magazin szingliség kibeszélő kisugárzás párkapcsolat külső boldogság szépség
Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy aki szép és csinos, annak sokkal könnyebb az élete és a boldogságot is tálcán nyújtják neki - piros masnival átkötve. Elárulom nektek, ez egyáltalán nem így van! A külsődnek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, van-e párkapcsolatod, szeret-e pasid és úgy általánosságban véve, boldog vagy-e.

Pár napja történt, hogy rám írt egy srác, akivel ezer éve randiztam és megkérdezte, hogy férjhez mentem-e már. Ez a kérdés mindig érzékenyen érint, hiszen régóta vágyom egy igazán boldog és harmonikus párkapcsolatra, de bármit teszek, ez egyelőre nem akar összejönni. Úgyhogy visszaírtam, hogy nem, még mindig szingli vagyok, amin ő nagyon meglepődött. „Hát az hogy lehet? Annyira szuperek a képeid! Gondolom van bőven jelentkező..." - írta, bennem pedig egy pillanatra felment a pumpa, ugyanis nem ő az első, aki azt gondolja, hogy a külsőm egyenes arányosságban áll azzal, hogy minden sarkon találok magamnak valakit. Ez ugyanis egyáltalán nem így van.

Korábban is többször megkaptam, hogy biztosan nagyon nagyok az elvárásaim, hisz különben már tuti lenne pasim. „Valakit" felszedni mondjuk tényleg nem nagy dolog, de én a nagybetűs férfira vágyok és ott valóban nem mindegy, hogy az illető milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Én azonban továbbra is azt gondolom,nem a külsőn múlik, hogy az ember belefut-e az igaziba, hanem ez ennél sokkal összetettebb.

Én hiszek a karmában és abban is, hogy minden embernek megvan a maga sorsfeladata, egy olyan terület az életében, ahol sokat kell tanulnia és fejlődnie, ami szenvedősebb, döcögősebb. Van, aki nehezen talál munkát, van, aki nem tud anyagi egzisztenciát felépíteni, én pedig mindig is a párkapcsolataimban csetlettem-botlottam. Egész életemben vonzottam a nárcisztikus, vagy legalábbis manipulatív és lelkileg bántalmazó férfiakat. Lássuk be, jól tettem, hogy velük nem kötöttem össze az életemet. Ez is egy folyamat, amíg az ember ezt a mintát maga mögött hagyja, de még nincs felkészülve valami újra. Azt mondják ugyanis a szakemberek, hogy azt vonzzuk be az életünkbe, ami ismerős, s ezeket a berögzült mintákat nem lehet egyik napról a másikra átírni.

Forrás: Shutterstock

Sok szép lányt ismerek, akik egyedül élnek évek óta és olyan nőket is, akik a mai társadalom szemében nem tartoznak a szép nő kategóriájába, mégis házasok, boldogok és kiegyensúlyozottak. A boldogság szempontjából ugyanis csak az számít, ami belül van. Ha tele vagy blokkokkal, félelemmel, sérelmekkel és fájdalommal, lehetsz bármennyire is szép, baromi nehéz lesz bevonzani egy harmonikus párkapcsolatot. Sőt, egyenesen lehetetlen. Viszont, ha rendben van az életed, jóban vagy önmagaddal, jó a kisugárzásod, akkor az mindenkinek fel fog tűnni.

Erről eszembe is jutott egy történet. Egy tanárom mesélte, arra hivatkozva, hogy nem a szépségen múlik, hogy bevonzom-e a nagy őt az életembe. Az egyik önismereti tanfolyamon jelent meg egy túlsúlyos, mégis elképesztő önbizalommal rendelkező hölgyemény, aki elképesztő módon vonzotta a pasikat. A szép lányok irigykedve nézték és nem értették, mégis mit esznek rajta. A kulcs az a kisugárzás volt, ami abból a nőből áradt és aminek semmi köze nem volt a külsejéhez. Olyannak fogadta el magát amilyen, nem akart többnek vagy kevesebbnek látszani, egy olyan ember volt, akihez szívesen kapcsolódott bárki.

Egy szónak is száz a vége: a szép külső baromi kevés az igaz boldogsághoz. Úgyhogy inkább a lelkedet simogasd és a szívedet gyógyítgasd méregdrága szépészeti beavatkozások helyett. Azzal hosszútávon sokkal többre mész.

Nyitókép: Shutterstock

Szerinted van összefüggés a boldogság és a szép külső között?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.