Vajon engem akarsz, vagy csak a magány elől menekülsz?

A kettő nem ugyanaz. Ha azt kérded, miért gondolkodom ilyeneken, ennek csupán az az oka, hogy túlságosan is érdeklődik irántam, és már az első randi felénél jelezte, hogy látni akar, találkozzunk még. A második randink után viszont azt éreztem, hogy számomra nem ő az igazi - ha van ilyen -, mert írásban nem igazán tudtunk jókat beszélgetni. Számomra fontos, hogy a találkozót követően még tudjunk beszélgetni, és érdeklődjünk egymás iránt, különben könnyedén elvesztem az érdeklődésemet. Így hát, elváltak az útjaink.

Fél év elteltével azonban ismét jelentkezett, hogy szeretne találkozni velem, ha én is szeretném. Belementem. Találkoztunk. Úgy éreztem, hogy korábban talán túl sokat vártam tőle, és egy kicsit lazábban kellett volna vennem a dolgokat. Egy szavam sem lehet, mert azóta tényleg megváltozott a kommunikáció köztünk, és mivel tudja, hogy ez nekem fontos, így írásban is sokszor beszélünk. Most viszont azt érzem, hogy túl sok ez a "nyomulás", és attól tartok, hogy csak fél a magánytól, ezért keresett meg újra. Bár korábban miattam nem lett folytatása a dolognak, azért így sem tudom biztosan, valóban én kellek-e neki, vagy a magányt próbálja meg ezáltal elkerülni.

Most biztosan azt gondolod, hogy nekem semmi sem jó. Az sem, ha valaki keres, és az sem, ha nem. Igazából az bizonytalanított el, hogy hirtelen a semmiből megjelent és rögtön a hős lovagot játssza. Persze ez hízelgő, de mivel még nem ismerjük egymást, akár még megtévesztő is lehet. Így most óvatos vagyok, nehogy később kiderüljön, hogy a szavai nem voltak igazak, és majd kártyavárként omlanak össze.

Kicsit kiábrándultam a korábbi csalódásaim miatt, és nehezen tudom elhinni már a szép szavakat. Mivel már nem vagyok huszonéves, ezért nem esem szerelembe rögtön az első pillanatban, és a szerelem érzéséért már meg kell dolgoznom, ahogy magáért egy kapcsolatért is. A semmitől nem lobban lángra a szívem, és már egyre nehezebben nyílok meg másoknak. Talán ezért ijesztenek meg Gábor szavai, hiszen nem erre számítottam, meg egyáltalán semmire sem számítottam vele kapcsolatban, ugyanis én fél évvel ezelőtt lezártam magamban ezt a dolgot.

Az idő a gyógyír mindenre, nem véletlenül született meg ez a mondás. Hiszen idővel minden kiderül, minden kérdésemre választ kapok, és akkor talán már nem leszek ennyire gyanakvó sem. A lelkemet megtépázták a korábbi tapasztalások és történések. Huszonévesen még könnyedén szerelembe estem volna a szép szavaktól, de most már azt várom, hogy ezek a szép szavak valóra váljanak, és történésekben forrjanak ki. Természetesen egy olyan férfinak is szeretnék esélyt adni, aki ennyire rajong értem, és csak bízni tudok abban, hogy az odaadása valódi.

Nyitókép: Shutterstock