Miért olyan nagy ügy az első szerelem?

Az első szerelem, és az első szerelmi tapasztalatok nagyon fontosak az életünkben. Rengeteg dolgot határoznak meg első alkalmaink a későbbiekre nézve. Azt mondják, hogy az első szerelem az egyetlen olyan, ami ténylegesen tiszta. Nincsenek elvárások, mert nem tudnak elvárások lenni, hiszen ismeretlen terepre tévedünk. Nem tudjuk még, hogyan kell viselkedni, mit érzünk, miért érezzük, csak érezzük.

Ugyanez lejátszódik az első csóknál, az első szexnél, az első párkapcsolatnál is. Az elsők mindig nagyot ütnek. Ugye az újdonság varázsa. Ilyenkor a nap is nekünk süt, és az összes szerelmes dalt nekünk írták. Mégis, idővel az első már nem lesz elég. Ahogy alakul az első szerelem, úgy alakulunk mi is. A kezdeti tisztaság és őszinteség idővel szükségszerűen elvész, hiszen nem tudunk első szerelmünk buborékjában élni az örökkévalóságig, a külvilág be fog törni. Megjelennek az első nézeteltérések, a ballagással, érettségivel megváltozik a közegünk, folyamatosan új impulzusok érkeznek, és egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy az első szerelmünk véletlenül a végéhez ért. Életünk egy bizonyos szakaszában szükségünk volt egymásra, építettük egymást, de a közös fejlődés elérte végpontját, nincs tovább dolgunk egymással.

A második kapcsolat talán a legnehezebb. Már vannak elvárások, már tudjuk, hogyan mennek ezek a dolgok, és odáig is eljutottunk, hogy túllépjünk az elsőn. A másodikban már valami mást keresünk, olyat, amit az elsőtől nem kaptunk meg. Ez az első felnőtt kapcsolat, amiben a felek már nem gyerekként, kamaszként vesznek részt, hanem fiatal felnőttként.

De a második mégis nehéz. Hiszen azt szoktuk meg, ahogy az első ér hozzánk. Az ő szófordulataival, hibáival, szépségeivel vagyunk tisztában. Már nem teljesen új a terep, de valahogy mégis. Olyan, mintha az ember két szék között a földre pottyanna. Már tudjuk, hogy az elsőnek nem véletlenül lett vége, és tudjuk, hogy másra van szükségünk, de mégis, az elsőnek hála tudtuk kialakítani elvárásainkat, és ő állított fel egy mércét, amit nem feltétlenül könnyű megugrani.

Úgy mondanám, hogy a második kapcsolat épp az első miatt van halálra ítélve már a kezdetektől.

Forrás: Shutterstock

Miután véget ért az első szerelmem, az egész világtól elhidegültem. Kétségbeesetten kerestem azt az embert, akivel leélhetem az életemet, de mélyen magamban tudtam, hogy 20 évesen nem fogom megtalálni, nem ez a feladatom. Onnantól kezdve az agyam átkapcsolt, és mindent tapasztalatszerzési lehetőségként fogtam fel. Több kapcsolatba belementem pusztán azért, hogy minél több párkapcsolati dinamikát megismerjek, hogy megtanuljam kiszűrni azt, mire van szükségem és mire nincs. Azért, hogy ha egyszer eljutok odáig, hogy valakivel össze akarom kötni az életemet, már tudjam, hol lehetnek a buktatók, hogy tudjam, mi az, amit még el akarok viselni a szerelem nevében, és hol kell meghúzni a határokat.

Ebben az időszakban már utáltam az elsőket. Utáltam az első randikat, az első csókokat, az első közös éjszakákat. Pont azért, mert előtte nagyon nagy jelentőséget tulajdonítottam minden elsőnek, és rá kellett döbbennem, meg kellett tanulnom, hogy igazából nem ezek a fontosak, ezek csak a "kötelező rosszak".

Úgy gondolom, túlértékeljük az első alkalmakat. Az első csók nem feltétlenül lesz meghatározó, az első szex pedig pláne nem. Nagyon fontosak, de teljesen felesleges vadromantikus drámát csinálni belőlük még évekkel később is. Fontos állomásai az életünknek, de inkább csak azért, hogy tanuljunk azokból.

Azok az elsők az igazán fontosak, amiket egy párkapcsolaton belül élünk meg. A vele való első csók, az első vele töltött éjszaka, és a rengeteg kis apró, első lépés, amivel egyre közelebb kerülünk egymáshoz.

 

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek