Nincs jobb annál, mint amikor a gyereked kínos kérdéseket tesz fel a tömött buszon...

A hangulat egyetlen pillanat alatt csiklandóssá vált, a tömeg visszafojtott nevetéstől rezgett, miközben a fiatal nő arca pipacspirosra gyúlt. A várakozásteljes csöndben a választ az előzmények határozták meg, ami valljuk be, igencsak kínosra sikeredett.

Az első buszmegállóban felszállt egy fiatal katona, s ráköszönt az ifjú nőre. A kisfiú az édesanyjának szegezte az első kérdést.

- Anya! Ki ez a katona bácsi?

- Édesapád barátja.

- Neked is a barátod?

- Igen.

A gyerekek fürkészőn méregették a mellettük kapaszkodó fiatalembert, s egyszer, a hosszúra nyúlt csönd után a kislány is megszólalt.

- Anya! Ugye a néniknek puncijuk van?

- Igen - kezdett feszengeni az édesanyja.

- És ugye neked is puncid van?

- Igen.

- És ugye nekem is olyan puncim van, mint neked?

- Igen.

Ha az anyuka azt hitte, itt vége a megpróbáltatásainak, óriásit tévedett, mert a kislány nem tágított.

- Anya! Ugye a bácsiknak fütyijük van?

- Igen - nézett körül lopva, az egyre kínosabb szituációba került nő.

- És apának is fütyije van?

- Igen.

- És anya! Ennek a bácsinak is olyan fütyije van, mint apának?

Nos, itt robbant ki az első röhögés, a katona pedig a következő megállónál valósággal lemenekült a helyi buszjáratról. De a két gyermek édesanyja számára itt nem ért véget a kálvária. Szinte tapintható volt a fiatal nő zavara, de le nem szállhattak, el kellett jutni a bölcsibe, oviba, aztán a munkahelyre. Egyre több kutató szempár fordul feléjük, az arcokon alig-alig leplezett derű és a szájak sarkában megbúvó nevetés rezgett.

Mit ad Isten, megint felszállt egy ifjú sorkatona, ő is illedelmesen köszönt, mire a kisfiú újra az anyukájához fordult.

- Anya! Ki ez a katona bácsi? Ő is apa barátja?

- Igen.

- És neked is a barátod?

- Igen.

A kisfiú egy pillanatra lehajtotta a fejecskéjét, látszott, szinte tapintható volt, ahogyan erősen töpreng, gondolkodik. Az édesanyán szintén látszott, mi játszódik le benne: csak meg ne szólaljon még egyszer ez a gyerek! De a kisfiú válaszokat várt, így felemelte a fejét, a tekintetét az anyukájára szögezte és kíméletlenül neki szegezte a kegyelemdöféssel felérő kérdést.

- Anya! Neked minden katona a barátod?

Itt szakadt el a cérna és minden egyéb, amit ilyenkor mondani szoktak. A buszon ülőkből kirobbant a röhögés, általános jókedv uralkodott el a kora reggeli járaton. Az ifjú nő vérvörös arccal nyomta meg a leszállást jelző gombot és tekintetét lesütve, szinte reszketve várta, hogy elhagyhassák a kínossá vált járművet.

Este a férje, amikor hazaért, s leültek vacsorázni, egyszer csak megszólalt.

- Tudod, mit hallottam ma az egyik kollégámtól?

- Nem - felelte az asszony.

A reggeli buszon utazott, ott találkozott egy nővel és a két gyerekével. És a két gyerek kínos helyzetbe hozta az anyukájukat, félreérthető kérdésekkel bombázva őt.

- Nahát, érdekes történet.

- Azt is mondta, hogy hálát adott az égnek, hogy az ő gyereke még nem tud beszélni.

- Gondolom.

- Ja, és azt is mondta, Te voltál az a nő a két gyerekkel.

Kimerevedett a pillanat, a nő kezében megállt a kanál, a gyerekek várakozón néztek hol az egyik, hol a másik szülőre. Végül az édesapjukból kiszakadt a nevetés, könnyes szemmel hajtogatta:

- Ez életem legjobb sztorija! Lehet, hogy neked minden katona a barátod, de a férjed én vagyok!

- Hülye - válaszolta a nő és lassan felállt az asztaltól. Elfordult a mosogató felé, markolta a peremet, majd rázkódni kezdett a válla, s végül benne is átszakadt a gát és csatlakozott a nevetéshez.

- Kellett nekem katonához menni - kacagta.

Nyitókép: Shutterstock