Miért fáj neked, ha rendben van az önbizalmam?

Most tényleg tartsak kiselőadást arról, hogy miért fontos az önbizalom? - ez járt a fejemben, amikor egy állásinterjú után beültem egy barátommal ebédelni, majd amikor megkérdezte, milyen volt az interjú, azt feleltem, túl jó vagyok ehhez a munkához.

- Hűha, neked aztán van önbizalmad – mosolygott zavartan. Szinte hallottam a mondat folytatását: Nem vagy kicsit önhitt? - de persze ezt nem merte kimondani. Talán pont azért, mert nem elég magabiztos hozzá.

Ismerem és szeretem magam!

Én viszont az vagyok. Nem félek kimondani, ha valami tetszik vagy nem tetszik, vagy ha úgy érzem, valami kevés hozzám. Mint az az állás. Vagy mint egy párkapcsolat. Nagyképűség lenne? Sokak szemében biztosan, holott csak

Érthetetlen számomra az, hogy ez a gondolkodásmód miért áll olyan messze a többségtől. Miért rossz dolog az, ha valaki céltudatos, ha pontosan tudja, mire van szüksége és mire nem? Persze ehhez az is kell, hogy ismerjük önmagunkat, sőt jól ismerjük önmagunkat és a lehetőségeinket. Hat általánossal én sem gondolnám azt magamról, hogy jó top menedzser lennék – bár, ha kiváló rábeszélő és értékesítő vénával áldott volna meg az ég, akkor ki tudja...

Mindenki jó valamiben!

Én hiszek abban, hogy mindenki jó valamiben, amit ki tud aknázni. Az önbizalom pedig nem más, mint ezt a képességet elfogadni, büszkének lenni rá és felhasználni. Ha valamiben jók vagyunk, azt nem kell véka alá rejteni, azzal kapcsolatban nem kell szerénykedni. Azt nyugodtan meg lehet mutatni és igenis tudni kell, hogy adott esetben mit ér – például egy állásinterjún.

Erről azonban szó sincs. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok hibátlan és hogy van hova fejlődnöm – szerencsére, mert így jövőképem is van. Ugyanakkor fontos, hogy a jelenlegi helyzetben is becsülöm magam és ismerem az erősségeimet, a képességeimet. Bízom magamban, megingathatatlanul! Ennyi! Ez talán bicskanyitogató ebben az álszent, álszerény és ítélkező világban, ahol szinte bűn másokat dicsérni és még nagyobb bűn elfogadni a dicséretet, ha pedig elismerjük a saját képességeinket, az nem lehet más, csak arrogancia és önhittség.

Így hát valójában nem is az a kérdés, hogy miért „ekkora" az önbizalmam, hanem az, hogy másokat ez miért zavar? Hiszem, hogy a reális önértékelés nem hiba, hanem erény és ha minden ember becsülné önmagát, akkor sokkal szebb hely lenne ez a világ.

Ha nem hiszed, mélyen nézz magadba, keresd meg, miben vagy jó és legyél arra büszke!

K. Anna írása.

Nyitókép: Shutterstock