Nem tudom, téged akarlak-e, vagy valójában bárki jó, csak ne legyek egyedül

Ülök a kanapén és órák óta bámulom a telefonomat. Nem írsz. Szorongok, mert azt érzem, neked sem vagyok igazán fontos. Gyűlölöm ezt a kiszolgáltatott érzést, amikor egy másik embertől függ a hangulatom. Nem akarom, hogy így legyen, de nem vagyok ura az érzéseimnek. Teljesen leterít a kétségbeesés.

Két éve vagyok egyedül és már nagyon vágyom egy biztonságot nyújtó párkapcsolatra. Az utóbbi időben teljesen rákapcsoltam, igyekszem minél több rendezvényre elmenni, hátha szembejön a nagy Ő. Egyelőre azonban csak te jöttél és bár nagyon jól éreztem magam veled mindkét találkozónk alkalmával, a szívem mélyén már most tudom, nem te leszel az én emberem. Nem azért, mert te nem lennél elég jó nekem, hanem mert nem akarsz engem igazán. Játszadozol velem, dobálózol szép szavakkal, átölelsz, de hiába vagy fizikailag közel, a szíved zárva van előttem.

 Én lélekben és gondolatban futok utánad. Nagyon akarlak, szinte kapaszkodnék beléd, mint egy kisgyerek, s nem eresztenélek. Te ezt érzed és távolodsz, bár talán sosem voltál közel igazán. Tudom, hogy másokkal is ismerkedsz és ez tulajdonképpen rendben van, hisz alig ismerjük egymást, mégis bánt, mert én már most magamnak akarnálak. Érzem, ahogy kezd elhatalmasodni rajtam a függőség érzése. Érzem, hogy kezdek szétesni és kezdem elveszíteni önmagamat. Csak a telefont szuggerálom és szinte könyörgök neki, hogy szólaljon meg. Téged akarlak minden sejtemmel, vágyom a figyelmedre, a szeretetedre.

Forrás: Shutterstock

Beszélek telefonon egy barátnőmmel, aki mint mindig, most is nagyon hasznos dolgokat mond nekem. A kedvenc gondolatom, hogy a kapcsolatunk jelenlegi fázisában valójában egy érzésemet sem szabad komolyan vennem. Hisz - ha veled vagyok -, azért érzem annyira jól magam, mert már mindennél jobban vágyom egy párkapcsolatra, ha pedig nem vagyok veled, akkor csak a félelmeim beszélnek belőlem. Ez a gondolat egy perc alatt kijózanít. Hisz azt sem tudom, ki vagy valójában, akkor miért ragaszkodok hozzád ennyire? Miért leszek szerelmes az első jöttmentbe, aki szembejön az utcán?

Elmegyek sétálni és egymás után esik le a tantusz. Valójában nem is hozzád ragaszkodom, nem te vagy a fontos, hanem a jelenlegi fázisomban az, hogy legyen egy férfi mellettem és ne legyek egyedül. Bármennyire is illúzióromboló ezt kimondani, a kapcsolat elején ez még nagyjából mindegy, hogy te vagy az, vagy egy másik férfi. Hisz még teljesen idegenek vagyunk egymásnak. Már nagyon hiányzott az intimitás, a férfi energia és ebben a pillanatban te töltöd be ezt az űrt. De ha őszinte akarok lenni, ez nem rólad, hanem csakis az én vágyaimról szól.

Ez a gondolat felszabadít és hirtelen már nincs is akkora jelentősége, hogy írsz vagy nem, hisz rájöttem, nem kell a hangulatomnak tőled függnie. Pehelykönnyűek lesznek a lépteim, ahogy sétálok hazafelé, úgy érzem, mintha mázsás súly esett volna le rólam. Napok óta először érzem újra szabadnak magamat. Ekkor persze rögtön megszólal a telefon, te vagy az, látni akarsz. Egy pillanatig megint magával ragad a szerelem hamis érzése, de már résen vagyok és nem hagyom, hogy becsapjam saját magamat.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek