Miért kellett bevinned a hálószobatitkainkat a közös munkahelyünkre?

Vajon a munkahelyi szerelmek mennyire előnyösek a felek számára? Ha elborít a rózsaszín köd és az ember szinte alig lát ki mögüle, vajon mennyire tesz jót a szerelmeseknek és a körülöttük lévő kollégáknak?

Az a szerelem, ami kezdetben csupa öröm és boldogság, mégis hogy romolhat el, és miért üt be váratlanul a dögunalom? A válasz pofonegyszerű, hiszen a nap szinte 24 órájában sülve-főve együtt vagyunk. Amikor megismertem Danit, kezdetben csak a konyhában futottunk össze, majd szépen lassan egymásra cuppantunk. Először a munkahelyen kezdtünk el beszélgetni, majd ezt követően munkán kívül is rengeteget találkoztunk, igyekeztük minél jobban megismerni egymást. Nagyon hamar össze is költöztünk, hiszen - ahogy a mondás is tartja - "lakva ismerszik meg az ember", de úgy igazán. Na, hát ez nálunk is pontosan így történt, de nem éppen úgy sült el, ahogy azt vártuk.

A kapcsolatunk néhány hónapot követően kezdett ellaposodni, megritkultak a randizásaink, a közös programok, hiszen szinte minden időt együtt töltöttünk. Előfordult, hogy az otthoni konfliktusainkat bevittük a munkahelyünkre. Ami az elején nagyon flottul működött, az egy idő után ádáz küzdelemmé vált. Szó szerint egymás idegeire mentünk. Amikor pedig összefutottunk a konyhában, Dani elkezdett nekem beszólogatni, olykor nagyon bunkón viselkedetett velem. Otthon kellett volna hagynunk a problémáinkat a négy fal között, ehelyett behoztuk őket a munkahelyünkre, ahol a négy fal helyett hirtelen többen fül- és szemtanúi lettek a köztünk lévő konfliktusoknak.

Forrás: Shutterstock

Hirtelen kijózanodtam, és a rózsaszín ködfelhő abban a pillanatban tovaszállt, amikor Dani először mindenki előtt nyilvánosan is leszólt. Egyszerűen nem tudta különválasztani a munkahelyet a párkapcsolattól, a munkahelyi stresszt pedig rajtam töltötte ki, és engem okolt a kudarcai miatt. Sosem hittem volna, hogy egy felnőtt férfi ennyire nem tudja kezelni az indulatait, és egyáltalán nem tiszteli a másik felet, azaz engem. 

Csalódtam. Legfőképpen abban, hogy rögtön a bizalmamba és a lakásomba fogadtam egy olyan férfit, aki ezt meg sem érdemelte. Nem csak az volt a gond, hogy egyáltalán nem tudta kezelni a párkapcsolatunkat, hanem az is, hogy mindent kiteregetett a munkahelyünkön és úgy viselkedett, mint egy óriásbébi. Azt gondolom, vannak olyan dolgok, amik nem a munkahelyi barátainkra és kollégáinkra tartoznak. Sokan csak a felszínt látják, így nem biztos, hogy jó tanácsot tudnak adni.

Mióta szakítottunk, soha többé nem tekintek úgy egy kollégámra sem, mint egy potenciális partnerjelöltre. A szerelmet már az iroda falain kívül keresem. Semmi szükségem arra, hogy még egyszer megismétlődjön ez az egész. Természetesen azt nem szeretném kijelenteni, hogy soha többé nem lesz ilyen kapcsolatban részem. Ha mégis így alakulna, már sokkal óvatosabb lennék. 

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek