magazin beszéd kibeszélő Szavak nélkül érzelmek kifejezése férfivélemény
Mielőtt megismertem volna a mostani páromat, nem igazán álmodoztam kapcsolatról. Nem tervezgettem a jövőmet. Talán csak kósza gondolatként suhant át a fejemen, hogy jó lenne összebújni valakivel, a közös programoknál, főzéseknél és nagy nevetéseknél tovább azonban nem ábrándoztam. Az a bizonyos rózsaszín élet számomra nem volt vonzó.

Persze vágytam arra, hogy szeressenek és szerethessek, de nem úgy, ahogy az amerikai filmekben. Bármit kapcsoltam be, - lehetett az vígjátéksorozat, sima mezei krimi vagy nagy mozifilm -, mindenhonnan úgy folyt a giccs, az idealizált párkapcsolat cukorszirupja, hogy törölgetnem kellett a mindjárt elcsöppenő képernyőt. Imádom Párizs hangulatát, vagy Olaszország tájait, de azért a romantikának is van határa!

Azt vettem észre, hogy kiüresedtek a szavaink. Nem hinném, hogy ez csak és kizárólag a filmeknek köszönhető, de azzal, hogy állandóan ott lebegtetik előttünk a tökéletes élet illúzióját, az embereknek visszafordíthatatlanul torzul az önképe, magasra kerülnek az elvárásaink és lazul a kapcsolatunk a valósággal. Nagyon könnyen dobálózunk a szavakkal, érzésekkel, fel sem fogjuk, mennyi kárt tudunk okozni a másik lelkében, és most nem csak a kimondottan sértő dolgokra gondolok.

Ugyanúgy felkarcoljuk a másik szívét, ha hitegetünk, ha hazudunk, ha ideje korán vallunk szerelmet...

Nem csak a gonoszságokkal lehet bántani. Az ember ugyanis érzi, ha valaki nem őszinte. Bízni akarunk a másikban, elhinni, hogy az az igaz, amit hallunk és nem az, amit érzünk, miközben legbelül tudjuk pontosan, hogy baj van. Nem merünk szembenézni a valósággal, kapaszkodni akarunk abba, amiről azt hisszük, hogy létezik, görcsösen szorítjuk, közben ezzel morzsoljuk porrá a kapcsolatainkat.

Forrás: Shutterstock

Egy pillantás, egy ölelés, vagy a megszokott érintés hiánya sokszor többet mond, minden szónál. Ezt a szívünkkel értjük. Nincs szükség az agyunkra, arra hogy lefordítsa a szavakat, a szem, az arc és a test ugyanis őszintén elárul minket. Látszik rajtunk, ha baj van, és még az utcán velünk szemben sétáló vadidegen is rögtön tudja, ha ránk pillant, hogy a boldogságtól fél méterrel a járda felett lebegünk a villamosig.

Nagyon fontos, hogy szavakba tudjuk önteni az érzéseinket, de ma sokkal többet beszélünk, mint amennyit szükséges lenne.

Rengeteg a felesleges szó, állandóan szerepelni akarunk, a másikra zúdítjuk a problémáinkat, bosszúságainkat, vagy letaroljuk párunkat az örömünkkel. Azt hisszük, ha nem mondjuk ki a kulcsszavakat, azt hogy „szeretlek", „hiányzol", „kedvesem", „életem"..., ha ezeket nem tesszük, akkor nem is igazi, amit érzünk.

Szólalj már meg, te szerencsétlen!https://she.life.hu/herself/20211025-ferfivelemeny-szolalj-mar-meg-te-szerencsetlen.html

Túlzásokba esünk, felcímkézzük a szerelmünket, eltanuljuk a tévében látott nyálas szerelemnyelvet, azt a lila beszédstílust, amiről azt sulykolják, hogy nélküle nem létezik a szeretet. Hatalmas gesztusokban gondolkodunk, emberek százai előtt kérjük meg a kedvesünk kezét, zsúfolt éttermekben ünnepeljük a születésnapjainkat, vagy jelentjük be, ha babát várunk. Vágyunk mások elismerésére, a minket ilyenkor körülölelő tapsviharral akarjuk bebizonyítani magunknak, hogy jó úton járunk.

A hangzavarban viszont csak elveszik, ami igazi. Néha csendben kellene maradni, észrevenni azt, amit a másik ember nem tud, vagy nem mer elmondani, amit szavakkal lehetetlen kifejezni.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.