magazin emlék kibeszélő gyerekkor Újpest nagyapám novella fodrászüzlet
Tizenöt éve is megvan már annak, hogy nagyapám végleg elaludt. Boldogan viselem az órát, ami egykoron az ő csuklóján ketyegett. Így olyan, mintha mindig velem lenne.

Nagyon szép kort tudhatott magának és annál izgalmasabban élte meg. Sok kalandjára, csak a halála után derült fény. Arra emlékszem, hogy mindig vidám volt és sokat mosolygott. Akárhol megjelent, kis idő után, köré sereglettek a nők. Egyszerűen ilyen volt a személyisége, áradt belőle valami egyszerű, kendőzetlen sárm, aminek nem lehetett ellenállni. Az órámra nézek, amit egykor ő viselt, és megjelenik az a kor. Nagyapám ideje.

Minden reggel a külvárosi fodrászüzletben kezdte a napot, nagymamám oldalán, akivel együtt vezették a vállalkozásukat.

Tisztán előttem van, ahogy a sarki szalonban bodorítja a frizurákat, hajcsavarókat pattint, és a forró sütővassal készre simítja a tincseket.

A frissen főtt kávé keserédes illata furcsán keveredett a hajlakkéval, mégis volt ebben valami marasztaló báj.

Az én drága nagyapómnak tizenegy ujja volt. Egyik hüvelykujjából duplán osztott neki a teremtő. Bizonyára jól jött neki ez a sajátosság a munkája során, amúgy meg lehet, hogy táltoserővel bírt. Sokan csodálták őt, az már biztos. Fehér köpenye alatt, mindig valami elegáns inget viselt és a nyakkendő sem volt ritka nála. Kislányként imádtam, amikor anyukámmal el-el látogattunk az újpesti fodrászatba, ahol a fejmosó Katika és a pedikűrös Ilonka néni történeteit hallgatva egy kis időre én is beléptem a felnőttek világába.

Milyen különös, hogy az ember mikre emlékezik, akár negyven év távlatából is. Valahogy, sorra azok a történetek köszönnek vissza, amik apró boldogságmorzsaként hullottak alá, az olykor szegényesen terített asztalról is. A piros cseresznyepárok, amiket a füleimre akasztottak nagyszüleim, amikor nagy ritkán kézen fogva sétáltunk a főutcán. Vagy, ahogy anyukámmal beültünk hazafelé menet a Mézes-mackóba, és a kaszinótojás után még egy tejeskávé is elfért. Ezeket a pillanatokat nagyon szerettem. Ilyenkor úgy éreztem, csak én vagyok nekik és azt, hogy szeretnek.

Forrás: Shutterstock

Nagymamáék kicsi lakásának volt egy jellegzetes szaga. Szándékosan nem írok illatot, mert ahogy beléptünk, a babfőzelék, kávé és a pacsuli egyvelege csapta meg az orrunkat. Épp így emlékszem a Virág utcára nyíló keskeny ablak retromintás függönyére is, melyen át hosszasan bámultam kifelé, amikor apáék náluk hagytak, mert mumpszos voltam. Ebédtájban mindig magyar nóta szólt a táskarádióból és kisvártatva megjelent Ilonka néni is a pedikűrös késeivel.

Ilonka nénit nagyon bírtam. Vicceket mesélt, szipkás cigarettát szívott és a füstkarikák ködéből előkerült egy-egy szaftos pletyka is. Gyerekként ez nagyon izgalmasan hatott rám, akárcsak az a kockacukor, amit feketekávéba mártva nagyapó titkon átnyújtott az asztal alatt nekem. Ez volt kettőnk, mini-felnőtt játéka. Keddenként rendszerint palacsinta sütés volt a csöppnyi konyhában, ilyenkor én is átléptem a csokis-lekváros mennyország küszöbén.

Milyen hamar elrepülnek az évek és csupán az emlékek azok, amikből táplálkozhatunk. Néhány tárgy, egy-egy megfakult fénykép...Nem volt túl sok közös történet nagyapámmal, ám amiben részem lehetett, arra hálás szívvel emlékezem. Még a könny is kicsordul a szememből, amikor visszatekintek életünk filmkockáira.

Hófehér hátrafésült haját elfedte homlokába húzott angol-kockás sapkája, rendszerint zöld posztózakóban, selyemsálját divatosan nyakába tekerve indult a Lehel piacra minden vasárnap. Itt árulta a pacsulikat, amiket ő maga kevert és töltött apró színes üvegcsékbe a konyhában, miután már nagymamát eltemette.

Egy letisztult kerek számlap, csokoládébarna pilóta-bőrszíj, klasszikus karóra. Ez minden, ami anyai nagyapámtól maradt nálam. Amikor nagy a csend körülöttem, tisztán hallom a ketyegését. Ilyenkor, olyan, mintha a szívverését hallanám. Itt van velem. Mindig.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.