Nincs jobb annál, mint amikor a gyereked kínos kérdéseket tesz fel a tömött buszon...
"Anya, neked minden katona a barátod?" - az ominózus kérdést a buszon tette fel fiatal édesanyjának a kezébe csimpaszkodó kisfiú. Az asszony másik tenyerét kicsivel nagyobb kislány markolta, s mindketten várakozó pillantással tekintettek rá anyukájukra, a buszon utazó tömeg szintén kíváncsi tekintetének tükrében.
A hangulat egyetlen pillanat alatt csiklandóssá vált, a tömeg visszafojtott nevetéstől rezgett, miközben a fiatal nő arca pipacspirosra gyúlt. A várakozásteljes csöndben a választ az előzmények határozták meg, ami valljuk be, igencsak kínosra sikeredett.
Az első buszmegállóban felszállt egy fiatal katona, s ráköszönt az ifjú nőre. A kisfiú az édesanyjának szegezte az első kérdést.
- Anya! Ki ez a katona bácsi?
- Édesapád barátja.
- Neked is a barátod?
- Igen.
A gyerekek fürkészőn méregették a mellettük kapaszkodó fiatalembert, s egyszer, a hosszúra nyúlt csönd után a kislány is megszólalt.
- Anya! Ugye a néniknek puncijuk van?
- Igen - kezdett feszengeni az édesanyja.
- És ugye neked is puncid van?
- Igen.
- És ugye nekem is olyan puncim van, mint neked?
- Igen.
Ha az anyuka azt hitte, itt vége a megpróbáltatásainak, óriásit tévedett, mert a kislány nem tágított.
- Anya! Ugye a bácsiknak fütyijük van?
- Igen - nézett körül lopva, az egyre kínosabb szituációba került nő.
- És apának is fütyije van?
- Igen.
- És anya! Ennek a bácsinak is olyan fütyije van, mint apának?
Nos, itt robbant ki az első röhögés, a katona pedig a következő megállónál valósággal lemenekült a helyi buszjáratról. De a két gyermek édesanyja számára itt nem ért véget a kálvária. Szinte tapintható volt a fiatal nő zavara, de le nem szállhattak, el kellett jutni a bölcsibe, oviba, aztán a munkahelyre. Egyre több kutató szempár fordul feléjük, az arcokon alig-alig leplezett derű és a szájak sarkában megbúvó nevetés rezgett.
Mit ad Isten, megint felszállt egy ifjú sorkatona, ő is illedelmesen köszönt, mire a kisfiú újra az anyukájához fordult.
- Anya! Ki ez a katona bácsi? Ő is apa barátja?
- Igen.
- És neked is a barátod?
- Igen.
A kisfiú egy pillanatra lehajtotta a fejecskéjét, látszott, szinte tapintható volt, ahogyan erősen töpreng, gondolkodik. Az édesanyán szintén látszott, mi játszódik le benne: csak meg ne szólaljon még egyszer ez a gyerek! De a kisfiú válaszokat várt, így felemelte a fejét, a tekintetét az anyukájára szögezte és kíméletlenül neki szegezte a kegyelemdöféssel felérő kérdést.
- Anya! Neked minden katona a barátod?
Itt szakadt el a cérna és minden egyéb, amit ilyenkor mondani szoktak. A buszon ülőkből kirobbant a röhögés, általános jókedv uralkodott el a kora reggeli járaton. Az ifjú nő vérvörös arccal nyomta meg a leszállást jelző gombot és tekintetét lesütve, szinte reszketve várta, hogy elhagyhassák a kínossá vált járművet.
Este a férje, amikor hazaért, s leültek vacsorázni, egyszer csak megszólalt.
- Tudod, mit hallottam ma az egyik kollégámtól?
- Nem - felelte az asszony.
A reggeli buszon utazott, ott találkozott egy nővel és a két gyerekével. És a két gyerek kínos helyzetbe hozta az anyukájukat, félreérthető kérdésekkel bombázva őt.
- Nahát, érdekes történet.
- Azt is mondta, hogy hálát adott az égnek, hogy az ő gyereke még nem tud beszélni.
- Gondolom.
- Ja, és azt is mondta, Te voltál az a nő a két gyerekkel.
Kimerevedett a pillanat, a nő kezében megállt a kanál, a gyerekek várakozón néztek hol az egyik, hol a másik szülőre. Végül az édesapjukból kiszakadt a nevetés, könnyes szemmel hajtogatta:
- Ez életem legjobb sztorija! Lehet, hogy neked minden katona a barátod, de a férjed én vagyok!
- Hülye - válaszolta a nő és lassan felállt az asztaltól. Elfordult a mosogató felé, markolta a peremet, majd rázkódni kezdett a válla, s végül benne is átszakadt a gát és csatlakozott a nevetéshez.
- Kellett nekem katonához menni - kacagta.
Nyitókép: Shutterstock