“Neked könnyű párt találni, te nő vagy”

Úgy gondolom, hogy párt találni sosem volt nehéz ügy. A társkeresők tele vannak szerelemre és elköteleződésre vágyó szinglikkel, és lényegében minden bokorban találhatunk valakit, ha igazán akarjuk. Már csak az a kérdés, milyen lesz az a pár.

Ha pusztán a randizásnál, a keresgélésnél maradunk, valljuk be, egyik nemnek sem feltétlenül könnyű a dolga, és hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy olyan embert fogjunk ki, akivel tényleg minden klappol. Főleg a mai világban, amikor egyre nagyobb a népszerűsége a társkereső appoknak, amik által az ismerkedés első fázisa csupán a külsőségeken múlik. Így az első benyomásnál nagyon nehéz megállapítani azt, milyen emberrel kezdünk ismerkedni.

Ilyenkor valószínűleg sokkal inkább lutri a keresgélés, hiszen egy képről lehetetlenség feltérképezni, milyen a másik hangja, milyenek a gesztusai, a mimikája, de sok esetben még azt is, hogy a platformokra feltöltött képek mennyire vannak köszönőviszonyban a valósággal.

Ebben a tekintetben úgy gondolom nincs számottevő különbség abban, kinek nehezebb a párkeresés. Ahogy a nőknek, úgy a férfiaknak is ugyanannyira meglepetés az, hogy kivel fognak találkozni az első randin. Az interneten - főleg az ismerkedés elején - egészen könnyű elrejteni azt, ha nárcisztikus, pszichopata, ha bunkó a pincérekkel, ha sosem ad borravalót, ha nem tiszteli az ellenkező nemet.

A férfiaknak nehezíti az ügyet az, hogy mi van, ha az aktuális randipartner csak a férfival járó anyagi javakat tartja szem előtt. Ráadásul - eltávolodva az online tértől - alapvetően ők a kezdeményező fél, ők azok, akik randira hívnak, akiknek ki kell találni a "megfelelő" randi programot. Ha maradunk annál az elgondolásnál, miszerint "végső soron mindig a nő választ", akkor a férfiakban sokkal inkább jelen lehet a megfelelési kényszer, hogy ő legyen az a szerencsés, aki elnyeri a randipartner szívét.

Emellett viszont a nőknek sem egyszerű a helyzete. Egyrészt, akarva-akaratlanul, de az első randik alatt ott motoszkál az ember lányának a fejében, hogy vajon tényleg egy rendes srácot sodort elé a szél, vagy esetleg egy baltás gyilkost. Mikortól érezheti biztonságban magát valaki mellett? Ott van az akaratlan matekozás, hogy hányadik randin "illik" lefeküdni valakivel. Ha már az elsőn megtörténik - bár mindkét fél akarta és benne volt - még mindig fennáll a lehetőség, hogy a férfi másnapra már úgy kel fel, hogy "hoppá, ez túl könnyű volt", és száll is a következő virágra. Ha viszont sokáig húzza, akkor a férfi azért veszíti el az érdeklődését.

Sokan a változó világot hibáztatják azért, mert sikertelenek a szerelemben. Hiszen ma már nem lehet odamenni egy nőhöz és leszólítani, mert rögtön zaklatásnak veszi. Vagy: a férfiak ma már annyira lusták, hogy még csak megszólítani sem képesek egy nőt. Vagy csak valahol időközben elcsúszik a kommunikáció, az egyik fél napokra, hetekre eltűnik, esetleg furcsa, félreértett mondatok okozzák a bimbózó szerelmek halálát. Pedig ez valójában megint csak egy szűrő. Hiszen ha ennyire alapjaiban különbözik két ember kommunikációja, hogy már a kezdetek kezdetén csak összezavarodottság van, és félreértés követ félreértést, és képtelenség eldönteni, hogy a másik mit akar, akkor a válasz valószínűleg az ügy elengedésében rejlik.

Nem hiszem, hogy lehet mérlegelni, melyik nemnek könnyebb vagy nehezebb párt találni. Mindkét oldalnak megvannak a maga nehézségei, és felesleges ujjal mutogatni egymásra, hogy "neked a könnyebb, mert te vagy a férfi" vagy "neked a könnyebb, mert te vagy a nő". Ha ténylegesen könnyű lenne megtalálni a szerelmet, és sosem okozna fejtörést, vagy sosem törnék össze a szívünket, hogy szerezhetnénk meg azokat a tapasztalatokat, amik hozzásegítenek ahhoz, hogy végül megtaláljuk a számunkra megfelelőt?

Nyitókép: Shutterstock