Bánatcsirke, avagy tényleg más az étel íze, ha van benne egy csipetnyi szeretet?

Kezdő háziasszonyként elmondhatom, hogy különböző ételeket készíteni komoly tervezést és energiát igényel napról-napra. Ha ízletes és finom főztöt kívánunk készíteni, abba bizony bele kell raknunk a szívünket is. Mit jelent ez? Tud-e ugyanolyan finom lenni az étel, ha haraggal és fájó szívvel sózunk-borsozunk?

Hálás vagyok, hogy sikerült házias és kifejezetten jó ízvilágot hoznom otthonról. A nagymamám a magyaros klasszikus ételeket csukott szemmel is tökéletesen készíti el, édesanyám pedig a fűszerezést tekintve mesterévé vált a delikát használatának. Érdekes, hogy mindent delikáttal ízesített. Egészen addig só nem volt otthon nálunk, amíg nem vettem egy hatalmas csomaggal, hamár megkívánta az ételem. Egy szó mint száz, a családi gasztronómiai berögződések előnnyel szolgáltak a későbbi főzőtudományomhoz.

Ételről ételre az egyén fejlődik, de minden elsajátításának a gyakorlat és munka az alapja, így van ez a főzésnél is. A hagyományok tetten érhetők abban is, hogy a levesek és sült ételek elkészítése mindig sokkal jobban ment, mint amikor süteményt próbáltam készíteni. Az alap piskóta fantasztikusan megy, de bármi, ami ennél bonyolultabb, mindig balul sül el. Nem véletlen, hiszen egy olyan családból jövök, ahol még hallomásból sem ismerik a sütisütést.

E felvezető arra kíván választ adni, hogy jó ízvilággal főző, kezdő háziasszonynak tartom magam, aki megállja helyét a konyhában, s szívem-lelkem benne van az ételeimben. Míg otthon laktam, édesanyám előszeretettel inkább az én ételeimet fogyasztotta, mint amit maga készített el. Egyúttal a párom is imádja, hogy jobbnál-jobb fogásokkal szeretem meglepni őt.

Forrás: Shutterstock

De térjünk rá a bánatcsirke esetére, ami egy vita után készült, oly heves indulatokkal, mint ahogy a tűzhely lángja égett. Az ominózus étel egy kínai szezámmagos, szója szószos, jól bevált recept alapján készült. Nem először készítettem, mégis minden falatjából áradt a bánatosságom.

Alapesetben jó kedvvel és szívvel főzök, és ez az étel minden ízjegyén érződik. Ellenben, – ahogy az élő példa is mutatja –, amint fájó szívvel, könnyek között folytattam a kínai csirkémet, minden létező hibát elkövettem. Az hagyján, hogy megsóztam a csirkét majd ráöntöttem egy vagonnal a szója szószból, de a sütőben szenesre sült a hagymás sárgarépa, ami a köretet képezte volna. A fókuszom nem az ételen és az iránta táplált szereteten múlt, inkább a bánatommal és az önsajnálattal voltam elfoglalva.

Igen, más lesz az étel, ha rossz szájízzel állunk a tűzhely felett. Azt gondolom, hogy a főzés is egy teremtő, alkotó folyamat, és az ételbe az ezzel járó energetika is belekerül. Az tud jól főzni, akiben van hajlandóság, hogy megértse a gasztronómia fortélyait, valamint, aki kreativitással bír. Számtalan ismerősöm van, akinek semennyire sem fűlik a foga főzni, nem véletlenül...

Tanácsom a következő: vitatkozást követően, minden esetben kerüld el a konyhát. Nem vicc. Hálás lesz mindenki azért, hogy nem állsz neki idegbeteg módjára főzni valamit, csakis azért, hogy legyen étel az asztalon. Semmi értelme, ha nem vagy képes teljes szívvel az étel szeretetére koncentrálni. Minden falaton érződni fog és sem te, se más nem lesz érte hálás.

S ne feledd: a titkos összetevő: mindig egy csipetnyi szeretet.

Nyitókép:Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek