat járta át. Nehéz évek voltak, mert a szüleim folyvást arra sarkalltak, hogy keressek inkább olyan lehetőségeket, amelyek anyagilag előrébb vihetnek, ergo tanulják tovább valamelyik egyetemen.

Ahhoz, hogy valaki festőként érvényesülni tudjon a való életben, nem szükséges egyetem. Viszont egy ilyen közösségben sok hasznos infót tanulhatnak a diákok, amelyek lehet, hogy nem azonnal, hanem csak 4-5 év múlva térülnek meg. Ha valaki lelkiismeretesen tanul és bejár az órákra, akkor a képzés végére rájön, hogy egy festő diplomával bizony nagyon sok minden elérhető. Fontos itt megjegyezni, egyikük sem henceg azzal, hogy diplomája van, hiszen nem ezért mentek egyetemre.

Ha valaki más pályára megy, például orvos, mérnök vagy tanár akar lenni, esetleg van egy terület, amivel foglalkozni akar, legyen szó kultúráról, irodalomról, színészetről, azért választja az egyetemet, mert kell ahhoz az úthoz, amit be akar járni. Esszenciális állomása álmai megvalósításának. Nem azért hogy utána fellengzősködjön, nagyzoljon, mások orra alá dörgölje, hogy: Hé, neked tényleg nincs még?!

Forrás: Shutterstock

Az egyén végigmegy egy több éves, intenzív, szemléletváltoztató időszakon, amelynek a megkoronázása a diploma. Ez kézzel fogható eredménye több éves belefektetett melónak, tudásnak, sikereknek és sírással töltött éjszakáknak. Persze, vannak könnyebb kurzusok, de néhányba belepusztulsz, azonban annál nincs felemelőbb, amikor sikerrel végzel.

Amikor valaki azt mondja rád, hogy nagyképű lettél, amióta diplomád van, az nem rólad szól vagy arról, hogy veled van a baj. Változott a világnézeted, a szűrőd és kritikusabban vizsgálod a körülötted lévő kapcsolatokat és jelenségeket, de ettől még nem problémának kell nevezni. És ez bármelyik szempontból vizsgálva igaz: az is gáz, ha valaki lenézi a nem diplomásokat, és az is gáz, ha valaki neheztel a másikra csak azért, mert diplomája. Akinek bármelyik is problémát jelent, annak valójában magával van gondja, csak nem őszinte eléggé ahhoz, hogy ezt beismerje. Ahogy szokta nagymamám mondani: „ez már magas". Valójában nem magas, csak más, és ez is rendben van.

Nem szabad emiatt belekötni vagy bántani a másikat, ehelyett megértést kellene tanúsítani, hogy egyik és másik miért úgy lát valamit, ahogy. Hiszek abban, hogy meg lehet találni a közös nevezőt, elvégre ugyanabban a világban létezünk, még ha belül más és más univerzummal rendelkezünk.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek