Hogyan ne pezsdítsd fel a házaséletedet, avagy így jártam az ehető bugyival (18+)

magazin kibeszélő felnőtt ehető bugyi szexuális élet vitagyn2022 házasság
10 éve vagyunk együtt a férjemmel. Bár a kapcsolatunk elején még a leglehetetlenebb helyszíneken és helyzetekben is egymásnak estünk, ahogyan az lenni szokott, az évek során sokat halványult a szenvedély. Ezért úgy döntöttem, hogy kicsit feldobom a szexuális életünket – igaz, nem teljesen úgy sült el a dolog, ahogy azt szerettem volna...

Emlékszem, amikor Atit megismertem, teljesen odavoltam érte. Amikor megkaptam a fizetésemet, az első utam a fehérneműboltba vezetett, hogy a legszexibb csipkecsodákban kápráztassam el az én szerelmemet. Gyertyákat gyújtottam az egész lakásban, behűtöttem egy üveg pezsgőt és harisnyakötőben vártam Atit haza. Mondanom se kell, imádta ezeket a meglepetéseket. Hatalmasakat szeretkeztünk, én pedig naivan azt hittem, hogy ez a frenetikus vágy sosem fog elmúlni.

Aztán megszületett a kisfiunk, Máté, és új időszak vette kezdetét az életünkben. Kevesebb alvás, több veszekedés, kevesebb szex... Utóbbi az én hibám is volt, mivel a kisfiammal voltam elfoglalva éjjel-nappal, Ati pedig némileg háttérbe került. Már nem szexi fehérneműket vásároltam, hanem inkább a gyereknek vettem játékokat és új ruhácskákat. A férjem az elején még viccesen megjegyezte, hogy hiányzik neki a szexi énem, aztán egy idő után feladta. Máté ma már 5 éves, nekem pedig ismét igényem lett arra, hogy hozzábújjak a férjemhez, de úgy éreztem, mintha elhidegültünk volna egymástól. A szex szinte kötelező feladattá vált, amire jó, ha hetente egyszer sor került... Még a kijelölt napunk is megvolt rá: általában péntek esténként bújtunk össze.

Tudtam, hogy beszélnünk kellene róla, de fogalmam sem volt, hogyan kezdjek hozzá egy ilyen kínos témához úgy, hogy az egész ne torkolljon veszekedésbe vagy szemrehányásba. Ezért inkább úgy döntöttem, más módszerhez folyamodok és megbeszéltem a szüleimmel, hogy Mátét náluk hagyom a hétvégére, így Atival végre gondtalanul kettesben lehetünk. Évek óta először elmentem újra a kedvenc fehérnemű üzletembe, sőt vettem magamnak még egy szexi koktélruhát is.

Annyira belelendültem a tervezgetésbe, hogy úgy döntöttem, rendelek valami különleges dolgot is, amitől Ati biztosan begerjed. Egy ehető tangára esett a választásom. Még sosem hordtam ilyet korábban, de mivel Ati amúgy is édesszájú, gondoltam, ezzel nem lövök mellé.

Forrás: Shutterstock

Megkértem a férjemet, hogy arra a hétvégére ne tervezzen semmit, mert lesz egy meglepetésem a számára. Szombat reggel elvittük Mátét a nagyszülőkhöz, hazafelé pedig már megkezdtem a csábító hadműveletet. Szándékosan rövid szoknyát vettem fel, a kezemet pedig Ati combján nyugtattam, néha pedig máshol is hozzáértem – ha értitek, mire gondolok... Tetszett neki a játék, így meglehetősen feltüzelve érkeztünk haza. Kértem tőle pár percet, gyorsan felkaptam az ehető bugyit és fölé egy szexi rucit, magamra fújtam egy kis parfümöt és alig vártam, hogy végre megint egy olyan fergetegeset szeretkezzünk, mint a régi szép időkben.

Már épp kezdtünk belemelegedni a dologba, amikor megcsörrent a mobilom. Először nem akartam felvenni, de a hívó fél nem adta fel, így fél szemmel mégis csak rápillantottam a kijelzőre. Amikor láttam, hogy apu az, nagyon megijedtem és azonnal fogadtam a hívást. Kiderült, hogy amint eljöttünk, Máté szinte azonnal belázasodott és egyre csak utánam sír. Nem volt mit tenni, rajtam még mindig az ehető bugyival kocsiba pattantunk, és azonnal apuékhoz hajtottunk. Sajnos Máté nagyon ramatyul volt, úgyhogy az első utunk a gyerekorvosi ügyeletre vezetett, ahol természetesen legalább tizenöten vártak még előttünk.

Nem elég, hogy a fiam beteg volt, és a szexi hétvégénknek is lőttek, egy idő után furán kezdtem el érezni magamat odalent. Akkor jöttem rá, hogy mekkora idióta vagyok, hiszen az ehető bugyit nem egész napos használatra találták ki. Mire rosszkedvűen, elcsigázva hazaértünk, már nemcsak Máté volt beteg, hanem én is – ott lent.

Viszketett mindenem, folyásom is lett, és ahogy levettem a bugyit, meglehetősen fura szagokat éreztem. A cukorcsoda repült a kukába, én pedig fürdés után azonnal bekentem magam egy hüvelykrémmel, hogy mentsem a menthetőt. Szerencsére pár nappal később már teljesen rendbejöttem. Attival ma már jót nevetünk az egészen, sőt azóta felpezsdült a szexuális életünk, még ehető bugyi nélkül is.

Nyitókép: Shutterstock

Te kipróbáltad már az ehető bugyit?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.